Hozzávalók 8 darabhoz
- 1 csomag 8 lapos rétestészta
- néhány evőkanál szmen vagy olaj
- 30 dkg darált hús (bárány vagy marha, esetleg csirke)
- 2 fej vöröshagyma apróra vágva
- 3 gerezd reszelt fokhagyma
- só
- bors
- 1 teáskanál őrölt római kömény
- 1 teáskanál őrölt fahéj
- 1 teáskanál őrölt gyömbér
- 1 teáskanál őrölt pirospaprika
- 2 teáskanál harissa
- 1 kis csokor petrezselyem apróra vágva
- 1 kis csokor koriander apróra vágva
- szezámmag
Eredetileg jóval fűszeresebb, különösen a római kömény dominál, de én egy kicsit visszavettem a fűszerezésén (persze, ízlés szerint emelhetünk rajta).
1 evőkanál szmenen vagy olajon pároljuk meg a hagymaféléket, majd a húst is süssük néhány percig (amíg a színét elveszti), végül fűszerezzük. Hagyjuk kihűlni.
A réteslapokat vágjuk ketté, a szmennel vagy olajjal vékonyan kenjük meg őket és kettesével rakjuk egymásra. A fűszerezett húsmasszából tegyünk a rövidebb oldalukra egy evőkanálnyit, hajtsuk rá a tésztát - először felülről, majd a két hosszabbik oldalról is - végül tekerjük fel.
A tekercsek tetejét is kenjük meg szmennel vagy olajjal és szórjuk meg szezámmaggal. 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt aranyszínűre sülnek. Még forrón tálaljuk.
Nagyon kis csinosak!!
VálaszTörlésHú, ez tök jó, épp a minap vettem hasonlót az egyik mirelitből sokat sütő boltocskában, és azon filóztam, vajon mi lehet a recept, szóval most hála és köszönet, hogy nem kell bénáznom, hanem azonnal megvan a megoldás! Köszi!
VálaszTörlésNa, ezt tuti ki fogom próbálni, nagyon mutatós...szinte el is tudom képzelni, milyen fincsi lehet! nyamm
VálaszTörlésAnazar, köszi! :)
VálaszTörlésDina, remélem, ízleni fog!
VálaszTörlésAdél, tényleg finom, feltéve, ha szereted az arab ízeket! :)
VálaszTörlésTöbbször olvastam már különbözö könyvekben a köftéröl - most már tudom, miröl olvastam! Köszönöm!!!
VálaszTörlés