2013. 12. 24.
2013. 12. 23.
2013. 12. 22.
2013. 12. 21.
Marcipános csokoládés piskóta
Kolonics Zoltán
(Gerbeaud) receptjének elkészítési sorrendjén picit változtattam
és marcipánt is én készítettem hozzá (ez maximum 3 perc a
hozzávalók kimérésével együtt, főleg ha késes robotgépet
használunk).
Hozzávalók
- 200 g jó minőségű egyszeres marcipán -50 %-os mandulatartalommal (vagy100g blansírozott, finomra darált mandula100 g átszitált porcukor1-2 evőkanál víz)
- 50 g 70% kakaótartalmú étcsokoládé
- 50 g vaj
- 113 g tojásfehérje
- 6 tojássárgája
- 70 g tojás
- 60 g cukor
- 60 g liszt
- 24 g kakaópor
Először készítsük el
a marcipánt vagy puhítsuk meg, ha boltit használunk.
Vízgőz felett olvasszuk
fel a csokoládét, adjuk hozzá a felkockázott vajat is, keverjük
simára, hagyjuk kicsit hűlni.
Keverjük össze az
átszitált lisztet és – kakaóport.
Verjük habbá a
tojásfehérjét.
A tojássárgákat és a
70 g egész tojást verjük fel a cukorral. Dolgozzuk bele a
marcipánt, majd a vajas csokit, végül felváltva a kakaós lisztet
és óvatosan a felvert tojásfehérjét.
Simítsuk a masszát egy
kapcsos tortaformába és 165 fokra előmelegített sütőben süssük
30-35 percig.
Kihűlése után tetszés szerint tölthető.
Címkék:
sütemény,
vegetáriánus
2013. 12. 20.
2013. 12. 19.
2013. 12. 18.
Karácsonyi szalma
A karácsonyi szalma
(bárányka, kice) a karácsonyi asztal jellegzetessége volt.
Karácsony este az asztal
terítésekor köszöntővel vitték be a szobába és tették az
asztal alá, vagy néhol a szoba egész padlóját befedték vele.
„Adjon az Isten bort,
búzát, békességet,
országunkban
megmaradást,
holtunk után
léleküdvösséget!
Valamennyi széna, szalma
van a kendtek házoknál,
annyi barmocskájok
szaporodjon kendteknek is!”
„Adjon Isten minden
jót,
Ami tavaly szűken volt,
Gazdának bort, búzát,
Gazdasszonynak tyúkot,
ludat,
Lányoknak legényeknek
szép mátkát,
Országunknak csendes
békességet
és megmaradást!”
A karácsonyi szalma a
házat meglátogató természetfeletti lények és a halottak
fekhelyeként szolgált, de Jézus születésére is utalt.
Helyenként az egész család is a szalmán aludt.
Karácsony után
termékenységvarázslásra használták. Az állatok alá tették,
hogy szaporák és egészségesek legyenek, a tyúkok jól tojjanak.
A gyümölcsfákra kötözve pedig a jó termést kívánták vele
elérni. A Zoborvidéken viszont elégették - „ég a karácsonyi
bárányka” mondogatták a tűz mellett. Végül a gyerekek a
hamura feküdtek.
Forrás:
Manga János - Ünnepek,
szokások az Ipoly mentén
Bakó Ferenc (szer.) -
Palócok IV.
Címkék:
karácsony,
palóc népszokások
2013. 12. 17.
2013. 12. 16.
Maja forró csoki
A csokoládé és a chili
remekül illik egymáshoz ebben a forró italban, különösen így
télen. Fontos, hogy ne a chili domináljon, csak melengetően
húzódjon meg a háttérben. John Gregory-Smith receptjén egy picit
változtattam, friss chili helyett chilis olajat használtam hozzá.
Hozzávalók 4 adaghoz
- 2,5 dl tej
- 2,5 dl tejszín
- csipetnyi őrölt fahéj
- 8 dkg 70 %-os étcsokoládé finomra vágva
- 1 teáskanál chilis olaj
- 3 evőkanál méz
A tejet a tejszínnel és
a fahéjjal főzzük össze. Kevergetve olvasszuk fel benne a
csokiforgácsot. Végül adjuk hozzá a chilis olajat és a mézet.
Címkék:
gluténmentes,
ital,
John Gregory-Smith,
vegetáriánus
2013. 12. 15.
2013. 12. 14.
Lapozgassunk!
A hétvégén lopjunk magunknak néhány percet és gyűjtsünk recepteket és dekorációs ötleteket a Sweet Paul magazin téli számából!
Címkék:
adventi ötlettár,
ajánló,
dekoráció,
karácsony,
Sweet Paul
2013. 12. 13.
Téli torta
Ennek a fehér tortának
az alapja maradék tojásfehérjékből készült fehér piskóta, a
benne lévő krém is fehér, ahogyan a díszítése is. Amolyan téli torta.
Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához
- 4 tojásfehérjéből készült fehér piskóta
- 25 dkg mascarpone
- 10 dkg fehér csoki lereszelve
- átszitált porcukor – ízlés szerint
- 25 dkg fehér marcipán vagy fehér fondant
- fehér cukordíszek
Keverjük össze a
mascarponét ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, de vegyük
figyelembe, hogy a csoki is édes. Forgassuk bele a lereszelt csokit
is. A krémet töltsük a kihűlt és két lapra vágott piskóta
közé.
A marcipánt vagy a
fondant folpack között nyújtsuk kör alakra, majd borítsuk a
tortára. Először a tetejét igazítsuk el, azután oldalt is
nyomogassuk a piskótához, a felesleget vágjuk le.
A tetejét tetszés
szerint díszítsük.
Címkék:
karácsony,
sütemény,
torta,
vegetáriánus
2013. 12. 12.
A 26 forintos arckrém
A bőr hidratálására
és táplálására ilyenkor télen fokozottabban szükség van, és
bár a leghatékonyabb, ha ez belülről történik (megfelelő
folyadék-fogyasztással és táplálkozással), de egy kis külső
segítség sem árt. Megszámlálhatatlan erre alkalmas krémet
találhatunk, de hatékonyságában és árában az én kedvencem egy
gyógyszertári krém, a Cremor aquosus,
egyszerűen verhetetlen.
Az én száraz és
vízhiányos bőrömnek eddig ez vált be leginkább, pedig már
rengeteg krémet próbáltam ki. A sűrű, kicsit zsíros tapintású
Cremor aquosus percek alatt maradéktalanul felszívódik (legalábbis
az én bőrömön).
Csomagolása egyszerű
tégely vagy tubus, a krém pedig amolyan „gyógyszertár illatú”,
de ez senkit ne tévesszen meg. Sok drága, szépen csomagolt krém
is hasonló összetevőkkel bír. Általában 100 vagy 200 g-os
kiszerelésben kapható, nagyobb forgalmú patikákban érdemes
keresni. Árának legnagyobb részét a magisztrális díj (amiért
kimérik), a tégely, címke teszi ki, de még így is nagyon
barátságos. Azonban ha receptre felíratjuk, 50 g krém csak 26
Ft. (Általában az arckrémek is 50 g-os kiszerelésben
vásárolhatóak, ezért adtam meg erre a mennyiségre vonatkozó
árat – így könnyű összevetni őket.)
A Cremor aquosus
különösen a száraz, vízhiányos bőrrel tesz csodát, de a
gyógyszertári alapkrémek között mindenki találhat magának
megfelelőt. Az sem hátrány, hogy gyógyszerkönyvi alapanyagokból
készülnek és legtöbb esetben tartósítószert sem tartalmaznak.
Címkék:
testápolás
2013. 12. 11.
Fehér piskóta
Maradék tojásfehérjékből
akár fehér piskótát is süthetünk.
Hozzávalók 1 db tojásfehérjéhez
- 20 g cukor
- 30 g finomliszt
- 15 g olvasztott vaj vagy olaj
Értelemszerűen, ahány
tojásfehérjét használunk fel, annyival szorozzuk a hozzávalók
mennyiségét.
A tojásfehérjéket
verjük fel habbá, kanalanként adjuk hozzá a cukrot, közben
tovább verve. Szitáljuk bele a lisztet, végül forgassuk bele az
olvasztott vajat (olajat). Simítsuk megfelelő méretű formába és
160 fokon 25-30 percig süssük.
Tetszés szerinti töltelékkel tölthetjük, de akár maradhatunk a fehér színű hozzávalóknál is.
Tipp: A liszt egy részét
lecserélhetjük finomra darált szárított kókuszreszelékre vagy
blansírozott mandulára. Így továbbra is fehér marad a piskótánk,
de új ízekkel gazdagíthatjuk.
2013. 12. 10.
2013. 12. 09.
A pergelt dió
A grillázs már a X. században is ismert volt, bár ekkor még
nádmézből (nádcukor) és virágok keverékéből állt és
köhögés elleni szerként alkalmazták. A pörkölt cukorból
megformázott kert Mátyás király esküvői asztalán édességként
jelent meg 1476-ban.
Az 1795-ben kiadott szakácskönyvben már krillás néven
szerepelt és dióval, mandulával készült.
(Magyar Márton: A magyar vendéglátás története)
A pergelt (perkelt, pörkölt) dióból, más néven diógrillázsból
készült torta az 1930-as évektől jött divatba lakodalmakon.
Vidéken még ma is készül nemcsak esküvőre, de keresztelőre,
születésnapra is.
Ha ilyen bonyolult tortákat nem is, de egy egyszerű pergelt diót
mi is könnyen készíthetünk, amit sok édességhez
felhasználhatunk, de önmagában is finom nassolni való. Akár két
hónapig eláll(na)...
Hagyományosan a dió mennyiségének kétszerese a cukor, de én
jobban szeretem fele-fele arányban. A diógerezdeket sem vágom
apróra csak a kész grillázst szükség szerint.
Hozzávalók
- 20 dkg kristálycukor
- 20 dkg dió
Olvasszuk meg a cukrot kevergetés nélkül, csak az edényt
mozgatva. Amikor már mézszínű a megolvadt cukor, adjuk hozzá a
diót, azzal is pirítsuk rövid ideig. Figyeljünk rá, hogy ne
égjen meg! Terítsük egy pici olajjal kikent porcelántányérra.
Egy villával válasszuk el egymástól a diószemeket. Kihűlve
szükség szerinti éles késsel összevághatjuk egy vágódeszkán.
2013. 12. 08.
2013. 12. 07.
Almarózsa
Az almarózsa mutatós,
egyszerűen elkészíthető sütemény.
Hozzávalók 12 darabhoz
- 1 csomag előre nyújtott leveles tészta (275 g)
- 5-6 alma
- 4 csésze víz
- 1 csésze cukor
- víz + kevés citromlé
- a tálaláshoz porcukor
Az elnegyedelt és
kimagozott almákat vágjuk 2-3 mm-es szeletre és tegyük citromos
vízbe, hogy ne barnuljanak meg.
A 4 csésze vizet és az
1 csésze cukrot forraljuk fel, tegyük bele az almaszeleteket, és
1-2 percig főzzük őket - addig, amíg hajlékonnyá válnak, de
nem puhulnak meg. Vegyük ki az almaszeleteket, csepegtessük le
valamennyit egy konyharuhán. (A cukros vizet tegyük félre,
kompótfőzéshez tökéletes.)
A leveles tésztát
hosszában vágjuk 12 egyforma csíkra. A tésztacsíkra
sorakoztassuk kicsit egymásra fektetve az almaszeleteket.
Tekerjük
fel csiga alakban, az alját kicsit nyomjuk össze.
Tegyük muffintepsibe az
almarózsákat és 200 fokon süssük nagyjából 30 percig.
Porcukorral megszórva tálaljuk.
Recept: Xenia Khun
Címkék:
alma,
gyorsan valamit levelestésztából,
sütemény,
vegetáriánus
2013. 12. 06.
Hópelyhek
Ma a Mikulás esővel érkezett, de akár esik a hó, akár nem, a
hópelyhes díszítés mindig jól jön decemberben.
Címkék:
adventi ötlettár,
csináld magad,
dekoráció,
DIY,
karácsony
2013. 12. 05.
Lusta pahlava
Nagy kedvencem a pahlava,
de néha (vagy nem is néha) a lustaság győz. Ilyenkor
tésztanyújtás helyett kész réteslapot használok a készítéséhez és a fűszerezését is leegyszerűsítem. Ebben a változatban inkább a töltelék dominál. A leírása jóval hosszadalmasabb az elkészítésénél.
Hozzávalók egy 18 cm
átmérőjű kapcsos tortaformához
- 1 csomag 8 lapos réteslap (150 g)
- 20 dkg darált dió
- 20 dkg nádcukor
- 5-6 tok zöld kardamom
- 5 dkg olvasztott vaj
a sziruphoz:
- 1 dl víz
- 1 evőkanál cukor
A töltelékhez keverjük
össze a darált diót a cukorral és a kardamomtokokból kibontott
és összetört magokkal. Az 1 dl vízből és az evőkanálnyi
cukorból főzzünk szirupot.
A kicsomagolt
réteslapokat ne szedjük szét, a tortaforma alja mentén vágjuk át
egyszerre a 8 lapot, összesen négyszer – így 32 tésztalapot
kapunk.
A tortaformát vajazzuk
ki, tegyünk az aljára egy tésztalapot, rá egy újabb lapot
szintén megvajazva, majd egy újabbat, összesen 5 lapot. Erre kerül
3 evőkanálnyi töltelék elterítve. Folytassuk a rétegezést
(lapok+töltelék), de már csak 3-3 lappal (mindegyiket vajjal
megkenve). A tetejére ismét 5 lap kerül.
Egy éles késsel vágjuk
rombusz alakú szeletekre a pahlavát.
180 fokra előmelegített
sütőben süssük 30-35 percig. 20 perc sütés után locsoljuk meg
a kihűlt szirup felével, majd még 10 perc sütés után a maradék
sziruppal is. A formában hagyjuk kihűlni.
Címkék:
azerbajdzsáni konyha,
sütemény,
tejmentes,
vegetáriánus
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)