Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isztambul. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Isztambul. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. 11. 09.

1000 bejegyzés



1000 bejegyzés! Nem, nem a Palócprovence-on (bár már közelítek), hanem  egyik kedvenc blogomon. István Isztambulban él (amiért én kimondottan irigykedem rá), és innen számol be napi rendszerességgel az eseményekről, sok vidám percet szerezve nekem (amit ezúton is köszönök Neki). Hogyan került István Isztambulba? Olvassátok el! Annyit azért elárulok, szerelem van a dologban...

Mindenkinek csak ajánlani tudom a blogját, aki járt már Isztambulban, annak egy kis nosztalgiázásért, aki készül Isztambulba, a sok hasznos és gyakorlatias információért, aki pedig még nem járt Isztambulban (és eddig még eszébe sem jutott, hogy menjen), ennél jobb kedvcsinálót nem találhat.

Macskakedvelőknek (és persze kutyakedvelőknek) pedig a másik blogját is érdemes olvasniuk.



A képeket Istvántól kölcsönöztem. 

2012. 02. 27.

Egy kis nosztalgiázás: Isztambuli pillanatok

Idén nem utazom (más terveim vannak), így marad a visszapillantás, az emlékek felidézése.

Ami nekünk furcsaságnak tűnik, a helybelieknek teljesen természetes - lehetne a mottója ennek a bejegyzésnek. 

Az első, ami a modern repülőszőnyeg landolása közben feltűnik, hogy Isztambul hatalmas (természetesen nem ugyanazt látjuk, mint a TerraSAR-X radarfelvételén). 




Első pillantásra is látszik, nem olyan város, ami gyalogosan is bejárható. Erre való a tömegközlekedés. Előszörre kaotikusnak tűnik (meg sokadszorra is), de jóval logikusabb, mint a pesti. Azért nem árt tudni, melyik városrészbe tartunk. Néhány alkalom után már a jetonok  (sárga, piros, fém)  vagy éppen a chippel ellátott buszjegyek világa is átlátható. Amikor viszont nem jár a villamos, mehetünk gyalog.




Úgy tartják, Isztambul 7 dombra épült, mint oly sok város - ez azonban tévedés! Tapasztalatból mondom: legalább 1001-re. És az út furcsa módon mindig felfelé visz. Gondolom, nem véletlenül nem láttam egyetlen egy fitness centrumot sem.







Az egyik különösen meredek emelkedőn felfelé haladva már alig kaptam levegőt, amikor egy féllábú férfi két mankóval szó szerint elszáguldott mellettem a csúcs irányába. Én meg csak álltam ott földbe gyökerezett lábbakkal...


A két kontinensen terpeszkedő Isztambul egy modern nagyváros, de azért őrzi hagyományait is. Ez az épületek terén is megnyilvánul - a modern toronyházak árnyékában tradicionális faházak rejtőzködnek az elmaradhatatlan parabola-antennákkal.





Egy idegen városban a turista legjobb barátja  egy jó útikönyv  térképpel. Na, ez az, amire Isztambullal kapcsolatban nálunk nem számíthatunk, különösen nem magyar nyelven. Bár a Berlitz mostanában jelentette meg az Isztambul és az Égei-tenger partvidéke című zsebkönyvét, amiben Isztambult mint "a világ egyetlen kontinenseken átívelő fővárosa"-t  emlegeti, így ezt inkább nem véleményezném (könyörgöm, hová lettek a lektorok?!). 
A Nation Geographic zsebkalauza viszont elég jó, praktikus információkkal és térképekkel. Kár, hogy ez utóbbiakat nem nagyon lehet használni, mivel a törökök - számomra ismeretlen okból - irtóznak az utcanévtábláktól. Bár roppant segítőkészek, egy térképpel téblábolónak rögtön a segítségére sietnek, és még az sem tartja vissza őket, ha nem beszélnek közös nyelvet. Ám a közös nyelv sem garancia, hogy oda jutunk, ahová szeretnénk, még ha  többen is azonosan mutogatják a szerintük helyes irányt. Így viszont nem várt helyeken köthetünk ki, ami akár jól is elsülhet. Mi így kerültünk a Fatih Camii helyett a Sultan Selim Camiihoz, ahonnan pazar a kilátás az Aranyszarv-öbölre.



A "kötelező" látnivalók megtekintése helyett jobban érdekel a mindennapi élet (persze ez nem jelenti azt, hogy a nevezetességeket ne nézném meg szívesen), szeretek elvegyülni a helyiek között. Ez utóbbi nem mindig sikerül. Isztambul Fatih városrészében különösen éreztem kívülállóságomat, lépten-nyomon csadorba-hidzsábba-nikábba öltözött nőkkel találkoztam (Isztambulban nem csak törökök élnek). Mint fekete madarak libbentek a szélben. Vörös dzsekimben igencsak elütöttem a környezetemtől - mint egy piros húsvéti tojás.

Ima előtti rituális tisztálkodás



A törökök nagyon udvariasak, ami különösen egy magyar számára feltűnő. Még a reptéren is (ferihegyiek, lenne még mit tanulni!). A járműveken átadják a helyüket, igen, még a külföldieknek is. Persze, a villamosokon nem várják meg a leszállókat, simán keresztülgázolnak rajtuk felszállás közben. Barátságosak és érdeklődőek - és tapasztalataim szerint nem csak akkor, ha el akarnak adni nekünk valamit.

Nem tudom, hogy összeszámolta-e már valaki az isztambuli mecseteket, azaz a camikat (dzsámikat). Van belőlük néhány száz (vagy inkább ezer). A szálloda ablakából is ráláttunk egyre (és persze hallottuk is) háttérben a Boszporusszal.






A törökök szívesen veszik, ha megpróbálkozunk néhány török kifejezéssel. És bizony jól is jöhet, ha tudunk kérni mondjuk buszjegyet vagy teát/kávét törökül, kihagyva a pantomimet. Ugyanis a turisták által ritkábban látogatott városrészekben - különösen az ázsiai oldalon, de akár a történelmi belvárosban is -, kevesen beszélnek angolul, főleg az idősebbek közül. Persze, ez kétélű fegyver, egyrészről sikerélmény, ha megértik a mondandónkat, de utána olyan török szóáradatot zúdítanak ránk, hogy csak pisloghatunk.

A legváratlanabb helyeken bukkanhatunk érdekes dolgokra. Levegőből lógó szőlőlugasra,



Velencéből (ott már nem lehet etetni őket) Isztambulba költözött galambokra.


De egy  hagyományos WC is próbára tehet egy gyanútlan turistát.


Egy város nem adja könnyen titkait, különösen nem néhány látogatás során. Egyfajta benyomás azonban szerezhető, még ha a valóság sokkal árnyaltabb is...

2011. 11. 09.

Halászkikötő

A halászok kedvesen invitáltak minket az elkerített kikötőbe. És bár öles tábla hirdette, hogy kívül tágasabb, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek. Azért igyekeztünk nem láb alatt lenni. A hajók nagy része már befutott, csak néhányuk érkezett a nyílt vízről.



A friss zsákmányt a sirályok is nagyon várták, nem csak a kikötőben,


de a halpiacon is.




Hamarosan megérkezett a standokhoz a friss fogás.





Jöhetnek a vevők!


2011. 10. 31.

A kedvenc teázóm

Az isztambuli Nagy Bazár közelében található ez a mind a helyiek, mind a turisták körében népszerű teázó. Esténként alig találni benne szabad helyet, de ha kellőképpen korán megyünk, kedvünkre válogathatunk és még fotózni is tudunk.


Kedvencem az almatea,


de a hagyományos török tea is finom (és persze olcsó). Jellegzetes tulipán formájú üvegpoharakban szolgálják fel, ami hosszú ideig nem hagyja kihűlni a teát és megőrzi az aromáját, így sokáig lehet beszélgetni akár egyetlen tea mellett is.


Elkészítéséhez egy két részből álló teáskannát használnak. Az elv hasonló a szamováréhoz, az alsó részbe kerül a forró víz, a felsőbe pedig a teakoncentrátum.

Természetesen a vízipipa sem maradhat el. Sokan múlatják vele az időt még munka közben is (persze a tea sem maradhat el).


A parázstartóban mindig bevetésre kész a parázs.


A teázóhoz saját, jól bejáratott macskacsalád tartozik.


2011. 10. 27.

Bizánci emlékek

Isztambulban nagyon sok a látnivaló, a 3000 év hozadékának megtekintésére egy élet is kevés lenne. A Topkapi palota és a Kék mecset mellett néhány bizánci emléket azonban feltétlenül látnunk kell. (Már Isztambulban is kiváltható a Museum Pass, ami 72 óráig érvényes, jelenleg 72 líra.)

Haladjunk visszafelé az időben: Isztambul - Konstantinápoly - Bizánc. Bár már a kőkorszakban is lakták a Boszporusz partját, de történetünk szempontjából az i.e.667. év a mérföldkő: a görög Büzasz ekkor alapította meg városállamát, Büzantiont, amely különösen kedvező fekvésének köszönhetően gyors virágzásnak indult. Jó 600 évvel később független városállamként a Római Birodalomhoz csatolták Byzantium elnevezéssel. A fáma szerint I. Constantinus (Nagy Konstantin) római császár álmot látott, és ezért tette meg birodalma fővárosának Constantinapolis - Konstantin városa néven (bár ebben inkább nagyobb része lehetett a chrysopolisi csata végkimenetelének). I. Teodosius halálával kettészakadt a Római Birodalom és így 395-ben megszületett a Bizánci Birodalom (más néven Keletrómai Birodalom).
(Michael Angold Bizánc című könyve részletesen bemutatja a Bizánci Birodalmat létrejöttétől hanyatlásáig, érdekes olvasmány.)

A II. Theodosius császár által az Aranyszarv-öböl és a Márvány-tenger közé építtetett 7 km-es városfal romjai mai is láthatóak. Fénykorában 90 torony és ugyanennyi palota tartozott hozzá. A 368-ban épült Valens-vízvezeték, ami a Belgrád-erdőből vezette a vizet a konstantinápolyi ciszternákba, egy szakaszon viszonylagos épségben megmaradt.



A Bizánci Birodalom korából több jelentős épület maradt fenn, a leghíresebb az Hagia Sophia (Ayasofya), az Isteni Bölcsesség temploma. Justinianus 5 (!) év alatt (532-537 között) építtette fel az ortodox bazilikát, miután két elődépülete is megsemmisült. Mai szemmel nézve is építészeti bravúr, építése korában pedig egyenesen csoda volt. 1453-ban a törökök dzsámivá alakították, ma múzeumként látogatható.







A monumentális Hagia Sophia lenyűgöző, nekem mégis a Chóra kolostortemplom a kedvencem, amely a bizánci világ fennmaradó legértékesebb freskóit és mozaikjait rejti. Sorsát ez az épület sem kerülhette el, mecsetté (Kariye Camii), majd múzeummá alakították.








Természetesen kihagyhatatlan a Bizánci ciszterna a maga 336 oszlopával. Elsüllyedt városnak is hívják, mivel építéséhez régi paloták korinthoszi oszlopait használták fel. A legfigyelemreméltóbb közülük a két medúzafejes oszlop.