A csóvány

Az első napsugarakkal megjelentek a csalánhajtások is. Erről a virulens és sokoldalúan felhasználható gyomnövényről mindig eszembe jut két történet.

A szüleim Palócföld keleti csücskéből származtak, de házasságkötésük után Budapestre költöztek, én már ott születtem. A palócokról nem sok mindent tudtam, leszámítva néhány ételt, a nyári rokonlátogatásokat és az iskolai irodalomórákat. A huszas éveim végén költöztem a Börzsönybe, egy pici palóc faluba. Ekkor esett meg az alábbi történet:

Láttam, hogy a szomszéd kertben nagyon dolgozik valamit Ilon nene.
- Mit tetszik csinálni?
- Kikobzom a csóványt a kapirccsal a pandalból.
- ?????

Pesti lányként mondanom sem kell, a névelőkön kívül egy szót sem értettem abból, amit beszélt. Mintha legalábbis kínaiul hangzott volna el. Jót szórakozott értetlenségemet látva, majd mint egy óvodásnak, türelmesen elmagyarázta a szavak jelentését. Következzen hát a hevenyészett palócszótár:

• kikobzom - kiszedem, kitépem
• csóvány - csalán
• kapircs - háromágú, fanyelű szerszám, régen a fakitermelésben volt használatos, az elszáradt ágakat húzták le vele
• pandal - partoldal, gyepü

Így találkoztam a csóvánnyal, amivel időközben jó barátságot kötöttem. Gyakran használom a konyhámban és nem csak tea készítésére (receptek hamarosan). A lányom azonban nem tudott megbékélni vele, még él benne első találkozása a csalánnal. Történt ugyanis, hogy amikor éppen csak totyogós volt, azzal szórakozott, hogy sorban lepakolta a könyvespolcokat és közben "kiolvasta" a könyveket. Kérleltük szépen, csúnyán, semmi nem használt. A megoldást a csalán hozta: csalánhajtásokat tettük a polcokra a könyvek elé. Egyetlen egyszer nyúlt hozzájuk, aztán soha többé. A könyvek megmenekültek.