2013. 08. 13.

Sütőben sült szilvalekvár

A szilvalekvárt a hagyományos módon szoktam főzni, de most annyi nagy szemű szilvánk termett (a termés nagy súlya miatt jó néhány ágat le is tört a szél), hogy kezdeni kellett vele valamit, mert ennyi szilvás lepényt még mi sem eszünk, pedig kétnaponta biztosan sütök. A nagy melegre való tekintettel   a sütőben sült változat készült most, jó néhány tepsivel. Ebbe került kevés cukor is.


A tepsibe öntsünk 2-3 evőkanál ecetet (én borecetet használtam), öblítsük át vele a tepsit, a végén NE öntsük ki. A megmosott, kimagozott szilvát tegyük tepsibe, szórjuk meg ízlés szerint cukorral és 150 fokos sütőben süssük 2-3 órát vagy szükség szerint.


Az elkészítési idő nagyban függ a szilva érettségi fokától és nedvességtartalmától, így nem lehet pontosan megmondani. A lényeg: nem szabad kevergetni! Azért figyeljünk rá, mert a városi legendák ellenére ez is le tud égni. Hűlés közben még szilárdul, ezt kalkuláljuk bele. Adagoljuk üvegekbe, és lezárás előtt hagyjuk kicsit szikkadni a tetejét (régen ezt bőröztetésnek hívták).




6 megjegyzés:

  1. Csekélyke leszedett szilva mennyiségünk következő "állomása" pont ez lesz! :D

    VálaszTörlés
  2. szia. Ez a 2-3 óra mennyire reális? Most olvasgattam a neten,de sok helyen akár 10 órát is írnak a sütőben való sütéshez...Én most próbálom ki így, remélem elég lesz neki 3 óra.

    VálaszTörlés
  3. Csak saját magamat tudom idézni:
    "Az elkészítési idő nagyban függ a szilva érettségi fokától és nedvességtartalmától, így nem lehet pontosan megmondani."
    Nekem légkeveréses sütőben kb. 2 és fél óra alatt sült megfelelő állagúra a tepsinyi szilva.
    Értelemszerűen nagyobb mennyiségű vagy/és vizesebb szilva hosszabb időt vesz igénybe.
    Figyelni kell!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, sikerült és nagyon finom lett!:) Hétvégén csinálok még egy adagot, mivel most csak próbaverzió készült 1,5 kg szilvából, fahéj is került bele és 4 óra kellett neki az én régi sütőmben. Mennyi ideig áll el az így készült tartósítószer nélküli lekvár? Hol a legjobb tárolni szerinted, ha nincs spejzem? Hűtő?

    VálaszTörlés
  5. A kellően besűrített, bőrös tetejű szilvalekvár évekig eláll fagymentes, szellős, hűvös helyen - ez nem jelent feltétlenül kamrát. De akár hűtőben is tarthatod, de ha ott nincs elég helyed, óvatosságból kigőzölheted és akkor bárhol eláll.

    VálaszTörlés