Amikor Limara közzétette az aktuális VKF! feladatát, éppen köleskását főztem, így nem volt kérdéses, hogy mit készítek erre a fordulóra. A köles termesztett változata a Panicum miliaceum L. az egyik legősibb gabonaféle, és a világ számos pontján még ma is alapvető élelmiszernek számít.
A mondást, mi szerint fizet, mint a köles, szerintem mindenki ismeri, de ami ennél is fontosabb, hogy ásványi anyagokban a leggazdagabb gabona. Lúgos kémhatása és magas kovasavtartalma feszesíti a kötőszövetet, így a narancsbőr elleni küzdelem egyik hatásos fegyvere is. Ízletes és változatos ételek készíthetők belőle, most a legegyszerűbbet mutatom meg, a köleskását. Ugyanúgy készül, mint a rizsköret, bár kicsit több folyadékot vesz fel.
Hozzávalók
- 2 bögre hántolt köles (nem madárköles!)
- 5 bögre forró húsleves (vagy víz)
- 2 evőkanál olaj
- 1 fej finomra vágott hagyma
- só
Az olajban megpárolom a hagymát, átforgatom benne a kölest, majd felöntöm a húslevessel vagy a vízzel és fedő alatt puhára párolom. Amikor a folyadékot magába szívta, elzárom a lángot és fedő alatt pihentetem még néhány percig.
Édes változata is elkészíthető, ekkor - értelemszerűen - kimarad belőle a hagyma és tejjel főzöm, édesítem.
Én is így készítem a köleskását.viszont lenne egy kérdésem: a köles neked is szét szokott főni, mert én ahányszor készítem, mindig "kivirágzik", nem maradnak egyben a szemek. Talán "rossz" fajtájú a kölesem?
VálaszTörlésNnna, az Uram már jó ideje meg van őrülve a kölesért, Karácsony előtt olyan helyen jártam, ahol lehetett kapni, így vettem. Azóta ott áll a konyhapulton, mert nem tudtuk, mit is kezdjünk vele. Most már tudom, köszi!!
VálaszTörlésNem, nem fő szét. Lehet, hogy rövidebb ideig kellene főznöd, csak addig, amíg megpuhul.
VálaszTörlésMinyon, akkor itt az ideje a próbának! :)
VálaszTörlésKöszi a választ.Következő kása készítésnél résen leszek (a fiam imádja, a fözőtök főzelékjét szoktam egy kis kölessel megbolondítani).
VálaszTörlésÉn használom húsételhez (juhhúsos kása), zöldségekkel köretnek is kitűnő.
VálaszTörlésAz édes változatot én is tejben főzöm, sokkal hamarabb elkészül, mint a rizs - mákkal és mézzel ízesítem.