Gyerekkoromban nem is ismertem mást, mindig kőttes, azaz kelt palacsinta készült nálunk, csak felnőtt koromban találkoztam először az általánosan elterjedt palacsintával. Tulajdonképpen ez is úgy készül, eltekintve egyetlen lényeges különbségtől, hogy élesztő is van benne és sütés előtt meg kell keleszteni. Szoktam bele olajat is tenni, így a sütés már nem igényel külön olajat, ezért nem terjeng olajszag az egész lakásban.
Hozzávalók 12-14 darabhoz
- 5 dl tej
- 3 tojás
- csipetnyi só
- 3 evőkanál cukor
- 25 dkg liszt
- 1/4 csomag szárított élesztő
- 2-3 evőkanál olaj
Az anyukám is gyakran így készítette, köszönöm, hogy eszembe jutattad! :))
VálaszTörlésTeljesem meghatódtam a poszton! Nagymamám mindig ilyet csinált nekünk, ha jók voltunk és a kedvünkben akart járni! Kb. 20 éve ettem utóljára, pedig milyen finom is baracklekvárral!KÖSZÖNÖM!!!!
VálaszTörlésDe jó,örülök neki! :))
VálaszTörlésNAgyon megtetszett ez a palacsinta,imádom a kelt palacsintát, azt szertném tudni, hogy milyen állagú a tészta, hogy ilyen vékonyra sül, mert amit mi sütünk az picit vastagabb lesz.
VálaszTörlésIldikó
Csalóka a kép, nem olyan vékony ez a palacsinta. kb. kétszeres a vastagsága, mint a hagyományosnak. A nyers tészta is jóval sűrűbb, éppen csak elterül.
VálaszTörlésKöszönöm neked a receptet.Szintén kb 20 éve csinált nekem Miskolcon áldott emlékű "Jucinénim". Remélem,hogy jolérzi magát a mennyekben.Kel a palitészta és be a "szervezetbe".További jó blogírást ,ha már itt vagyok szét is nézek nálad üdv:Lala
VálaszTörlésA másik fajta élesztőt csak belemorzsoljuk, én még nem próbálkoztam a poréleszővel soha. Éva
VálaszTörlés