Vámbéry nyomában

kép

Ma van Vámbéry Ármin halálának 100 éves évfordulója, Magyarország idén emlékévvel tiszteleg munkássága előtt. Az orientalista, török filológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Földrajzi Társaság alapítója, Közép-Ázsiába tett utazásának céljáról ezt írta Dervisruhában Közép-Ázsián át című könyvében:

„Különös hajlamot érezvén nyelvek tanulmányozására, már kora ifjúságomban Európa és Ázsia több nyelvével foglalkoztam. A keleti és nyugati irodalom tárházai képezték buzgó tanulmányaim első tárgyait. Későbben a nyelvek egymás közötti viszonyai keltettek bennem érdeket; és így teljességgel nem meglepő, hogy a "nosce te ipsum"-féle ismeretes közmondást magamra alkalmazván, figyelmemet mindenekfölött saját anyanyelvem rokonságaira és eredetére fordítottam.

Ismeretes dolog, hogy a magyar nyelv az úgynevezett altaji nyelvcsaládhoz tartozik; de a finn vagy tatár ághoz-e, ez az a kérdés, mely még akkor eldöntésre várt. Ennek kinyomozása, mely minket, magyarokat, mind tudományos, mind nemzetiségi szempontból annyira érdekelt, volt fő és eldöntő oka keleti utazásomnak. Az élő nyelvek gyakorlati tanulmányozása által óhajtottam meggyőződni a magyar és török-tatár nyelvek közötti rokonság tényleges fokáról, mely az elmélet gyönge világánál oly meglepőnek tűnt fel előttem.”

kép

A híres keletkutató 150 évvel ezelőtt megtett útja nyomán tavaly ősszel biciklivel indult el Páczai Tamás fotográfus, akinek fotónaplójából szeptember 18-án nyílik időszaki kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036 Budapest, Korona tér 1.).

kép

Az első magyar olimpiai érem

Megkezdődött a 30. nyári Olimpia Londonban, én azonban most az elsőre és az azon megszerzett első magyar olimpiai éremre szeretnék mindenkit emlékeztetni. Az 1896-ban Athénban megrendezett első újkori olimpián Szokoly Alajost szólították elsőként egyes rajtszámmal a rajthoz, ahol a  100 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett  (később hármasugrásban pedig 4. helyezést ért el). Ez az érem volt Magyarország első olimpiai érme.

Szokoly Alajos rendkívül mozgalmas és érdekes életéről itt már írtam, érdemes elolvasni.

Az utolsó börzsönyi betyár

kép: innen

Ma 100 éve halt meg Sisa Pista, az utolsó börzsönyi betyár. Sisa Pista, azaz Benkó István 1846. augusztus 9-én született Bátka-Dióspusztán (periratai szerint Zsunypusztán). Ragadványnevét onnan kapta, hogy vásott, szófogadatlan gyerek volt  (egyszer ellopta apja csizmáját, majd a szárát felhasogatva eladta harangkötélnek). Béresgazda apja a szokások szerint juhászbojtárnak adta keresztapja mellé Ilinybe. Itt került először szembe a törvénnyel, birkalopással gyanúsították meg. Ő ezt nem ismerte be, és nem is sikerült rábizonyítani, ennek ellenére Balázs Sándor pandúrőrmester kegyetlenül megkínozta a fiút. Sisa bosszút esküdött, hogy egyszer megöli megkínzóját. A szörnyű eset után sehol nem volt maradása, és mivel mindig is vonzotta a szabad élet, betyárnak állt.

A szegény embereket soha nem bántotta, erről több történet is fennmaradt:

"1870 táján történt a következő eset: Egy Losoncon katonáskodó penci legény gyalogosan igyekezett haza szabadságra. Rétságon betért egy kocsmába, hogy kicsit megpihenve leöblítse az út porát. Egy bőgatyás, pörgekalapos ember ült az egyik asztalnál, kit emberünk még sosem látott. Meg is lepődött, mikor az feléje fordulva azonnal borral kínálta őt. Jólesett neki az ital mindaddíg, míg a kocsmáros az asztal alatt a lábára lépve nem figyelmeztette, hogy kivel akadt össze. Megrémülve menekült el a kocsmából, hiszen nem volt ember a környéken ki ne hallott volna Sisa Pista tetteiről. Otthon aztán büszkén mesélte mindenkinek, hogy ki látta őt vendégül. 

     Egy másik alkalommal szintén Rétság környékén járva arra lett Sisa figyelmes, hogy ezen a rossz hírű úton, melyen máskor a világért sem lehet ily kora hajnalban embert látni, most egyre-másra igyekeznek Vác felé. Vásár lesz Vácon. Ki venni, ki eladni, ki csupán bámészkodni igyekszik oda.
Egy javakorabeli atyafi utolérve őt, gyanútlanul társnak szegődött hozzá. A szegényember nyelve hamarosan megoldódott. Még örült is, hogy valakinek elsorolhatja minden bánatát. Rossz a termés, sok az adó, nincs egy dolgos, igába fogható jószága, lányának most volt a lagzija, mely nagy terhekkel járt, s most kénytelen volt kölcsönt felvenni. Szeretne a vásárban valami használható jószágot venni, ez talán kisegítené.
     Útközben elfáradtak, leültek pihenni, s előkerült az atyafi tarisznyájából az elemózsia. Még a kisüstis butykost sem sajnálta utitársától.
     Katalinánál aztán Sisa búcsút vett az öregtől, ám előtte a früstökért fizetségül két százasbankót nyomott a kezébe. A meglepődött öreg vonakodott hogy nem fogadós ő, hogy pénzért adja, amit ád, hanem jószívvel tette. Egy pár szép tinót vegyen rajta, s csengőt a nyakukba. A kölcsönt pedig maradéktalanul fizesse vissza. - mondta Sisa ellentmondást nem tűrve. Az öreg hálálkodva kérdezte jótevője nevét, ő azonban csak mosolyogva felelte: -  Majd visszafelé megtudja.
Úgy is lett. Akkurátusan szemlélődve választotta ki a vásár legszebb két tinóját. Szépen szóló csengőket kötött nyakukba. s a vásárfiának szánt mézeskalács sem maradt el. Boldogan lépdelve terelte őket hazafelé, nem érezte már az út fáradtságát sem. Katalinánál igéretéhez híven már várta őt Sisa Pista, s a megismételt kérdésre most már felfedte kilétét. A hálálkodásba egy kis megszeppenés is vegyült, de még most is madarat lehetett volna fogatni az öreggel."

1873. november 4-én Nógrádsipeken borgőzös fejjel juhászkésével szó szerint lefejezte egykori megkínzóját, majd levélben beismerte tettét. A levéllel együtt 50 forintot is hagyott a holtesten. Vérdíjat tűztek ki a fejére és három vármegye összes pandúrja üldözte, majd elfogása után 20 év börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után Szokoly Alajos vadőrként alkalmazta, lakást bérelt neki  és mindig emberségesen bánt vele. 1910. november 15-én halt meg, Szokoly temettette el cigányzene mellett. A koporsó mellett eljátszották kedvenc nótáját:

Szomorú fűz hervadt lombja ráborul egy sírhalomra
Kis madár dalol az ágon, temetőbe sírba vágyom
Temetőbe, sírba vágyom, sírba vágyom

Szomorúan zúgón a szél, csendről, nyugalomról mesél
Édes lesz ott megpihenni, odalent már nem fáj semmi
Odalent már nem fáj semmi, nem fáj semmi

fotó: Bartus Tamás

Sírja ma is látható a bernecebaráti öreg temetőben.


Forrás: Puskás Péter - Végh József: Sisa Pista, az utolsó nógrádi betyár
           Rétság - Városunk

               

Szokoly Alajos

Ma 139 éve született Szokoly Alajos, Palócföld világhíres szülötte, kinek neve talán sokaknak ismeretlenül cseng. Ki is volt hát ez a polihisztor, aki Magyarországnak az első olimpiai érmet szerezte?

Kisgaramban született Szokoly József főmérnök és Holub Emília első gyermekeként. 3 éves korától keresztapja - Schőn Alajos (1848-as honvédfőhadnagy) - ipolysági házában, majd 1887-től Bernecén épített kastélyában nevelkedett és az itteni réteken készült a versenyekre, közben orvosnak tanult Budapesten. Sportfelkészülése a körülmények ellenére oly sikeres volt, hogy az első újkori olimpián, 1896-ban Athénban, őt szólították elsőként egyes rajtszámmal a rajthoz és a  100 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett, hármasugrásban pedig 4. helyezést ért el (a 110 méteres gátfutásban -  bár esélyes volt a győzelemre - érthetetlen módon nem engedték a döntőben a rajthoz) 

Az ő kezdeményezésére alakult meg 1897-ben a Magyar Atlétikai Szövetség, valamint 1920-ban a Magyar Olimpiai Társaság. 

Ő alapította az Ipolysági Sport Klubot is, ahol galamblövész- és lóversenyeket, valamint országos tenisz-bajnokságokat szervezett. Az Ipolysági Állatvédő Egyesület és a Vöröskereszt Hont megyei fiókjának igazgatójaként is tevékenykedett. Országos kanászhangversenyt szervezett, ahol Bartók Béla vette fonográfra a legszebb dudanótákat.

Az ipolysági kórháznál töltött gyakorlóévei alatt ismerkedett meg Berchtold Saroltával, a nagyoroszi gróf lányával, akit tífusz ellen kezelt. A hosszú betegápolásnak szerelem lett a vége, titokban jegyezték el egymást, mivel a leendő após ellenezte a rangon aluli házasságot. A fáma szerint az apa megbízta Sisa Pistát, az utolsó börzsönyi betyárt, hogy egy aranyóráért cserébe tegye el láb alól Szokolyt - vadászbalesetnek álcázva a dolgot. Az öreg betyár azonban nem hajlott a dologra, így a fiatalok egybekeltek.

Hont vármegye főispánja 1907-ben kinevezte őt a vármegye levéltárosává. 

A világháború kitörésekor az ipolysági hadikórház vezetésére kapott megbízatást. Itt is, ahogy Bernecén is, sokszor  saját anyagi forrásait használta a sebesültek, betegek ellátása során (ez sem mélyítette el kapcsolatát apósával).  1922-ben nyugalomba vonult, bernecei birtokát (mintakertészetét, méhészetét és gyümölcsösét) messze földön ismerték. Termékeivel számtalan kiállításon nyert oklevelet. Műtörténeti tanulmányokba fogott, numizmatikával kezdett foglalkozni és kiváló csipkeszakértő vált belőle.

1931. szeptember 9-én hunyt el és a bernecebaráti temetőben helyezték örök nyugalomba.

Csáky Károly: Jeles elődeink

Danis Ferenc: Szokoly Lajos emlékezete

Végh József: Szokolyi Alajos

Fotók: innen