2009. 04. 28.

Poharas

Ismét egy palóc étel, ami még ma is jellemző Bernecén. Nevét onnan kapta, hogy pohárral szaggatják ki.


A hozzávalókat régi falusi szokás szerint adják meg, ezen én sem változtattam, szerintem, így is érthető.

Hozzávalók
  • 2 nyomó krumpli
  • 3 összmarok liszt
  • lekvár (szilva)
a tetejére: cukor, dió, mák, prézli vagy túró

A héjában megfőtt krumplit krumplinyomón áttörjük, majd a liszt és a só hozzáadásával összegyúrjuk.
Deszkán nyújtófával fél cm vastagságúra nyújtjuk. Egyik felére pohárral ("decis pohárral") kör formákat jelölünk ki, ezekbe tesszük kis kupacokban a szilvalekvárt.
Majd ráhajtjuk a tészta másik felét, és ugyanazzal a pohárral kiszaggatjuk.

Az így elkészített poharasokat forrásban lévő vízben addig főzzük, amíg fel nem jönnek a víz tetejére és onnan számítva még 3-4 percig főzzük. Leszűrjük és a megfőtt tésztát tetszés szerint ízesítjük: cukorral és mákkal, dióval, prézlivel vagy túróval, stb.
Fotók: Bartus Tamás

19 megjegyzés:

  1. Ez akkor lényegében gombóctészta, ugye?
    És kié ez a szép kéz? Aki mondta, hogy "2 nyomó krumpli"?

    VálaszTörlés
  2. Ez egy tökéletes étel, nagyon tetszik! :)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz lehet! Az én nagymamám is ilyen mértékegységet használt: összmarok, jó volt nálad olvasni :)

    VálaszTörlés
  4. Lúdanyó, örülök, ha szép emlékeket ébresztettem! :))

    VálaszTörlés
  5. Kissé hasonló a derelyéhez... fini lehet..

    VálaszTörlés
  6. Ez isteni finom lehet! Kicsit hasonló a barátfüléhez, de azt sima tésztából szoktam készíteni. Így krumplisan még nem csináltam, de ki fogom próbálni. És tetszik, hogy kerek a formája! :)

    VálaszTörlés
  7. Gabriella, igen hasonló, csak ez krumplis.

    VálaszTörlés
  8. Kinek van
    ilyen gyönyörű munkával teli keze?
    A Te Mamikádé?

    VálaszTörlés
  9. :)
    Most olvasom vissza,hogy nem csak nekem tetszik a néni keze!

    VálaszTörlés
  10. Kölcsön Mamikáé! :) Ugye milyen szép tud lenni egy ilyen kéz?!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szeretem ezeket a gyönyörű kezeket!
    A mamámé is ilyen volt....Isten nyugosztalja!

    VálaszTörlés
  12. Nagymamám is didellének hívja, de eddig még mindenki furán nézett rám, ha megemlítettem :)
    és "összvemarok", így mondja...

    VálaszTörlés
  13. Összmarok liszt, ez mennyi is? Éva

    VálaszTörlés
  14. Összmarok - a két marok (behajlított tenyér) között elférő mennyiség.

    VálaszTörlés
  15. Tudjátok júniusban lesz az esküvőm egy kárpátaljai leánnyal én magam palóc lennék és hát sokat gondolkodtam mi legyen a "vendég elszállásoló" vacsora egyik fogás .. most már tudom.. köszönöm a tippet.. :)

    VálaszTörlés
  16. Palócprovence2013. május 27. 7:30

    Gratulálok az esküvőhöz és remélem, ízleni fog a vendégeknek! :)

    VálaszTörlés