Ez esetben ez szó szerint értendő, ét- és fehér csokiból készül ez a rolád Joanne Harris receptje alapján, némi módosítással.
Hozzávalók
a tésztához:
- 6 dkg étcsoki
- 5 dkg vaj
- 15 dkg nádcukor (vagy sima cukor)
- 2 tojás
- 1 evőkanál Kahlua likőr (én helyette erős kávét használtam)
- 2 evőkanál tej
- 15 dkg liszt
- 1 mokkáskanál sütőpor
a töltelékhez
- 2 dl tejszín
- 10 dkg fehér csoki
a díszítéshez
- marcipánmassza (eredetileg csokiforgács)
A vajat keverjük ki a cukorral, majd a tojásokkal. Öntsük bele az olvasztott csokit, adjuk hozzá a likőrt/kávét, a tejet, végül a sütőporral elkevert lisztet, közben keverjük össze. Sütőpapírral bélelt 36x25 cm-es tepsibe vagy sütőlapra egyengessük el a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük 10 percig. Még forrón tekerjük fel a sütőpapírral együtt a hosszabbik oldalától kiindulva, majd vissza egyszer-kétszer (így később a töltésnél kevésbé törik). Feltekerve rácson hűtsük ki.
A töltelékhez verjük kemény habbá a tejszínt és óvatosan forgassuk bele a lereszelt fehér csokit. Kenjük a tésztára a tölteléket és tekerjük fel (természetesen a sütőpapírt húzzuk le róla). Ha közben eltörik a tészta, az sem tragédia.
Tetszés szerint díszítsük a tetejét. Lehet csokiforgácsokkal (ét és fehér vegyesen) vagy marcipánmasszából kiszúrt figurákkal.
8 megjegyzés:
Igazán szép lett!
keresztmetszetről fotó?
bár így is brutálisan jól néz ki.
Nagyon ötletes és szép lett. Egy szeletke lecsúszna most.
Nagyon tetszik, nagyon ötletes és nem is annyira nehéz:-))
Ági, köszi! :)
4Gyerek, nincs. Gyertyagyújtásra készült és nem lehetett a végletekig fotózgatni.
Bonbon mánia, nem, egyáltalán nem nehéz! :)
Nea, finom volt! :)
Megjegyzés küldése