"saját levében" igazán kedvemre való témát talált ki erre a VKF! fordulóra és én már az első pillanatban tudtam, miről fogok írni. Természetesen a Dédi táljáról, ami halálával Nagyanyámhoz került, tőle Anyámhoz, most én őrzöm, de remélem, itt nem szakad meg a lánc. Lányom már az ötödik generációt képviseli a sorban. Ezért fontos nekem ez az ütött, kopott, kinézetre semmitmondó cseréptál, ami hajdan Bélapátfalván készült. Hogy pontosan mikor, nem tudni, csak azt, hogy 1927 előtt, hiszen akkor szűnt meg a gyár.
Borsod megyében 1843-ban Hüttner József alapította a bélapátfalvi keménycserépgyárat. Előbb barna mázú edényeket, később fehér alapszínűeket gyártottak, főleg stilizált növényi elemekkel díszítve azokat. Többnyire sablonnal festettek. Jegyét, a község nevét kis- vagy nagybetűvel, vízszintesen vagy kör alakban az edény fenekére nyomták. Az itt készült edények az 1846-os iparkiállításon nagy sikert arattak. Az apátfalvi keménycserépüzem 1927-ben szűnt meg.
Hát, itt született a tál. Azt azonban nem tudom, hogyan került a Dédihez. Ő vásárolta? Vagy kapta valakitől? Örökölte? Sajnos, ez már soha nem fog kiderülni. Kislánykoromban ezek a dolgok még nem érdekeltek és ma már nincs kitől megkérdezni. A Dédi alakja azonban élénken él még az emlékezetemben. Magam előtt látom az arcát, az örömet rajta, amikor meglátogattuk nyaranta. Mindig molnárkaláccsal várt minket, hajnalban kelt, frissen sütötte. Hiába volt a legnagyobb forróság, begyújtott a sparheltban és csak sütötte őket egymás után. Szerettem nézni, ahogy egy-egy kanálnyi tésztát a forró sütővasra tett, összenyomta a sütő szárait és bedugta a nyílt tűzbe. A megsült tésztába csodás mintákat rajzolt a vas. "Egyétek, gyerekeim" - mondta. A sülő molnárkalács illata keveredett a kiskonyha döngölt padlójának szagával...
Mostanában egyre többször jut eszembe a Dédi. Mintha valami láthatatlan kötelék fűzne hozzá, pedig nem sokat tudok róla. 1896-ban, a millennium évében született és 85 éves korában halt meg. Nem volt könnyű élete, megélt két világégést, az 50-es éveket - akkor özvegyült meg, felnevelt 3 gyereket. A mai fogalmaink szerint nem étkezett egészségesen, de mindezek ellenére szép kort élt meg.
Gyakran készült nála krumplis derelye. Ennek nem a tésztájába kerül a krumpli, hanem a tölteléke az. Legtöbbször magában fogyasztották, de némi túró és tejföl csak előnyére válik. Én leginkább a melegített változatát szeretem, amikor kicsit megpirul a zsírban. Mert csakis zsírral készülhet a krumplis derelye, jó házi disznózsírral.
Hozzávalók
- 50 dkg liszt
- 2 db tojás
- némi víz
- 50 dkg krumpli
- 2 tojássárgája
- tojásnyi zsír
- só
Régóta foglalkoztatott, hogy honnan származhat a krumplis derelye, hiszen az ország nagy részén, még a nyugati palócok között is ismeretlen, csak egy földrajzilag jól behatárolt területen - Ózd és Eger környéki falvakban készítik. Törökországban járva döbbentem rá egy lehetséges megoldásra: a krumplis manti egy az egyben a palóc krumplis derelye! Mert bár a mantit, a török derelyét/raviolit általában húsos töltelékkel készítik, de van krumplis változata is. Természetesen ott nem zsírral készül, hanem vajjal és néhol hagymával és/vagy petrezselyemmel is ízesítik, de ízhatásában ugyanolyan. Így elképzelhető, hogy a krumplis derelye receptje az Oszmán Birodalom közvetítésével érkezett Egerbe...
Forrás: Csányi Károly: A magyar kerámia és porcelán története és jegyei
Csiffáry Gergely: A bélapátfalvi keménycserép
25 megjegyzés:
Nálunk sosem készült ilyesmi, mindig csak édes derelyék. De tudod, hogy imádom a krumplit, tehát csakis jó lehet...ki is próbálom, hogy meggyőződjek róla!
Szép az a tál.
Ha mesélni tudna.........
Azt tapasztalom ahogy korosodik az ember úgy egyre többet gondol vissza kedves felmenőire, azok szokásaira,
intelmeire.De magyarázatot nem tudok.
Ez a derelye biztos finom, jól is néz ki.
Az én dédmamám ugyanezt a krumplis derelyét csinálta, egyszerűen imádom!!!Én nem is azt mondanám, hogy lepirítva is finom, hanem azt, hogy úgy a legfinomabb!
De jó hogy a fényképét is feltetted!
ezt ki fogom próbálni!!!!!!!! Nagyon finom lehet!
A múltidézés hasznos,tanul belőle az ember lánya, csak azt nem értem, hogy fiatalon miért nem tesszük meg ugyanezt?!
igen, ahogy Mamma írta, az ember az ember az idő múlásával egyre többet gondol a szüleire, nagyszüleire, és sajnálja, hogy nem kérdezett eleget. Szép a tál, és a fénykép, és a derelye is.
Azt hiszem ezen a vkf-n nagyon sok ilyen megható emléktárgy bukkan fel. Erröla fajta derelyéröl még sose hallottam. Biztos nagyon finom lehet.
Nézd csak mit találtam itt keresgetve: http://www.etterem.hu/6931#ertekeles
Ezen az oldalon tudod értékelni az "isteni jó" Katalin Csárdát. Látod, mondtam, hogy a "kit érdekel mit gondol a vendég" hozzáállásnak leálldozott. Remélem sokkal több ilyen oldal lesz, ahol az ember értékelheti az éttermeket. :-))))
A derelye mindenhogy finom.
A krumpli mindenhogy finom.
A kettő együtt: tökéletes páros! :)
Nem hiszem, hogy a ma legegészségesebbnek kikiálltott ételek vannak olyan jók, mint régen a legegyszerűbb, de még tiszta alapanyagokból készítettek.
Azokban még nem volt vegyszer meg hormon meg miegyéb.
Ezenkívül a régiek még mozogtak, és sokat voltak levegőn, a természetben. Az adja az egészséget. Nem a négy szoba fala, sajnos.
Másképp élünk már, és nem jobban.
Én szívesen visszamennék az időben pár száz évet is akár...
Szia!
Gyönyörű ez a tál és a történet még szebb.Csupa-csaupa emlék,érzelem jellemzi most szerintem ezt a VKF-et.
Napmátka, szerintem tetszene Neked.:)
Mmama, tényleg így van! Lehet, hogy a korral jár, az ember már visszafelé is néz.
Vesta, teljesen igazad van! Én csakis lepirítva eszem. Kíváncsi lennék a Ti receptetekre is, feltehetnéd! :))
"saját levében", köszi! Most küldtem át a linket, de látom, már olvastad.:)
Anuka, bátran ajánlom, egyszerű, de nagyszerű régi étel.
Talán fiatalon az adott pillanatok megélésével vagyunk elfoglalva, meg mindent másképpen akarunk, mint az elődeink. Aztán ez egyszer elmúlik és elkezdünk visszatekinteni.
Cukroskata,köszönöm. Bizony, utólag már csak a sajnálkozás marad.Én ezért fogtam a blogírásba, hogy a lányomnak legalább a receptek megmaradjanak. A 18. születésnapjára is a családi recepteket kapta könyv formájában.
Gabriella,így van! Már eddig is szép dolgokat olvastam.
Köszönöm a linket! :)
Duende, teljesen igazad van! Nem volt autó, háztartási gépek, egész nap mozgásban voltak. Kemény fizikai munkát végeztek, nem volt szükségük konditeremre (szerintem ez egyébként sem olyan hatásos, mint az előbbi). És persze a stressz sem volt akkora, mint napjainkban vagy legalábbis jobban tudták kezelni.
Belly, köszönöm! :) Nekem is nagyon tetszik ez a VKF! :))
Én egyáltalán nem nevezném "kinézetre semmitmondónak" ezt a tálat!!
Érdekes: szerintem mi kb. egy generáció lehetünk, de nekem a nagymamáim (mindkettő!) születtek 1896-ban.
Bizony így van, saját taőasztalatom is ez. Volt hogy már majdnem felnőttként egy hónapot nagyinál töltöttem, mert szélütés után volt, kellett a segítség neki. A kút még a kertben volt, lavórban mosogattam, stb. És lelassult az idő. Mindenre jutott, érdekes módon. Bevásárlásra, főzésre, kertészkedésre, sütésre-főzésre, takarításra, varrásra, fürdőzésre, esti sétákra és fagyizásokra. nagyon jól éreztem magam, nehéz volt visszaszokni.
A városi élet elveszi az időt, úgy elsuhannak a napok, hogy észre sem vesszük. Úgy múlnak az évszakok, hogy nem is látjuk. É közben igazából... nem csinálunk semmit. Fura dolog ez.
A derejéd egyébként emlékeztet anyósom krumplis palacsintájára. Valamikor csinálok azt is, a férjem kedvence. :) Anyóstól tanultam ezt is.
Csodaszép a tálad! A derejét pedig mindenképpen kipróbálom! :))
Minyike, ez a tál a maga idejében tucatáru volt és tényleg semmi extra, de én imádom.
Jópofa ez az 1896-os dolog, hogy mindkét nagyid is akkor született. A Dédim egyébként nagyon fiatalon szülte a Nagyanyámat, 1912-ben, még nem volt 16. Nagyanyám is és Anyám is 19 évesen szültek. Csak én lógok ki a sorból, már elmúltam 28, amikor a lányom született.
Duende, teljesen igazad van! A falusi élet még ma is nyugodtabb és főleg emberibb.
A krumplis palacsintát én is szeretem! :)
Limara, köszi! :))
Megjegyzés küldése