Alsó-Ipoly mente 1. Ipolyságtól Tésáig

A Hazajáró ebben a részben Palócprovence-ban kalandozott:

Őszi délután Nagybörzsönyben

Gyalogszán

A gyalogszán, az emberi erővel vontatott szán, széles körben volt elterjedt Észak-Magyarországon. Ezeket nemcsak havas terepen, de füvön, sőt meredek erdei utakon is használták szállításra. A Nyugat-Börzsönyben (itt román szánkónak hívták) használt típusának jellegzetessége a szánkó talpából félkörívben visszahajló két káva és az azt rögzítő járomszerkezet.

kép

Közelítésre (erdei munka, a fát kivágási helyétől elszállítására alkalmas helyéig viszik) használták, és a meredek terepen nagyon nagy ügyességet kívánt az irányítása (sokszor a közelítő élete múlhatott rajta).

kép

Ismét szüret!

fotó: Szabó Dániel

fotó: Guzsik Bernadett

fotó: Szabó Dániel

fotó: Guzsik Bernadett

fotó: Guzsik Bernadett

fotó: Guzsik Bernadett

fotó: Szabó Dániel

fotó: Szabó Dániel

Oromzatdíszek

Az oromzat a csonkakontyos vagy nyeregtetős lakóházak utcára néző rövidebb oldalának a padlásteret lezáró része. Vidékenként különböző elnevezésekkel bír: vért, front, üstök, kibli, bütü, tűzfal, csúcsfal, homlok, fürfal, humlok, stb. A legegyszerűbb deszkaoromzatot függőlegesen egymás mellé szegelt deszkák alkották, de gyakran díszítették faragásokkal, vésetekkel.

Hollókő ófalujának mai képét az 1909-es tűzvész után épült házak határozzák meg, de még találhatunk ősi elemeket őrző épületeket is.

Ezt a fából készült oromzatot faragással díszítették: tulajdonosának monogramját, a vallására utaló keresztet és a készítés idejét is kifaragták, de archaikus elemeket is találunk rajta.

Népművészetünk leggyakoribb jelképe a hatalmas fa - az égig érő fa (életfa, világfa), ágai közt a Holddal és a Nappal. A magyar ősi hitvilágban fontos szerepe volt a Nap és Hold motívumainak, őrző- és védőerőt is tulajdonítottak nekik. A hal ősi termékenységi szimbólum, a bőséget és a jólétet fejezi ki, de utal a lélek halhatatlanságára is.

A

Források:
Horváthné Schmidt Ilona: A sámánisztikus világkép alapszimbólumai
Magyar Néprajzi Lexikon

Pál József – Újvári Edit: Szimólumtár

A matyóhímzés

2012. decembere óta a matyóhímzés is felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listájára.

A világon, de itthon is, a legismertebb magyar hímzés a matyóhímzés. Ennek oka nemcsak a színpompás motívumvilág, hanem az is, hogy a reformkortól kezdődő nemzeti kultúra konstruálása során a nemzeti önképhez a matyóság szolgáltatott modellt, majd az 1911-ben megrendezett Operabál matyó lakodalma után egyértelműen a reprezentatív magyarságkép megtestesítőjévé vált.

A matyók (ahogyan a barkók is) a palóc népcsoporthoz tartoznak, de földrajzilag (Mezőkövesd, Tard, Szentistván), nyelvjárásban, szokásaikban, viseletükben (így hímzésükben is) elkülönülnek.

Az 1800-as évek elején még az országosan elterjedt vagdalásos és fehér mértanias laposhímzéssel díszített kendervásznak voltak jellemzőek itt is, 

majd később a finomabb vásznakra már piros és kék pamutfonállal készültek a szabadrajzú hímzések. 

A fordulat az 1870-es években következett be, amikor a szűcshímzések térkitöltő hímzéstechnikájával készültek a kompozíciók. Ekkor alakultak ki a ma is ismert mintaelemek (legismertebb a matyórózsa) és ekkor kerültek át a viseletbe is, felváltva a korábbi fehér lyukhímzést.

A leghíresebb íróasszony Gáspár Mártonné Molnár Borbála (1876-1954) volt, aki Kis Jankó Boriként vált ismertté (nagyapja ragadványnevét használta). 

Tulajdonképpen a matyóhímzést Ő formálta olyanná, ahogyan ma ismerjük: szűcsmester nagyapja mellett sajátította el a szűcshímzés kompozíciós rendjét, színvilágát és ezt ültette át a matyóhímzésbe. 

Az elsők között (1953) kapta meg a Népművészet Mestere címet.

Forrás:

Matyó Múzeum

Kútvölgyi Mihály – Viszóczky Ilona – Viga Gyula: Matyóföld rózsái

Magyar Néprajzi Lexikon

Kis Jankó Bori Emlékház

Krumplitörő

A régi időkben nem voltak multifunkcionális tárgyak, minden eszköz csak egy feladatot látott el, azt viszont tökéletesen. Ennek egyetlen hátránya volt csupán, a  tárolásuk helyigénye.

A képen egy régi palóc krumplitörő látható. Természetesen, mérete nem egyezik a mai krumplinyomókkal, de ezen nem kell csodálkozni - a palócok nagycsaládban éltek (20-30 vagy jóval több fő), így a napi főzés anyagszükséglete és feldolgozása is ehhez igazodott.

Palóc népviselet 1. - Női viselet

A régi időkben elég volt egy pillantást vetni egy palóc nőre és szinte az egész életét megtudhattuk. A viseletéből kiderült, hogy

• melyik faluban lakik
• milyen a vagyoni helyzete
• ünnepel vagy dolgozik
• milyen korú
• mi a családi állapota (lány, férjnél van, özvegy)
• várandós-e
• gyászol-e
• a gyászában hol tart

A palóc ruházat többet elárult viselőjéről, mint ma a személyi igazolvány.

A palóc női ruházatot a rövidszoknyás viseletek közé sorolják, azonban néhány faluban a szoknya hossza a cipőig ért.

A szoknyát sokszor 10-14 alsószoknyával, bő ujjú vászon vagy gyolcs, később tüll ingvállal, pruszlikkal, fölötte díszes nyakbavaló kendővel hordták. Sárga vagy piros csizma egészítette ki az öltözetet. Az ünnepi ruhákat nem lehetett mosni, tisztító pedig még nem volt, így érthető módon nagyon vigyáztak rájuk.

A hétköznapi viseletben a kendervászonnak jutott a legnagyobb szerep, ebből készült félinget, pendelyt és kötényt viseltek. Hétköznap mezítláb jártak.

A palóc viselet színesedése a XIX. század végén kezdődött. Ekkor a földterületeket csak házasodás útján lehetett növelni, így a jómódú legények és lányok értéke is megnőtt, amit a drága ruhákkal is fokoztak. Természetesen a divat változása is alakította már akkoriban is a viseletet. Sokszor erőn felül is költöttek ruhára, ez volt a "cifra nyomorúság".