Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lénárd Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lénárd Sándor. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. 06. 21.

Mozzarellával töltött cukkinivirág

A cukkini számolatlanul hozza virágait, így itt az idő a töltött cukkinivirág elkészítéséhez.



Hozzávalók
  • 10 dkg finomliszt
  • 2,5-3 dl száraz fehérbor (esetleg víz)
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 1 tojás
  • cukkinivirágok
  • mozzarella
  • bors
  • a sütéshez olaj

A dolog legmacerásabb része a lakók kiköltöztetése (hiába, nem csak mi szeretjük a cukkinivirágot). A bibétlenített/porzótlanított virágokat öblítsük le vízzel, szárítsuk meg alaposan (hogy kellőképpen megtapadjon rajta a bunda).

Amíg száradnak a virágok, készítsük el a pastella-t: a liszthez egyszerre öntsük hozzá a bort, keverjük simára, majd adjuk hozzá az olajat, a sót és a tojássárgáját, végül pedig a felvert tojásfehérjét.

A virágokat töltsük meg a picit megsózott, megborsozott mozzarelladarabokkal, a szirmokat csavarjuk össze, hogy jól záródjanak (ha úgy gondoljuk, akár egy fogvájóval is rögzíthetjük. A megtöltött virágokat mártsuk a tésztába és forró olajban süssük aranybarnára, majd alaposan csepegtessük le a felesleges olajtól.

Frissen (később megereszkedik), némi citrommal és persze a maradék borral tálaljuk.
Tipp: nemcsak mozzarella, de sonka is kerülhet bele (még jobb a kettő együtt).


2009. 06. 20.

Tökvirág rántva

Kisvirág egy újabb remek gasztrojátékot ötlött ki és mi más is lehetne a téma az Ehető virágokon, mint az ehető virágok?! Most igazán tobzódhatunk az alapanyagokban, kedvcsinálónak pedig ismét következzen egy idézet az egyik kedvenc könyvemből:

Lénárd Sándor: A római konyha (1963):
FRITTO DI FIORI DI ZUCCA
"Amikor a nap úgy perzseli az Örök Várost, hogy a Szent Péter téren az egyetlen hűvösebb hely az obeliszk árnya, az articsóka eltűnik a frittóból. Áldhatjuk a szerencsét, hogy nyomban akad helyettese: a tök virága. Leginkább a zsenge, még kibomlatlan bimbók alkalmasak a kirántásra.
A tökvirág, szemben a fritto eddig felsorolt alkotóelemeivel, nem "aranyozva" (dorato) kerül a tálra, vagyis nincs rajta lisztből és tojásból készült bunda, hanem csak lisztből és vízből való, amelynek pastella a neve.
Hadd jegyezzük meg nyomban: a víz helyettesíthető száraz (de nem savanyú!) fehér borral is, ez csak az étel javára szolgál. Az oly változatosan felhasználható frascati ebből a szempontból is felülmúlhatatlan.
Hozzávalók: tökvirág, 1 pohár langyos víz (ha tetszik, száraz fehér bor), 10 dkg liszt, 1-2 kanál olívaolaj, só, 1 tojás fehérje, 1 kis darab mozzarellasajt, 1 darabka sonka, citromszeletek.
Számítsunk minden 10 dkg lisztre egy pohár langyos vizet (vagy bort), amit egyszerre öntünk rá, és gyorsan elkeverjük, hogy ne rugalmas tésztaszerű massza képződjék, hanem folyékony pastella. Ehhez adunk 1 evőkanál olívaolajat, sót, majd közvetlenül a felhasználás előtt még egy tojás felvert habját.
A pastella legyen selymesen puha és folyékony!
Ebbe a masszába mártogatjuk bele a tökvirágokat, mielőtt a forró zsírba kerülnének.
Mivel mindent a virág sem mondhat el helyettünk, ajánlatos elébb óvatosan felhasítani, és egy darabka mozzarellasajtot vagy egy kis kockányi sonkát (párurait) belerejteni. Ha pedig a két ínyencséget egyidejűleg helyezzük el rejtett "üzenetként": jól tesszük azt is.
Jöhet a refrén, a citromkarika."
Ne szegje kedvünket, hogy néhány virág szezonja már lejárt, találjunk helyettesítőket a többi nyíló ehető virág között.

2009. 04. 30.

A parasztasszony a kastélyban

Lénárd Sándor - A római konyha:
"Bevezető és használati utasítás ehhez és az összes többi szakácskönyvhöz avagy
A parasztasszony a kastélyban
A szegény paraszt feleségét mindig felhívatták a kastélyba, ha nagy vendégség ígérkezett. Segített akkor ott a szakácsnak, aki maga is igen nagy úr volt. A parasztasszony fát aprított, krumplit hámozott, baromfit tisztított, tortakrémet kevert - aztán odahaza mindenről egy ízig beszámolt hites urának.
- Micsoda dínomdánom volt megint! Micsoda lakoma! Befejezésül eperkrémes torta! Bizony, a gróf urak mind a tíz ujjukat megnyalták utána!
A paraszt hallgatja csak, hallgatja megannyiszor ezt a történetet; egy szép napon aztán vége szakad a türelmének, az asztalra csap, és így kiált:
- No hát egyszer már én is kérek eperkrémes tortát!
- De édes uram - így a parasztasszony -, nincs hozzá eprünk!
- Van aszalt körténk épp elég! Csináld körtével!
- Jó, de vajunk sincs a krémhez!
- Akkor csináld zsírral!
- Honnét vegyem a szép fehér lisztet? Csak az a fél zsák rozslisztünk maradt!...
- Megteszi. Csináld hát rozsliszttel!
- No és a tojás? Tizenkét tojás!
- A mindenségit neki, hát veletek asszonynéppel sehogy se boldogul az ember? Mondtam, asszony, nekem torta kell, eriggy a konyhába, de egy-kettő!
A parasztasszony nekiáll, szitál, kever, süt, vár... aztán egy szó nélkül visszatér a tortával. Az urának sincs kedve szónoklatokhoz. Csak levág egy szeletet, beleharap, majszolgatja, majd leszögezi: - Látod! - És lassan hozzáteszi még: - Csak azt nem tudom, mit kell ettől a gróf uraknak az ujjukat nyalogatni!"