Garffyka aktuális VKF! kiírása a maradékok újrahasznosítására biztat minket. Az idősebb korosztályokat még úgy nevelték, hogy ételt nem dobunk ki. Természetes volt, hogy a maradékot a következő étkezésnél fogyasztották el, például a vacsora maradékát reggelire. Persze, akkoriban még híre-hamva sem volt a reggelizőpelyheknek, felvágottaknak. Az is általános volt, hogy több napra főztek előre és ugyanazt az ételt ették napokig. Bizonyos ételeknek jót is tesz a többszöri melegítés, pl. töltött káposzta. Manapság újra aktuális, hogy ésszerűen osszuk be a konyhapénzt, de igényeink megváltoztak, szeretjük a változatosságot. Sokszor nem gondolunk rá, hogy éppen maradékot használunk fel egy adott ételhez, csak tesszük a dolgunkat. Ezért is jó ötlet ez a mostani téma.
A laska vagy krumplilángos - ki hogy ismeri, gyerekkoromban gyakran volt az ebéd péntekenként a nudli vagy a krumplis derelye mellett. Ugyanabból a krumplis tésztából készült, mint a nudli és a sparhelt (nálunk a rezsó) lapján sütötték. A kisült laskákat olvasztott zsírral megkenték és ki sósan, ki cukrozva fogyasztotta.
Én kicsit eltérek a hagyományoktól, szeretem töltve is enni. Erre a mostani változatra tényleg illik a maradékból maradéktalanul szlogen, hiszen a laska nem héjában főzött krumpliból, hanem maradék krumplipüréből készült, a tölteléke pedig a szintén maradék sült oldalasból.
A krumplipüréhez annyi lisztet adtam, hogy könnyen formázható, de azért lágy tésztát kapjak. Tojásnyi darabokra szaggattam, lisztezett deszkán vékonyra nyújtottam és forró, száraz (!) palacsintasütőben megsütöttem.
Addig kell sütni mindkét oldalát, amíg barna foltok jelennek meg rajta. Sülés közben felfúvódik, de később lelapul a laska.
Tölteléke tetszés szerinti lehet, a mostani aktuális kínálat kicsontozott, cafatokra szedett sült hús volt (oldalas), jégsaláta, lilahagyma és chili társaságában. Minden maradék. Túl sok tölteléket azért ne tegyünk a laskákba, különben nem tudjuk feltekerni rendesen és kipotyog a lényeg. A végeredmény a töltött laska, amolyan palóc burrito...

Nahát! A nomádporta környékén is így csinálják a laskát és nagyon finom (igaz, inkább lekvárral eszik.)
VálaszTörlésNe haragudj, azért nem jöttem az elmúlt időben túl gyakran, mert mindig összeomlott a Firefox-om a blogodon (lehet, hogy a "hóesés" volt sok neki.) De most már semmi gond, és nagyon szép az új külső is!
Köszi! :) Amíg Minyon nem szólt, nem tudtam róla, hogy gondot okoz a hóesés. Én gyakran járok nálad, bár kommentelésre nem nagyon futja az időm...
VálaszTörlésEz igen!!!
VálaszTörlésNagyon jól néz ki! Hú de beleharapnék...
VálaszTörlés:))
VálaszTörlésIsteni étek! :) Legközelebb ilyet csinálok a maradék krumplipüréből ha lesz. Mindig hercegnőburgonyát csinálok belőle és lefagyasztom, de ez nagyon tetszik most!
VálaszTörlésszia,
VálaszTörlésjó ötlet, kipróbálom
De jó ötlet, egy kevés krumplipüré gyakran marad.
VálaszTörlésMilyen jó kis recept, nálunk mindíg marad krumplipüré, legközelebb kipróbálom, biztos nagyon fog tetszeni a gyerekeknek is.
VálaszTörlésJaj, bocsánat, lemaradt az aláírás.
VálaszTörlésVera
Érdekes, én úgy tudtam, hogy a laska a csuszatészta. De ez nagyon jó recept! Nálunk is szinte mindig marad krumplipüré, de mivel szinte ismeretlen az élelmiszer kidobása (főleg mert van kutya, cica, nyúl, tyúk), mindig megesszük másnap, de messze nem olyan jó, mint frissen. Így viszont biztos finom lehet, akár csak tejföllel, fokhagymával is!
VálaszTörlésTulajdonképpen nem laska, hanem kompérlaska (krumplilaska) - ahogy nagyanyám mondta. Én nagyon szeretem. Próbáljátok ki! :)
VálaszTörlésA nagymamám sokat sütött nekem ilyet a tűzhelye platniján. Nagyon finom. Mindig rájövök, hogy a divatos külföldi ételeknek, gyakran megvan a hazai megfelelője is, csak rá kell kérdeznünk az öregeknél.
VálaszTörlésTényleg így van, sokszor egymástól teljesen függetlenül alakulnak a dolgok ugyanúgy, csak eltérő a nevük.
VálaszTörlésJaj, de én most tényleg fogyókúrázom, és akkor itt ez a szépséges, nagyon nekem való sült oldalaskával töltött sült krumplipüré, hát ez nem is igazság. Lilahagyma... jajjaj!
VálaszTörlés:))
VálaszTörlésNyam-nyam.... :)
VálaszTörlésNekem a krumplilángost JóAnyám a mosófazékban feltett krumpliból is tudta.... - nem csak maradék krumplipürébőőől... :D:D
De azééé eccer ezt is kipróbálom... :)
Köszi.:D
Dami
Na igen, eredetileg hajában főtt krumpliból készül, de mivel itt a feladat a maradékok hasznosítása volt, az nem játszhatott. :))
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon jó ötlet, eddig ha volt maradék krumplipüré csak egyszerűen olajban sült krumplipogit csináltam, ami finom, de...egy idő után unalmas, és kevésbé mutatós...
Ki fogom próbálni!
A "cukrászlány"
Szerintem tetszeni fog :)
VálaszTörlés