Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2013. 02. 28.

Egy régi reggeli, avagy a héjában sült krumpli


A régi időkben gyakori reggeli volt a parasztkonyhán a héjában sült krumpli. Persze, akkoriban nem vajjal és póréhagymával fogyasztották, hanem leginkább csak magában, módosabb helyeken némi zsírral, esetleg túróval.


Kemencében vagy a sparheltban sült a téli hónapokban. Gyakran adták a gyerekeknek kézmelegítőnek iskolába menet a fagyos reggeleken (akkoriban nem volt kesztyű), amit persze meg is ettek a végén.


Én már a sütőben sütöm, addig, hogy a külseje megpiruljon, a belseje pedig puhára süljön (ehhez nagyjából egy óra kell 200 fokon). Én szeretem héjastól enni, de aki így nem szereti, le is húzhatja róla. Só, vaj, némi hagyma (tetszés szerinti) – csak ennyi kell és már ehetjük is.


2013. 02. 27.

Esőzések után

Hangos robajjal száguld a megvadult patak a kertek alatt, hangja a házban is hallatszik.


Máskor halkan csörgedezik,


most viszont sáros tajtékokat vet.


És még nem kezdődött el az olvadás...

2013. 02. 26.

Egyszerű gofri


Régóta szerettem volna egy egyszerű (és főleg olcsó) gofrisütőt. Egy áruházláncnak és a lányomnak köszönhetően (aki a pesti Harlem sötét bugyraiba merült le érte) ez a vágyam is teljesült. Ha már a gofrisütő egyszerű, legyen a recept is az, így a sütőhöz mellékelt receptet próbáltam ki elsőként. Bevált.



Hozzávalók személyenként
  • 1 tojás
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg lágy vaj
  • 5 dkg finomliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 dl tej
Keverjük ki a tojást a cukorral, majd a vajjal. Részletekben adjuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet és a tejet. A csomómentes tésztát a használati utasítás szerint süssük meg a gofrisütőben.


Még melegen tálaljuk, és akár porcukorral is megszórhatjuk...


2013. 02. 19.

Fogolypecsenye szalonnaköntösben


Eddig még nem készítettem foglyot, így amikor néhány konyhakész, fagyasztott madár érkezett hozzánk, a legegyszerűbb módot választottam: sütőben sütöttem meg őket, de hogy ne száradjanak ki, szalonnába bugyoláltam mindegyiket. Aztán adtam nekik egy kellőképpen flancos nevet...



Hozzávalók személyenként
  • egy konyhakész fogoly
  • két szem borókabogyó kicsit megtörve
  • bors
  • két szelet füstölt szalonna
  • kevés víz vagy fehérbor - elhagyható

Tegyük a borókabogyót a fogoly hasüregébe, sózzuk, borsozzuk, kössük össze a lábukat, tekerjük be a szalonnaszeletekkel. Fektessük tepsibe és 200 fokra előmelegített sütőben süssük meg őket.


Általában a fogoly esetében 25 perc sütési időt javasolnak, én viszont semmit nem szeretek véresen, akarom mondani rosén, így egy pici vizet alá öntve és lefedve először picit megpároltam, majd úgy sütöttem készre.

A köret almás párolt savanyúkáposzta volt.



Hasonló módon süthetünk például fácánt is, de ekkor a szalonna elmaradhat, mert a fácán általában jó kis saját szalonnaréteggel rendelkezik.


2013. 02. 15.

Hívatlan vendég

Először nem akartam hinni a szememnek, amikor megpillantottam a függönyön,


 de semmi kétség, egy eleven szúnyog volt - február közepén.


2013. 02. 13.

Vénusz mellbimbója



Aki Johnny Deepen kívül másra is emlékszik a Csokoládé című filmből, biztosan emlékszik Vénusz mellbimbóira is (a félreértések elkerülése miatt, ez egy desszert). A filmben láthatjuk, ahogy Vianne (Juliette Binoche) tanítja Josephine-nek (Lena Olin) az elkészítését.


A recept Joanne Haris Francia konyhájában is szerepel, bár eredetileg nem francia, hanem olasz (Capezzoli di Venere) – és persze sok receptváltozata ismert.

Hozzávalók
  • 225 g étcsokoládé (70 %-os)
  • 3 dl tejszín
a bevonáshoz:
  • 100 g étcsokoládé (70 %-os)
  • 50 g fehér csokoládé

Vízgőz felett kevergetve olvasszuk meg a csokit a tejszínben, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Elektromos habverővel verjük fel. A krémet tegyük 1 cm-es lyukú habzsákba és sütőpapírral bélelt sütőlapra/tepsire nyomjunk kicsi, mell alakú kupacokat. Hűtsük le ismét.

Mártsuk a mellbimbókat a megolvasztott étcsokiba, majd hagyjuk hűvös helyen teljesen megdermedni. Ekkor mártsuk a felolvasztott fehércsokiba a csúcsukat, majd ismét hűtsük le.

Lustábbak (mint például én) elhagyhatják a mártogatósdit és helyette kakaóba forgathatják a krémet (amiből előtte golyót formáztak).


Természetesen, ekkor már nem Vénusz mellbimbóinak hívják a desszertünket, hanem egyszerű pralinénak, de az ízük így is mennyei.


2013. 02. 09.

Liszt nélküli csokitorta

Maga a tömény csábítás ez a liszt nélkül készült francia csokitorta. Tökéletes Valentin-napra - vagy bármikorra.



Hozzávalók
  • 180 g étcsokoládé (70 %-os)
  • 175 g puha vaj
  • 125 g nádcukor vagy barnacukor
  • 200 g darált mandula
  • 4 tojás
a tálaláshoz:
  • sárgabaracklekvár - elhagyható
Keverjük ki a vajat a cukorral, majd a 4 tojássárgájával. Adjuk hozzá a vízgőz felett megolvasztott csokoládét és a mandulát. Végül forgassuk bele a felvert tojásfehérjéket. Egy kapcsos tortaformát (24 cm-es) béleljünk ki sütőpapírral, és tegyük bele a masszát.

150 fokra előmelegített sütőben süssük 35 percig. A teteje ekkorra megszilárdul, de a belseje még puha. Hűlés közben még szilárdul.


Tálaljuk sárgabaracklekvárral, mert remekül kiegészíti a csokoládé ízét, de akár el is hagyhatjuk.

2013. 02. 07.

Babák


Kislánykoromban nem szerettem babázni, egyszerűen taszítottak az akkoriban kapható játékbabák. Így a babaszerep a macskámra hárult, aki békésen tűrte az öltöztetést és szívesen aludt betakargatva a babakocsiban, miközben tologattam. Néha azért megunta a dolgot, és fehér rékliben elinalt a kertek alatt, vidám perceket szerezve ezzel a szomszédoknak. Talán, ha ilyen meseszép babáim lettek volna...














Marina Bychkova orosz-kanadai művész alkotásai, a mozgó gömbizületű (Ball Jointed Doll) porcelánbabái, persze nem gyerekeknek valók, de garantáltan visszavarázsolják a felnőtteket is a mesék világába.