Vannak olyan ételek, amelyek elkészítése azonosan alakult egymástól messzi tájakon. Ilyen gyerekkorom nagy kedvence, a krumplinudli is. A palócok nudlija teljesen azonosan készül az olasz krumplis gnocchival, csak a formázásuk eltérő. A gnocchi tipikus mintáját egy villa vagy egy mintázófa adja,
kép: innen
a magyar nudli kialakítása egyszerűbb.
Hozzávalók
- 1 kg héjában főtt krumpli
- finomliszt, amennyit felvesz - kb 20-30 dkg
- 2 tojássárgája (elmaradhat)
- 2 evőkanál zsír
- só
Az összegyúrt tésztát tojásnyi darabokra osztom és lisztezett deszkán ujjnyi vastag rudakká sodrom, amiket késsel darabolok fel 2 cm hosszúakra. (Lehet ujjnyi vastagra nyújtani a tésztát, késsel ujjnyi csíkokra vágni, majd így kialakítani a rudakat). Kevés liszttel megszórom őket, nehogy összetapadjanak, majd forrásban lévő, bő sós vízben megfőzöm a nudlikat. Amint feljönnek a víz felszínére, elkészültek. A maradék 1 evőkanál olvasztott zsírral összeforgatom.
A tálalása többféle módon történhet. Lehet édesen, pirított zsemlemorzsával vagy darált mákkal és cukorral vagy lekvárral. Én abszolút sós párti vagyok, így vagy egyszerűen megsózom még egy kicsit, vagy tejföllel és/vagy túróval fogyasztom. Nagyon finom, ha kicsit lepirítjuk a nudlikat. Ha zsír helyett vajat használunk és parmezánnal szórjuk meg a nudlikat, akkor Palócföld helyett máris Taljánföldön járunk. Némi zsálya hozzáadásával a francia Lu gnoc nissart-ot kapjuk, azaz a nizzai gnocchit.
Kép: Provence gasztronómiai kalauz
Én minden egyes nudlit kisodrok. Pirított zsemlemorzsával,zsírral, sósan fogyasztjuk. Gyerekkoromban anyukám pici gombócokat is készített hozzá, szintén sósra. Imádtam.
VálaszTörlésNálunk csak kizárólag sajt megy rá reszelve; kevés zsírral vagy vajra szedik egyébként a főzővízből. Nem is tudtam sokáig, hogy létezik mákos, meg darás verzió...
VálaszTörlésAz én anyukám minden egyes darabot kisodor, így csúcsos a vége. Otthon (Vas megye) csakis pirított hagymával ettem, semmilyen édes változata nem volt, legföljebb a menzán (morzsás, mákos).
VálaszTörlésNudli akkor készült, amikor a barátfüle (szigorúan szilvalekváros derelye) vagy a szilvásgombóc.
Bizony, én is kisodrom, hiszen a krumplinudli másik neve angyalbögyörő ... ezt az alakot pedig csak kisodorva lehet elérni!
VálaszTörlésA helyzet az, hogy nekem nincs türelmem a böngyörgetéséhez...
VálaszTörlésO ja a finom nudli. Mindig visszaemlékszem a gyermekkorra ilyenkor.
VálaszTörlésEz a finomság a Magyar konyhából ered, csupán az Olaszok vitték világhirre. Talán mert a magyarok a töltöttkáposztáról voltak meggyözödve??? Na ja ki tudja.
Szivélyesen Libelle
Köszönöm, szuper recept, életemben először csináltam, mert nagyon megkívántam és tökéletes lett.
VálaszTörlés-22 éves-
Örülök! :))
VálaszTörlés