2009. 07. 22.
2009. 07. 20.
Töltött cukkini
A minap - legnagyobb örömömre - találkoztam Renátával, pont olyan, amilyennek blogja alapján elképzeltem. Megkóstolhattam mesés karobos muffinját, csak ajánlani tudom mindenkinek! Megajándékozott saját termesztésű cukkinivel és laskatökkel, így első gondolatom a töltött cukkini készítése volt.
A nyitott hűtőajtóban fontolgattam, mivel is töltsem meg a cukkiniket. Gondolom, nem vagyok vele egyedül, de én egy-egy adag maradékot is elteszek. Most gyros, párolt rizs kellette magát a hűtőben, némi sajt is akadt és néhány kanálnyi tejföl a doboz alján. Máris adott volt a töltelék.
A gyrost összekevertem a párolt rizzsel, egy kevés tejföllel lazítottam. A hús elég fűszeres volt, ezért külön már nem fűszereztem a keveréket csak a kivájt cukkinikbe töltöttem. Ha nem olyan zsenge a cukkini, mint ez a mostani, akkor érdemes néhány percig forrásban lévő sós vízben előfőzni őket. Előmelegített sütőben 10 percig sütöttem a megtöltött cukkiniket, majd a tetejükre reszeltem a sajtot és aranyszínűre sütöttem vele.
Címkék:
cukkini,
egytálétel,
maradékból
2009. 07. 17.
Gyerekkori ízek - Gyümölcshabos reszelt linzer
Vasárnaponként gyakran készült nálunk ez a sütemény, de valahogy hosszú időre megfeledkeztem róla.
Emlékeim szerint magasabb volt, valószínűleg nagyobb adag került a tepsibe. Mert még mindig megvan az a tepsi, amiben akkoriban sült. A mostani tepsikkel szemben magas kora ellenére (több, mint 50 éves) sem pattogzik a zománca, pedig a mai napig rendszeres használatban van. Azért tudtak valamit a csehek...
Hozzávalók
a tésztához:
- 40 dkg liszt
- 20 dkg vaj (vagy margarin)
- 10 dkg cukor
- 2 tojássárgája
- 1 csomag sütőpor
- 1 citrom reszelt héja
- 4 tojásfehérje
- 20 dkg cukor
- kevés citromlé
- 4 bő evőkanál baracklekvár
- 5 dkg vágott dió
Linzertésztát készítek, amit legalább fél órát hűtök. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, hozzáadom a cukrot és azzal is tovább verem. Belekeverem a baracklekvárt, a citromlevet és a durvára vágott diót. A tészta 2/3-át nagylyukú reszelővel egy tepsibe reszelem, elterítem rajta a habot, majd a maradék tésztát is ráreszelem. Előmelegített sütőben 180 fokon aranybarnára sütöm.
Címkék:
gyerekkori ízek,
sütemény,
vegetáriánus
2009. 07. 15.
Vargánya olajban
Az egyedüli ok, hogy nem haragszom az időjárás-felelősre az, hogy az elmúlt hetek időjárása, - az eső-napsütés-eső végeláthatatlan ismétlődése - igencsak kedvez a gombáknak. Ilyenkor érdemes téli tartalékokat is felhalmozni. Bár én a vargányát leginkább fagyasztva szeretem eltenni, azonban a mélyhűtőm kapacitása véges. Ezért más módszereket is be szoktam vetni, mint például az olajban történő eltevést is.
A receptet innen vettem.
Hozzávalók
- 1 kg vargánya
- 1 liter víz
- 3 dkg só
- 5-6 gerezd fokhagyma
- néhány babérlevél
- 1 kanál ecet
- a felöntéshez olaj
- 1 evőkanál egész feketebors
A vargányát papírtörlővel áttörölgetem, ha szükséges, majd felszeletelem. A vizet a sóval és a fűszerekkel (a bors kivételével) felforralom, hozzáadom a gombát amivel az újraforrástól számítva 4 percig főzöm. Leszűröm, jól lecsepegtetem és teljesen megszárítom. (Nem aszalom!) Ez történhet a napon vagy a sütőben alacsony hőfokon (50 fok). A már száraz gombaszeleteket összekeverem a borssal, kisebb csavaros tetejű üvegekbe porciózom és felöntöm olajjal. Lezárom. Igyekszem, hogy minden légbuborék távozzon. Hűvös helyen tárolom, de akár rögtön fogyasztható vagy felhasználható gombás ételekhez.
2009. 07. 13.
Gyerekkori ízek - A kovászos uborka
Nem múlhat el a nyár kovászos uborka nélkül. Készítem is rendületlenül egyik üveget a másik után, hogy folyamatos legyen az utánpótlás.
Mindenkinek megvan a maga jól bevált kovászos uborka receptje, nekem is. Ma is úgy készítem, ahogy gyerekkoromban láttam otthon. Ezért aztán - én, aki szinte mindenbe fokhagymát rak - a kovászos uborkába soha nem teszek. Kapron és természetesen a són kívül, semmi fűszer nem kerül bele. A tetejére pirítós kenyeret teszek, ez adja a kovászt. És hogy miért pirítom meg? Mert az Anyukám is így csinálta.
Hozzávalók
- uborka (az üveg méretétől függően)
- víz
- literenként 3 dkg só
- öregecske kapor
- 1 szelet pirítós kenyér
Az 5 literes uborkásüvegbe nagyjából 3 kiló uborka fér, én azonban nem szeretem teljesen teletenni, mert amikor beindul az erjedés, kifut a lé. A kovászolni való méret helyett én a kisebbeket szeretem. Az uborkákat alaposan megmosom, ehhez egy új mosogatószivacsot használok, olyat, aminek dörzsis az egyik oldala. Ezzel az uborka pici tüskéit könnyen le lehet szedni. Az uborka két végét levágom, hosszában behasítom, majd a másik végéről is az előző vágásra merőlegesen. Az így előkészített uborkákat beleállítgatom a tiszta üvegbe és közé kaprot teszek. Nem a friss, zsenge levelűt, hanem a már kissé vénebb virágzót vagy magba menőt.
Annyi vizet forralok, amennyi majd bőven ellepi az uborkákat, literenként 3 dkg sót feloldok benne, majd amikor már majdnem langyosra hűlt, ráöntöm az uborkákra. A tetejére teszek egy szelet pirítós kenyeret és lefedem egy kistányérral. Kiviszem napozni az udvarra, de mivel fázós, éjszakára visszakerül a konyhába. Általában 3 nap alatt készül el. Ekkor elveszíti az uborka a zöld színét, a lé pedig zavarossá, opálossá válik. Kihalászom az uborkákat egy fedeles edénybe, rászűrök annyi levet, amennyi ellepi és a hűtőben tartom a továbbiakban.
A tisztára mosott üvegbe máris kerülhet a következő adag.
Napsütés híján a konyhában is kovászolhatjuk. Ekkor az üveget meleg vízzel teli lábasba állítom, így tartom melegen.
Címkék:
magyar konyha,
palóc konyha,
savanyúság,
tartósítás,
tejmentes
2009. 07. 12.
Rozsdafarkú saga - kirepülés
Hát, megtörtént. Kirepültek a rozsdafarkú fiókák, mind az öten. Már nagyon szűkösen voltak a fészekben, egymás hegyén-hátán fértek csak el.
2009. 07. 11.
VKF! XXVI. - Citromos garnéla
Vesta a XXVI. VKF!-re nyári előételeket vár. Az alapanyag kiválasztását tekintve az én ajánlatom nem csak nyáron képzelhető el, de az elkészítési mód kimondottan nyári.
Hozzávalók
Grillezhetjük is, ez esetben pálcikákra szúrjuk a garnélákat, közéjük egy-egy citromdarabot helyezünk. Akár könnyű főételnek is megteszi, de akkor dupla mennyiséget készítsünk és körítsük például kuszkusszal vagy rizzsel (vagy amihez éppen kedvünk szottyan).
Hozzávalók
- 25 dkg tisztított, előfőzött, fagyasztott garnéla
- 4 evőkanál olívaolaj
- 1/2 citrom leve
- 1 gerezd reszelt fokhagyma
Grillezhetjük is, ez esetben pálcikákra szúrjuk a garnélákat, közéjük egy-egy citromdarabot helyezünk. Akár könnyű főételnek is megteszi, de akkor dupla mennyiséget készítsünk és körítsük például kuszkusszal vagy rizzsel (vagy amihez éppen kedvünk szottyan).
A garnélához általában üde fehér bort szokásos inni, én mégis inkább egy könnyű rozét választanék.
2009. 07. 10.
Szűzpecsenye szalonnás vargányaraguval
A szűzpecsenye úgy magában eléggé száraz hús. Vargányával elkészítve azonban nem csak ízletesebb, de jóval kiadósabb is lesz.
Hozzávalók
- 1 szűzpecsenye
- 15 dkg füstölt szalonna
- 50 dkg vargánya
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- frissen őrölt bors
A vargánya jó barátságban van a szalonnával és a fokhagymával (ahogy a keserűgomba is). Nem szoktam megmosni, ha szükséges, egy papírtörlővel áttörölgetem, majd a tönkkel együtt felszeletelem. A szalonnát felkockázom és kisütöm a zsírját. Legegyszerűbb egy wokban elkészíteni, így a megsült szalonnakockákat a wok oldalára lehet húzni, de természetesen egy serpenyő is tökéletesen megfelel, de ekkor ki kell szedni és félre tenni. A szalonnazsírban átpirítom a felszeletelt húst, sózom, borsozom és hozzáadom a reszelt fokhagymát, közben bőszen kevergetem. Amikor már szép színt kapott és már majdnem puha a húst, rádobom a felszeletelt gombát és azzal is tovább pirítom.
A végén hozzáadom a félretett szalonnapörcöket is. A wokban történő sütés nagy előnye, hogy percek alatt elkészül az étel.
Címkék:
egytálétel,
glutén- és tejmentes,
gluténmentes,
húsétel,
magyar konyha,
tejmentes
2009. 07. 08.
Levendula sorbet
A sorbet (szorbé) származását homály fedi, feltalálóként a kínaiakat, az arabokat, a perzsákat és a törököket is jegyzik. Nevéből kiindulva valószínűleg arab eredetű (sharab - italt jelent) és valóban, eredetileg hűtött, mézzel édesített, gyümölcsökkel, és alkoholmentesen készített frissítő ital volt.
Európába kerülése után is hosszú ideig csak a gazdagok engedhették meg maguknak hűtésének nehézsége miatt. A hosszú, bőséges lakomákon egyrészt az emésztés elősegítésére, másrészt étvágygerjesztőként alkalmazták; megtisztította az ízlelőbimbókat és képessé tette az újabb ízélmények befogadására. Részben ma is ezt a célt szolgálja, de ma már desszertként is fogyasztják.
(Forrás: innen)
A sorbet sok azonosságot mutat a szicíliai granitaval, ami nem meglepő, hiszen Szicíliában is nagyon erős volt az arab hatás a gasztronómiában (is). Igazán népszerűvé a franciák tették. Ezt a levendulás változatot itt találtam.
Hozzávalók
Európába kerülése után is hosszú ideig csak a gazdagok engedhették meg maguknak hűtésének nehézsége miatt. A hosszú, bőséges lakomákon egyrészt az emésztés elősegítésére, másrészt étvágygerjesztőként alkalmazták; megtisztította az ízlelőbimbókat és képessé tette az újabb ízélmények befogadására. Részben ma is ezt a célt szolgálja, de ma már desszertként is fogyasztják.
(Forrás: innen)
A sorbet sok azonosságot mutat a szicíliai granitaval, ami nem meglepő, hiszen Szicíliában is nagyon erős volt az arab hatás a gasztronómiában (is). Igazán népszerűvé a franciák tették. Ezt a levendulás változatot itt találtam.
Hozzávalók
- 2 csésze víz
- 1 csésze cukor
- 1 evőkanál levendulavirág
- 2 evőkanál citromlé
- 2 evőkanál vodka
2009. 07. 07.
Top10 növények
Messzenéző Minyon firtatta 10 legkedvesebb növényemet, ezzel jól feladva a leckét. Igazából még soha nem gondolkoztam el azon, melyek a legkedvesebbek. Némelyiket látványáért vagy illatáért, de akár ízéért is szeretem, így nehéz a 10 kiválasztása. Arról már nem is beszélve, hogy mindig vannak aktuális kedvencek is.
Szepyke
Toma (hogy ne mindig a vége felé találjon meg :))
Vesta
- Borostyán - nem meglepő, hiszen a blogomon is ez látható. Szeretem a hangulatát, ahogy felfut az öreg kőfalakra, megkapaszkodik a legkisebb erre alkalmas helyen is vagy ismét üde zölddé változtatja a kiszáradt fákat.
- Levendula - a színe és az illata az, ami elvarázsol. Bár a konyhámban is megfordul, leginkább dekorációként kedvelem. Még akkor sem ábrándultam ki belőle, amikor nagyon régen levendulazsákocskák készítésével foglalkoztam...
- Rózsa - közhelyes, tudom. Mégis szeretem. Különösen a futórózsákat, de az udvarunkon terpeszkedő hatalmas vadrózsabokrot is.
- Paradicsom - nem tagadhatom, leginkább megenni. Szinte kizárólag nyersen. Ipari mennyiség fogy nálunk belőle.
- Kabakosok vagyis a tökfélék - így együtt. Esetükben is a kulinária az első, rajongok a mézédes sárgadinnyéért, a rántott cukkiniért, a ...- folytathatnám napestig. Azért a látvány sem elhanyagolható. Emlékszem, egyszer kolbásztököt is termesztettem és szinte belefulladtunk a majd' 2 méteres terméseibe. De az sem baj, ha nem ehető, ősszel mindig van egy tálnyi apró dísztök a konyhaasztalon.
- Málna - legfinomabb a bokorról szedve. Ilyenkor még az sem zavar, ha a poloska megelőzött.
- Nektarin - a pucér barackot leginkább csak úgy magában eszem, de sokszor kerül süteményekbe vagy desszertekbe is. Egy virágzó nektarin-ültetvény pedig mesebeli látvány.
- Hortenzia - varázslatosak a hatalmas virágai. Most éppen a rózsaszínűekért lelkesedem. Egyszer szeretnék futóhortenziát is
- Bodza - a vitalitásáért. Ahogy a leglehetetlenebb helyeken és helyzetekben is megmarad. Mit megmarad, éli világát. Tavasszal fejjel lefelé szúrt bodzaágacskákkal kerítettünk be valamit - mindegyik kihajtott. És persze a virága, bogyója, valamint jótékony hatásai miatt is fontos nekem.
- Fokhagyma - nem is tagadhatnám, talán ez a leggyakrabban használt fűszer a konyhámban.
Szepyke
Toma (hogy ne mindig a vége felé találjon meg :))
Vesta
Címkék:
játék-körkérdés
2009. 07. 06.
Rizstekercsek avagy a maradékok újrahasznosítása
Gyermekem tejberizst kívánt, de mégis eléggé sok maradt belőle. Annyi azért nem, hogy érdemes legyen belőle rizskochot sütni. De eszembe jutott Kaldeneker György receptje, amit egyszer régen láttam és ki is akartam próbálni, de akkor éppen nem volt kedvem tejberizst főzni. Most azonban volt tejberizs is hozzá, meg réteslap is lapult a hűtőben, így nem volt akadálya a próbának.
Hozzávalók
A réteslapokat hosszában kettévágom és megkenem olajjal. A végükre teszek a kihűlt tejberizsből egy jó kanálnyit, ráhajtom oldalról a tésztát és feltekerem rolóvá. A tetejét is megkenem olajjal, majd előmelegített sütőben 180 fokon néhány perc alatt aranyszínűre sütöm. Lekvárral tálalom, de porcukorral is megszórható.
Hozzávalók
- maradék tejberizs - kb. 1 jó bögrényi (3 dl)
- 1 csomag réteslap
- kevés olaj
A réteslapokat hosszában kettévágom és megkenem olajjal. A végükre teszek a kihűlt tejberizsből egy jó kanálnyit, ráhajtom oldalról a tésztát és feltekerem rolóvá. A tetejét is megkenem olajjal, majd előmelegített sütőben 180 fokon néhány perc alatt aranyszínűre sütöm. Lekvárral tálalom, de porcukorral is megszórható.
Címkék:
maradékból,
sütemény,
vegetáriánus
2009. 07. 04.
FreeRice - nyelvgyakorlással az éhezőkért
Az ENSZ Világélelmezési Programja keretében működő www.freerice.com oldalon nyelvgyakorlás közben minden helyes válaszoddal 10 rizsszemhez juttatsz egy rászorulót. Az oldal fennállása óta közel 66 milliárd szem rizs gyűlt össze. Az oldal hirdetőinek a pénzéből vásárolják meg a rizst, ami többek között Kambodzsa, Banglades, Uganda, Nepál és Bhutan éhezőihez jutott már el.
A FreeRice ötlete John Breentől (az online alapítványok amerikai úttörőjétől) származik. Az ingyenes weboldalon nem csak az angol, francia, német, olasz, spanyol nyelvet gyakorolhatod, de más témakörökben - matematika, kémia, földrajz, művészet (ez utóbbihoz még nyelvtudás sem szükséges) - is próbára teheted tudásodat.
Vigyázz, függőséget okoz!!!
A FreeRice ötlete John Breentől (az online alapítványok amerikai úttörőjétől) származik. Az ingyenes weboldalon nem csak az angol, francia, német, olasz, spanyol nyelvet gyakorolhatod, de más témakörökben - matematika, kémia, földrajz, művészet (ez utóbbihoz még nyelvtudás sem szükséges) - is próbára teheted tudásodat.
Vigyázz, függőséget okoz!!!
Címkék:
csak beszélek és beszélek
Bájos blog
Annamarie, Messzenéző Minyon, Benzsi, Mónika, Szilvi tisztelt meg e díjjal, amit ezúton még egyszer köszönök Nekik.
A szabályok:
- Tedd ki a díjat a blogodba!
- Linkeld be azt, akitől kaptad a díjat!
- Jelölj meg legalább 7 blogot!
- Hagyj üzenetet a díjazottjaidnál!
Néhányan frappánsan oldották meg a díj továbbküldésének nem is könnyű feladatát, hiszen annyi blog érdemes rá, nehéz kiválasztani hetet. Én most azokat választom, akik még eddig nem kapták meg (bár amire ezeket a sorokat írom, lehet, hogy ez nem lesz igaz):
Balzsam
Citromfű
Kisvirág
Latsia
Mamma
Rossamela
"saját levében"
Balzsam
Citromfű
Kisvirág
Latsia
Mamma
Rossamela
"saját levében"
Címkék:
elismerés,
játék-körkérdés
2009. 07. 03.
Baci fagylalt
Baci - csókok. Az egyik legnépszerűbb (és igen borsos árú) olasz csokoládé neve is egyben. Osztom Nigella véleményét, nekem sem nagy kedvencem a Baci bonbon, azonban fagylalt formájában már nagyon szeretem. Ezért is örültem meg, hogy ráakadtam a receptjére nála, bár némileg leegyszerűsítettem (garantálhatom, nem vált kárára!).
Hozzávalók
Nálunk ez a legnépszerűbb fagylalt.
Hozzávalók
- főzött fagylaltalap
- 10 dkg 70 %-os étcsokoládé
- 2 dkg kakaópor (jó minőségű)
- 20 dkg nutella
Nálunk ez a legnépszerűbb fagylalt.
Címkék:
desszert,
fagylalt,
Nigella Lawson,
vegetáriánus
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)