Szakácskönyvmustra - Dolce Vita Magyarországon

Azt hiszem, kevesen vannak, akik még nem látták vagy legalább nem hallottak Dolce Vita könyvéről. Magyarországon manapság nagy kultusza van az olasz konyhának, így várhatóan nagy érdeklődésre tarthat számot a karácsony előtt megjelent Dolce Vita Magyarországon.

"Amit Olaszországon kívül, amit a világ éttermeiben olasz konyhaként ismerhetünk meg, az csak egy nagyon szűk, ráadásul még csak nem is a legjellemzőbb része az itáliai gasztronómiának." - olvashatjuk Vrábel Krisztina bevezetőjét a könyvében. Ezek után azt hihetnénk, hogy elszakad a felrótt sztereotípiáktól, azonban csalódnunk kell, a sokrétű olasz konyha ízei közül ismét csak a könnyed, nyárias ételeket találjuk a könyvben (bár címével azért utal rá, hogy egy szubjektív válogatást, az édes élet magyar verzióját tartjuk kezünkben). A receptgyűjtemény lapozgatása közben azt hihetnénk, hogy az olaszok vegetáriánusok vagy legfeljebb halakon és tengeri herkentyűkön élnek (a 80 recept között azért egy-két húsételre is ráakadhatunk).

Ennek ellenére remek választás e kötet az olasz gasztronómiával most ismerkedőknek. Annál is inkább, mivel szép képekben gyönyörködhetünk. Azokat a szakácskönyveket kedvelem, amelyekben bőséges a képanyag - na, nem mintha 3 évtizednyi főzés után ne tudnám elképzelni egy recept alapján, hogy hogyan fog kinézni az elkészült étel - szeretem nézegetni a jó fotókat és szeretem, ha néhány hangulatkép is színesít egy könyvet. Ilyen szempontból nézve számomra tökéletes a Dolce Vita Magyarországon.

A könyvből választott recept eredetileg egy arab recept, ami szintén arab közvetítéssel jutott Szicíliába (egyébként ugyanezt a receptet megtaláljuk többek között Häckl J. Vilmos 1985-ben megjelent Arab konyha című kötetében is).




(Szicíliai) narancssaláta

Hozzávalók

• 3 narancs
• lilahagyma
• fekete olívabogyó
• só
• bors
• olívaolaj

A meghámozott, felkarikázott narancsot szórjuk meg a vékonyra szeletelt lilahagymával és az olívabogyóval. Só, bors, olívaolaj képezi az öntetet.




Dolce Vita előételként ajánlja, az arab világban általában sült csirke köreteként fogyasztják - mi is így ettük -, de grillezett húsok (sertés, bárány) és olajosabb halak (makréla, szardínia) mellé is tökéletes.

Akinek érzékeny a gyomra, jól teszi, ha a lilahagymát lecseréli salottahagymára (más néven mogyoróhagymára) - ennek is van lila változata - vagy a vöröshagymánál enyhébb fehér hagymára (bár így nem lesz annyira színes a salátánk). Az is jó megoldás, ha a lilahagymát sóval és citromlével kicsit bepácoljuk.

Az idő vasfoga

Szakácskönyvmustra: Casa Moro - A spanyol és arab konyha ízei

Nem tudok nemet mondani Ági felvetésére, főleg mivel szívesen mesélek új szerzeményeimről. Elsőként új kedvencemet mutatom be, a Casa Moro-t.

"Sam és Sam különleges érzékkel találják meg az egyszerű, erőteljes ízeket, hogy utána ragyogó érzékkel kombinálják őket. Konyhájuk tele van ötletekkel, mégis egyszerű - és mindig remek." - írja Hugh Fearnley-Whittingstall (River Cottage)

Samantha és Samuel Clark a híres londoni River Caféban eltöltött idő után megnyitották saját éttermüket London Clenkenwell városrészében Moro néven. Éttermük kínálata a dél-spanyolországi és észak-afrikai konyhán alapul, némi közel-keleti kitérővel. E receptekből született második könyvük, melynek címadója spanyolországi házuk Andalúziában, a Casa Moro - a mór ház, ahogy a helyiek nevezik.

A mór elnevezés eredetileg az arab és berber nép vegyüléséből létrejött észak-afrikai népcsoportot jelölte, de később a spanyolok a moros (mórok) elnevezést használták mindenkire, aki iszlám vallású volt. Andalúziát közel 800 évig (711 és 1492 között) tartották hatalmuk alatt a mórok, így elképzelhető, milyen nagy hatással voltak a gasztronómiára is. Gondoljunk bele, a törökök "csak" 150 évig voltak Magyarországon, mégis ez máig érződik a magyar konyhán.

A Casa Moro lapozgatása közben azt éreztem, hogy szívem szerint minden receptjét kipróbálnám (ez nem sűrűn fordul elő velem más szakácskönyveknél). Egyébként is nagy kedvencem az általuk képviselt ízvilág. Mondjuk, az biztos, hogy nem a képanyagáért lett kedvencem ez a könyv, de ez esetben még ezt is megbocsátom. A 200 étel önmagáért beszél.

Egy meleg marokkói salátát választottam ki a bemutatásra (bár szerintem kicsit kihűlve még finomabb - azért nem hűtőhidegen), egyrészt minden hozzávaló volt itthon, másrészt saláta formájában ritkán kerül gumós zeller az asztalomra.



Zellersaláta sóval eltett citrommal

Hozzávalók

• 4 evőkanál olívaolaj
• 1 gerezd reszelt fokhagyma
• 1 púpozott evőkanál sóval tartósított citromhéj
• 1 zellergumó
• 1 dl víz
• 1 evőkanál petrezselyemzöld
• só
• bors

A sóval tartósított citrom puha belső részét eltávolítjuk, a héjából a sót vízben jól kiáztatjuk, majd felcsíkozzuk. A zellert meghámozzuk és szintén csíkokra vágjuk. Az olajban rövid ideig sütjük a fokhagymát és a citromhéjat, hozzáadjuk a zellert is és kevergetve 5-10 percig dinszteljük. Ráöntjük a vizet és még kb. 5 percig főzzük, amíg a víz elpárolog és a zeller is megpuhul. Belekeverjük a petrezselyemzöldet, borsozzuk és szükség szerint sózzuk is.



Önmagában is fogyasztható, de akár más marokkói salátákkal együtt is, de semmi nem szól ellene, hogy hús vagy hal mellé tálaljuk.