2010. 07. 19.

Tökpörkölt

Nagy nyári kedvencem a tökpörkölt, talán még jobban kedvelem, mint a húsból készültet. Az egészen zsenge tökből az igazi, abból, aminek a héja is és a magja is körömmel még megkarcolható. Jó sok hagymát pirítok egy kevés olajon, megszórom pirospaprikával, beleteszem a lehámozott, felaprított tökhéjat meg a tök puha, magvas belét, löttyintek rá egy kevés (tényleg kevés) vizet. Sózom, borsozom, fokhagymázom, fűszerezem kedvem szerint, és fedő alatt megpárolom. Amikor puha, akkor kerül bele a felkockázott "tökhús". Ezzel már csak addig főzöm, amíg megpuhul az is. Addigra a felesleges folyadék is elpárolog, de ha mégsem, a fedőt levéve zsírjára sütöm.


Tetszés szerinti körettel tálalható. A kovászos uborka sincs kárára.

9 megjegyzés:

  1. Jól értem, hogy tul.képpen az egész tök belekerül? Csak amit más esetekben a tökből kidobunk (héj és
    magos belső)kerül a lecsóba és a tökhús meg mint "hús" szerepel benne?

    VálaszTörlés
  2. Most hallok először erről.Lecsót szoktam úgy főzni-sűríteni, hogy tök húsát vagy cukkinit felkockázva teszek bele, de héját sohasem, magját is csak akkor amikor még nagyon zsenge.Az összes ilyen nagyon finom, gondoljunk a zöldbab,tojás,vagy borsópörköltre.
    Ezeket már ettem, készítettem, kipróbálom a tökkel is.

    VálaszTörlés
  3. Izgalmas, cukkini pörköltet már készítettem, az isteni

    VálaszTörlés
  4. de klassz!A tökfőzelékkel vallatni lehetne de ezt nagyon szeretem!!!Nokedlivel!

    VálaszTörlés
  5. Amikor megjelent ez az étel kicsit hitetlenkedve olvastam. A múlt héten vidéki rokonaim rengeteg igazán friss, saját termesztésű tökkel leptek meg. A töltött tökön kívűl elkészítettem a Tökpörköltöt is. Az egész család el volt ragadtatva. Biztos lesz még napirenden csak megkérdeznélek milyen fűszereket szoktál beletenni.
    Addig is köszönöm a kíváló receptet

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy a kezdeti idegenkedésed ellenére elkészítetted és hogy még ízlett is! :)
    Általában csak a receptben leírt fűszereket használom hozzá: só, bors, fokhagyma, pirospaprika. Néha még chilit teszek bele. De tulajdonképpen ízlés szerint ezen lehet változtatni. El tudom még képzelni bele a petrezselymet, bazsalikomot, borsikafüvet, de akár a szárított mentát is (a friss túl karakteres lenne)- persze nem egyszerre. Szóval, kísérletezz bátran! :)

    VálaszTörlés