A Kabac Mücveri, azaz a török cukkinilepény számos receptváltozattal bír, az alábbi Nigella Lawson Egész évben nyári ízek című könyvében jelent meg. Általában a mezze (előételek) része vagy két étkezés közti falat, de zöldsalátával akár főétel is lehet, különösen ebben a mostani forróságban.
Hozzávalók
- 75 dkg zsenge cukkini (3-4 kisebb)
- 4-5 szál zöldhagyma finomra vágva
- 25 dkg feta morzsolva
- 2-3 tojás
- 15 dkg liszt - vagy szükség szerint (esetleg zsemlemorzsa)
- 1 csokor petrezselyem
- 1 csokor menta - vagy ízlés szerint
- 1 evőkanál szárított, morzsolt menta
- 1 teáskanál pirospaprika
- só
- bors
- olaj a sütéshez
A cukkinit héjastól, magostól reszeljük le (ez csak zsenge példányokkal működik), kicsit sózzuk be, hogy a felesleges leve kijöjjön (különben eláztatja a lepényeket). 10-15 perc után nyomkodjuk ki és keverjük össze a többi hozzávalóval.
Én a liszt felét zsemlemorzsával váltottam ki, de természetesen készülhet csak liszttel is. A friss mentának sem vagyok barátja, így az kimaradt. A hozzám hasonlóan mentafóbiások a mentát helyettesíthetik kaporral is, ahogy Claudia Roden is teszi a The New Book of Middle Eastern food című könyvében. (Persze belekerülhet mindhárom: petrezselyem, kapor, menta is.)
Evőkanállal adagoljuk a masszát a forró olajba, és süsük mindkét oldalát aranyszínűre. Jól csepegtessük le a felesleges olajat. Langyosan tálaljuk, de hidegen is jó.
Kaporral olyan hagyományos lenne, de mentával egész különleges.
VálaszTörlésKedves Palóc Provence!
VálaszTörlésCsendes, de rendszeres olvasóként meg kell mondjam, hogy ez nagyon gusztára sikerült ám!! A blogodat egyébként is szupernek találom, és ezért szeretnék egy díjat adni Neked. Ha van kedved/idöd, akkor nézz be hozzám kérlek.
Üdv:Krisz! :-D
Köszönöm szépen - mindhármat! :))
VálaszTörlés