Az utolsó börzsönyi betyár

kép: innen

Ma 100 éve halt meg Sisa Pista, az utolsó börzsönyi betyár. Sisa Pista, azaz Benkó István 1846. augusztus 9-én született Bátka-Dióspusztán (periratai szerint Zsunypusztán). Ragadványnevét onnan kapta, hogy vásott, szófogadatlan gyerek volt  (egyszer ellopta apja csizmáját, majd a szárát felhasogatva eladta harangkötélnek). Béresgazda apja a szokások szerint juhászbojtárnak adta keresztapja mellé Ilinybe. Itt került először szembe a törvénnyel, birkalopással gyanúsították meg. Ő ezt nem ismerte be, és nem is sikerült rábizonyítani, ennek ellenére Balázs Sándor pandúrőrmester kegyetlenül megkínozta a fiút. Sisa bosszút esküdött, hogy egyszer megöli megkínzóját. A szörnyű eset után sehol nem volt maradása, és mivel mindig is vonzotta a szabad élet, betyárnak állt.

A szegény embereket soha nem bántotta, erről több történet is fennmaradt:

"1870 táján történt a következő eset: Egy Losoncon katonáskodó penci legény gyalogosan igyekezett haza szabadságra. Rétságon betért egy kocsmába, hogy kicsit megpihenve leöblítse az út porát. Egy bőgatyás, pörgekalapos ember ült az egyik asztalnál, kit emberünk még sosem látott. Meg is lepődött, mikor az feléje fordulva azonnal borral kínálta őt. Jólesett neki az ital mindaddíg, míg a kocsmáros az asztal alatt a lábára lépve nem figyelmeztette, hogy kivel akadt össze. Megrémülve menekült el a kocsmából, hiszen nem volt ember a környéken ki ne hallott volna Sisa Pista tetteiről. Otthon aztán büszkén mesélte mindenkinek, hogy ki látta őt vendégül. 

     Egy másik alkalommal szintén Rétság környékén járva arra lett Sisa figyelmes, hogy ezen a rossz hírű úton, melyen máskor a világért sem lehet ily kora hajnalban embert látni, most egyre-másra igyekeznek Vác felé. Vásár lesz Vácon. Ki venni, ki eladni, ki csupán bámészkodni igyekszik oda.
Egy javakorabeli atyafi utolérve őt, gyanútlanul társnak szegődött hozzá. A szegényember nyelve hamarosan megoldódott. Még örült is, hogy valakinek elsorolhatja minden bánatát. Rossz a termés, sok az adó, nincs egy dolgos, igába fogható jószága, lányának most volt a lagzija, mely nagy terhekkel járt, s most kénytelen volt kölcsönt felvenni. Szeretne a vásárban valami használható jószágot venni, ez talán kisegítené.
     Útközben elfáradtak, leültek pihenni, s előkerült az atyafi tarisznyájából az elemózsia. Még a kisüstis butykost sem sajnálta utitársától.
     Katalinánál aztán Sisa búcsút vett az öregtől, ám előtte a früstökért fizetségül két százasbankót nyomott a kezébe. A meglepődött öreg vonakodott hogy nem fogadós ő, hogy pénzért adja, amit ád, hanem jószívvel tette. Egy pár szép tinót vegyen rajta, s csengőt a nyakukba. A kölcsönt pedig maradéktalanul fizesse vissza. - mondta Sisa ellentmondást nem tűrve. Az öreg hálálkodva kérdezte jótevője nevét, ő azonban csak mosolyogva felelte: -  Majd visszafelé megtudja.
Úgy is lett. Akkurátusan szemlélődve választotta ki a vásár legszebb két tinóját. Szépen szóló csengőket kötött nyakukba. s a vásárfiának szánt mézeskalács sem maradt el. Boldogan lépdelve terelte őket hazafelé, nem érezte már az út fáradtságát sem. Katalinánál igéretéhez híven már várta őt Sisa Pista, s a megismételt kérdésre most már felfedte kilétét. A hálálkodásba egy kis megszeppenés is vegyült, de még most is madarat lehetett volna fogatni az öreggel."

1873. november 4-én Nógrádsipeken borgőzös fejjel juhászkésével szó szerint lefejezte egykori megkínzóját, majd levélben beismerte tettét. A levéllel együtt 50 forintot is hagyott a holtesten. Vérdíjat tűztek ki a fejére és három vármegye összes pandúrja üldözte, majd elfogása után 20 év börtönbüntetésre ítélték.

Szabadulása után Szokoly Alajos vadőrként alkalmazta, lakást bérelt neki  és mindig emberségesen bánt vele. 1910. november 15-én halt meg, Szokoly temettette el cigányzene mellett. A koporsó mellett eljátszották kedvenc nótáját:

Szomorú fűz hervadt lombja ráborul egy sírhalomra
Kis madár dalol az ágon, temetőbe sírba vágyom
Temetőbe, sírba vágyom, sírba vágyom

Szomorúan zúgón a szél, csendről, nyugalomról mesél
Édes lesz ott megpihenni, odalent már nem fáj semmi
Odalent már nem fáj semmi, nem fáj semmi

fotó: Bartus Tamás

Sírja ma is látható a bernecebaráti öreg temetőben.


Forrás: Puskás Péter - Végh József: Sisa Pista, az utolsó nógrádi betyár
           Rétság - Városunk