2009. 08. 18.

Lepényhal harisszával


A harissza egész Észak-Afrikában elterjedt méregerős fűszerpaszta. Sok változata van, majd' hogy nem minden szakácsnak megvan a saját tuti receptje. Én nemes egyszerűséggel Erős Pistát vettem alapul, de természetesen lehet bíbelődni friss vagy szárított piros chilivel is.

Hozzávalók
  • 1 evőkanál Erős Pista
  • 3 gerezd reszelt fokhagyma
  • 1 mokkáskanál őrölt koriander
  • 1 mokkáskanál őrölt római kömény
  • 1 mokkáskanál őrölt kömény
  • 2 evőkanál olívaolaj
Összekevertem a hozzávalókat és ennyi. Ha chiliből készítjük, tegyünk bele sót is. Tehetünk még bele szárított mentát is, ez esetben nem jó a friss, mert annak eltérő az íze. Nagyobb mennyiséget is készíthetünk a harisszából, hiszen patyolattiszta, kis csavaros üvegben hónapokig eláll, ha a tetejére még némi olajat öntünk.

Lepényhalat használtam ehhez az ételhez (ez volt a bolti fagyasztóban), de eredetileg tőkehalból vagy tengeri sügérből készülne, azonban a későbbiekben is maradok a lepényhalnál.

Hozzávalók
  • 80 dkg lepényhalfilé
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
  • némi liszt
  • bors
  • 1 nagyobb fej hagyma
  • 1 nagyobb vagy 2 kisebb doboz hámozott, darabolt paradicsom (összesen 480 gramm töltősúly), esetleg ugyanennyi friss, hámozott, magozott paradicsom
  • a fenti adag harissza
  • 2 babérlevél
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • 1 maréknyi fekete olajbogyó kimagozva
  • 1-2 evőkanál citromlé
  • 2-3 evőkanál petrezselyemzöld
A sózott, borsozott halfiléket lisztbe forgattam és aranyszínűre sütöttem mindkét oldalát (1-2 perc csak). Kivettem az olajból és a felaprított hagymát megpirítottam a maradék olajon. Felöntöttem a paradicsommal, belekevertem a harisszát és a fahéjat, beledobtam a babérleveleket is. Kicsit besűrítettem a mártást, még némi sót és borsot adtam hozzá, majd visszatettem a halat és néhány perc alatt készre főztem. Citromlével és olajbogyóval ízesítve, petrezselyemmel megszórva tálaltam.

7 megjegyzés:

  1. Csodás! Ez a gyönyörű tagine a tiéd? :))

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű edényed van!
    Nagyon jól hangzik a recept is!

    VálaszTörlés
  3. Én is a tagine-t szúrtam ki először, de maga az étel is tetszik. Az egy falat... Marokkó c. könyv nekem is megvan, és szeretem a marokkói ételeket. A sós citromot is csak ezért csináltam tavaly. Nagyon finom.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen! :)A tagine Tunéziából való, pontosabban Djerbáról. Szívem szerint egy nagyobbat (is) hoztam volna, de csak ezt tudtam a kézi poggyászomba gyömöszölni.

    VálaszTörlés