Azt hiszem, kevesen
tudnák megmondani, hogy mi van a képen. Ez az én marinásom a tél
elvonultával. Bár azt hiszem, ezzel szintén nem vagytok előrébb.
A marina a vadmálna neve ezen a vidéken, a marinás pedig a
vadmálnával benőtt terület.
A Börzsönyt
málnatermesztő vidékként tartják számon, azonban az 1930-as
évekig termesztett fajtája nem fordult elő, csak az erdei marina,
aminek gyűjtéséről már 1870-ből vannak feljegyzések. A
környező városokba, de még Budapestre is hordták eladni a
termését (akkoriban még megvolt az ipolysági vasúti szárnyvonal,
aminek mára nyoma sem maradt – még a síneket is felszedték).
Trianon után az Ipoly-völgy központi helyzete megszűnt, a
perifériára szorult, piacai megszűntek. Az élettér beszűkülése,
az elzártság komoly gazdasági következményekkel is járt, ami
nagyarányú elvándorlást okozott (ahogyan az utóbbi évek is). Az itt maradók kiútkeresésének
következménye a málnatermesztés, ami az 50-es évekre már
meghatározóvá vált. A kordonos művelésű intenzív fajták a
70-es évekre már szép bevételt hoztak, számtalan ház épült
ebből a pénzből az elvándorló gyerekeknek a városokban. Mára
azonban a haszon a kereskedőknél csapódik le (különösen az
egyéb bogyós gyümölcsök esetében).
Ennyi kitérő után
kanyarodjunk vissza az én marinásomhoz. Nem tudni, hogyan került a
kertbe. Talán egy ügyetlen madár vagy a víz ajándéka.
Valószínűbb az utóbbi, az árvíz hordalékaival együtt
érkezhetett egy tő, ami gyors szaporodásnak indult és a
folytontermő málnát vad marinássá változtatta. Még egy medve
sem tudott volna belemenni. Így tavasszal nekikezdtünk a
rendbetételének (bár életem párja szerint egyszerűbb lett volna
felégetni). Sok-sok munka, néhány akáckaró és szárítókötél
után kezdett formát ölteni, bár sosem lesz olyan rendezett, mint
egy telepített málnás.
A gondoskodást máris
virágzással hálálta meg.