Úgy látszik, ez a nyár a pisztrángoké. Ha jól belegondolok, nem is ettem idén nyáron más édesvízi halat, csak pisztrángot (persze, ezt a körülmények hozták így). A pisztrángnak, ennek a lazacfélék családjába tartozó halnak számos faja van. Magyarországon szinte mindenkinek a szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss) jut először eszébe, amely eredetileg Észak-Amerikában volt honos és 1885-ben telepítették be Magyarországra.
Gyakran megfordulok a Billa-ban és most fagyasztott magyar pisztrángok jöttek velem szemben. 3 euró körül volt a 1/2 kilós zacskók ára, ami 2 db-ot takart. Bár nem szeretem a fagyasztott halat, mégis vettem belőle és nem bántam meg. A legegyszerűbb elkészítési módot választottam, vajban sütöttem meg őket.
Hozzávalók személyenként
Hozzávalók személyenként
- 1 pisztráng (20-30 dkg-os)
- 1-2 szelet citrom
- só
- 1 evőkanál olívaolaj
- 1 evőkanál vaj
A halak konyhakészek voltak, de lepikkelyeztem mindegyiket (a pisztrángpikkely ehető, de nem szeretem) miután kiengedtek a fagyos állapotukból. Irdalás és sózás után máris mentek az olívaolajjal elkevert olvasztott vajba sülni, de előtte még a hasukba került néhány citromszelet. Miután mindkét oldaluk megsült, tányérra kerültek és olyan gyorsan köddé váltak, hogy nem volt időm lefotózni őket.
ma nálunk is halacska lesz! imádom az ilyen egyszerű módon készített halakat! Így tudnak az ízek a legjobban érvényesülni :)
VálaszTörlésA pisztráng mennyire szálkás?
VálaszTörlésSzeretjük mi is a halakat és profin tudok már pontyot filézni, be is szoktam irdalni és így már bármit el lehet belőle készíteni.
A pisztrángot eddig csak nézegettem a fagyasztóban.
Miért irdaltad? Az irdalás a vaj beitatódását is elősegíti?
VálaszTörlésAz édesvízi halak közül gyakorlatilag csak a pisztángról állíthatom határozottan, hogy szeretem, pontosan a "szálkamentessége" (kiszedhetősége) miatt.
Reni,így igaz! :)
VálaszTörlésDaisy, kicsit szálkás, de nem vészes, szóval nem egy paduc.
VálaszTörlésAnnamarie, az irdalás a szálkátlanítás legegyszerűbb módja. A szálkák átvágva ropogósra sülnek, így már nem kell kiszedni.
VálaszTörlésÉn is úgy tudtam, de a pisztrángban gyakorlatilag "csontok" vannak, és szépen kijönnek. Azt hittem más oka volt :o) mifelénk sosem irdalnak pisztrángot, ezért volt szokatlan...
VálaszTörlésNézőpont kérdése, ami egy 30 dkg-os pisztrángban szálka, az egy 10 kg-osban csont (ami nem igazi csont, hiszen csak az izomban levő kötőszöveti elcsontosodás). Ízlés dolga, van aki irdalja, van aki filézi, van aki nem csinál vele semmit.
VálaszTörlés