Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: disznótor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: disznótor. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. 02. 09.

Abárolt szalonna


A tél nem múlhat el abárolt szalonna nélkül. Sokszor tokaalja szalonnából készítik én azonban azt nem nagyon szeretem, így most is hátszalonnából csináltam.



Hozzávalók
  • zsírszalonna
  • fokhagyma
  • pirospaprika
A zsírszalonnát keskenyebb (kb. 10 cm-es) csíkokra vágom és sós, fokhagymával ízesített vízben fedő alatt puhára főzöm (ekkor könnyen beleszalad a villa). Még forrón kiemelem a vízből, lecsepegtetem és késsel bekockázom a tetejét. Reszelt fokhagymából, sóból, pirospaprikából és kevés szalonnafőzővízből sűrű pépet keverek és ezt kenem a vágatokba.
Jól lehűtve fogyasztható.

2010. 01. 16.

A töpörtyű tartósítása

Aki nagyobb mennyiségű zsírt süt ki, szembesülhet azzal a "problémával", hogy jóval több töpörtyűje lesz, mint amit frissen el tud fogyasztani (a töpörtyű egy idő után megereszkedik, elveszíti ropogósságát még akkor is, ha nem tesszük hűtőbe) vagy ételkészítéshez fel tud használni. Üvegbe téve és friss, olvasztott zsírral leöntve azonban sokáig eltartható, régen is így tartósították. Csak arra kell figyelni, hogy a zsír kihűlése és megdermedése után zárjuk le. Felhasználásakor egyszerűen át kell sütni egy kicsit.

Sorkizárás

2010. 01. 10.

Leveles tepertős pogácsa

A mai napig Lajos Mari receptje alapján készítem a tepertős pogácsát, aminek egyébként számtalan variációja van. Titka a jó minőségű töpörtyű, ami kellemes mellékterméke a zsírolvasztásnak.


Hozzávalók
  • 50 dkg sima liszt
  • 30 g élesztő vagy ennek megfelelő szárított
  • 1 tojás
  • 3 dl kefir vagy joghurt
  • 30 dkg tepertő
  • bors
a tetejére
  • 1 tojás
A töpörtyű kivételével a hozzávalókból közepesen kemény tésztát gyúrok (a tésztába is teszek sót!), majd letakarva 30 percig pihentetem. Amíg pihen, addig ledarálom a töpörtyűt (legegyszerűbb botmixerrel), jócskán sózom és borsozom. Téglalap alakúra nyújtom a tésztát, megkenem a töpörtyűs kencével és következhet a hajtogatás. A jobboldali 1/3-át ráhajtom a megkent tésztára, majd a baloldali 1/3-át is. Az így kapott hosszú tésztacsík alsó 1/3-át felhajtom, erre ráhajtom a felső 1/3-át is. A hajtogatás sorrendje tulajdonképpen mindegy, az a fontos, hogy mindig ugyanolyan sorrendben történjen, különben nem lesz leveles a tészta! Ismét 30 percig pihentetem a tésztát és utána következik a hajtogatás - összesen négyszer. Így leírva macerásnak tűnik, de nem az, inkább időigényes a várakozás miatt.

Végül két ujjnyi vastagra nyújtom a tésztát, egy éles késsel berácsozom a tetejét és egy közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszúrom a pogácsákat.


A tésztahulladékot nem érdemes összegyúrni és újra kinyújtani, mert ez már nem lesz leveles. Inkább csak gabalyítsuk össze egy kicsit pogácsaméretűre. Sütőlapra sorakoztatom a pogácsákat és az elhabart tojással lekenem a tetejüket. Előmelegített sütőben 200-220 fokon pirosra sütöm őket.


Frissen, még langyosan az igazi, de én hidegen is szeretem.

2010. 01. 06.

A házi zsír

A sertészsír használata a hagyományos magyar konyha egyik jellegzetessége. A zsír, a vöröshagyma és pirospaprika hármasa olyan ízt ad, ami mással nem pótolható. Emlékszem, nagyanyám nem volt hajlandó olajjal készült ételt enni, rögtön megérezte ha valamit nem zsírral főztek. Manapság, amikor látszólag nem divatos a magyar konyha, annál inkább a mediterrán vagy a távol-keleti, azt hihetnénk leáldozóban van a sertészsír (bár más népek tradicionális konyhája is használ zsírt, még az olasz is!), de szerencsére ez nincs így. Főleg, hogy kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a hidrogénezett olajok és margarinok nem váltották be ígéreteiket.

A házi zsírnak nincs párja, köszönőviszonyban sincs a boltokban kapható préseléssel kinyert zsírral. Így jól tesszük, hogy ha nem tudjuk beszerezni megbízható helyről, akkor magunk állunk neki az elkészítésének. Disznóvágáskor nagy katlanokban szabadtéren olvasztják ki a zsírt, de néhány kiló zsírszalonnával (lehetőleg mangalicából) is nekikezdhetünk a konyhánkban. Arra azért figyeljünk, hogy teljesen illat- és szagmentes legyen a zsírszalonna, amit vásárolunk. Említettem, hogy vettünk egy fél mangalicát, így én egy nagyobb adag kisütésének álltam neki, mivel nem füstöltünk szalonnát.

A legtöbb zsírt a háj és a hátszalonna tartalmazza, a legkevesebbet a toka- és hasaaljaszalonna. A hájat én nem sütöttem ki (máshoz használtam fel), ezt egyébként külön szokták sütni vagy csak a legvégén teszik a szalonnához. A bőr nélküli szalonnát felkockáztam. Minél kisebbre vágjuk, annál több zsír sül ki belőle, így ha inkább töpörtyűt szeretnénk nyerni, vágjuk nagyobb kockákra.

A felkockázott szalonnához kilónként 1 dl vizet öntöttem és először fedő alatt kezdtem sütni (a gőz miatt jobban kiadja a zsírját). Amikor már ellepte a folyadék, levettem a fedőt is. Eleinte ritkábban, később egyre gyakrabban kell kevergetni, egyrészt nehogy leégjen, másrészt így gyorsabban kisül a zsír. Amikor a zsír már teljesen átlátszó, a töpörtyű is aranyszínű és a fazék oldalához nyomva már nem sistereg (nincs már benne zsír), akkor ér véget a zsírolvasztás. A töpörtyűt kiszedtem, közben alaposan lecsepegtettem (én nem szoktam hozzá tejet adni, úgy nem szeretem).


A zsírt kicsit hűlni hagytam, addig a töpörtyűmorzsák is leülepedtek az aljára, majd tiszta zsírosbödönbe szűrtem át.


Nagyobb mennyiségű zsír tárolására még ma is a legalkalmasabb a zsírosbödön. Felfelé keskenyedő alakja azt a célt szolgálja, hogy minél kisebb felületen érintkezzen a zsír a levegővel. Fedelén általában lyukak találhatóak vagy ha nem, akkor kicsit nagyobb a fedő, hogy ne zárjon szorosan, így nem avasodik meg benne a zsír. Kisebb mennyiséget üvegben is tárolhatunk, de itt is figyeljünk arra, hogy csak a teljesen kihűlt, megdermedt zsírt fedjük le.

Hasonló módon készül a kacsa- vagy a libazsír is. Ekkor értelemszerűen nem távolítjuk el a bőrét és sokkal gyorsabban elkészül. A jó házi zsír nem csak különböző ételek elkészítésére alkalmas, de friss kenyérrel, lilahagymával és /vagy felszeletelt almával is remek.

2010. 01. 05.

A mangalica - a magyar zsírsertés

Kép: innen

A XIX. századig tájegységeinken eltérő primitív sertéseket tartottak: a Dunántúlon a bakonyi és a siska, az Alföldön a nádi, a vörös szalontai, a Kárpátokban a hegyi tüskés sertés volt az elterjedt. Ezek a fajták lassú növekedésű, kevés zsírt és húst adó félvad jószágok voltak. Az 1800-as évek elején megnövekedett az igény a minél zsírosabb sertésfajtákra, hiszen zsiradékbevitelt elsősorban az állati eredetű zsírok biztosították (ekkor még ismeretlen volt a vegetarianizmus Magyarországon), mivel a hidegen sajtolt olajokat magas ára miatt kevesen engedhették meg maguknak és ők is inkább böjt idején (a napraforgótermesztés a XX. században vált általánossá). A folyók szabályozásával, a mocsaras területek lecsapolásával lehetővé vált a burgonya- és kukoricatermesztés és ennek következtében az abrakos hízlalás bevezetése. Így az 1830-as években a bakonyi és szalontai sertésfajták szerb sumadia sertéssel történt keresztezéséből megszületett a mangalica, ami az 1860-as évekre a fő sertésfajta lett. Leghíresebb tenyészete József nádor kisjenei tenyészete volt Arad vármegyében.

Leggyakoribb változata a szőke mangalica,

Kép: innen

ezen kívül ismert a vörös,

Kép: innen

a fecskehasú,

Kép: innen

a fekete

Kép: innen

és a vadas mangalica (a vaddisznó és a szőke mangalica véletlen kereszteződése). A mangalica igazi zsírsertés, hiszen vágósúlyának jóval nagyobb hányadát adja az ún. fehéráru (szalonna, háj, bélzsír) mint a hús és csontok. A II. világháború és a hússertések iránt megnövekedett kereslet a kihalás szélére sodorta, csak az 1974-ben létrehozott állami génbank mentette meg. 2004-ben nemzeti kinccsé, hungarikummá nyilvánították.

A mangalica nagy sikert ért el Spanyolországban, az exportált sertések a világhírű serrano sonka képében végezték. Manapság újra divatba jött nálunk is, amit részben annak a mendemondának is köszönhet, hogy koleszterinmentes (ami persze nem igaz). Bár az igaz, hogy megfelelő extenzív tartással és takarmányozással zsírsavösszetétele egészségesebb, könnyebben emészthetőbb, mint a modern sertéseké vagy bizonyos olajoké. Ez sajnos nem vonatkozik a nagyáruházakban forgalmazott keresztezett állományokból származó mangalica jelzésű termékekre. Ha tehetjük, feltétlenül megbízható helyről szerezzük be a mangalicahúst. Aki még nem evett mangalicát, elsőre talán picit furcsának fogja találni a húsát, inkább kicsit a vaddisznóéra emlékeztet, jóval karakteresebb, mint a házi disznóé. Még malacai kinézete is a vaddisznómalacokra hasonlít - csíkos háttal születnek.