Jázminpakóca

A fészkesvirágzatú jázminpakóca (Stevia rebaudiana Bertoni), vagy közismertebb nevén sztívia, Paraguay-ban és Brazíliában őshonos, de nálunk is termeszthető (bár inkább csak egynyáriként, mivel fagyérzékeny). Ezt az édes leveleiről híres fűszer- és gyógynövényt először Moises Santiago Bertoni svájci botanikus írta le 1899-ben, de természetesen a dél- amerikai indiánok már évszázadok óta használták édesítésre és sebek gyógyítására, bőrbetegségek kezelésére.

Európában a II. világháború alatti cukorhiány miatt kezdett elterjedni, a növény levele ugyanis 30-szor édesebb a répacukornál, de kivont édesítő hatású összetevői (stevisiode és rebaudioside) akár 300-400-szor édesebbek lehetnek. Magas a hő- és pH stabilitása, így sütésre, főzésre és italok édesítésére is alkalmas.

A vércukorszintre nincs hatása, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják. Szabályozza az inzulinszintet. Gyulladásgátló hatású, segítség lehet megfázáskor, szájüregi problémák, de allergia esetén is.

A sztívia magról igen nehezen szaporítható, a magok 93 %-a terméketlen, csak a fekete magok kelnek ki, azok is csak fényben csírázók (a talajfelszínre kell vetni) Ezért érdemesebb palántát beszerezni, amit később dugványozással mi magunk is tudunk szaporítani. Folyamatosan takaríthatjuk be a leveleket, de a virágzást semmiképpen ne várjuk meg, mert keserűvé válik. Frissen is használhatjuk a leveleket, de szárítva intenzívebb az édesítő hatása és megőrölve könnyebben használható sütésnél. Készíthetünk belőle vizes és alkoholos kivonatokat is az egyszerűbb felhasználáshoz. Ezek garantáltan természetes édesítők, iparilag feldolgozott formájuk már határeset...