A nyári napfordulót (június 21.) - amikor az északi féltekén a leghosszabb a nappal, így legrövidebb az éjszaka - ősidőktől fogva ünneplik az emberek. A Nap a téli napfordulótól kezdve egyre magasabbra kerül az égen látszólagos útja során, majd a nyári napforuló napján éri el pályája csúcsát. Ezt követően kezdődik 6 hónapos hanyatlása és nő a sötétség. A fény megtartása érdekében tüzeket gyújtottak a Napisten tiszteletére.
A nyári napforduló időpontját csak 3 nap választja el Keresztelő Szent János (Szent Iván) születésnapjától. A kersztény egyház Szűz Mária és Jézus születésnapján kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a "test szerint való születése napját", és az 5. századtól a napfordulóval együtt ünnepeltette Szent Ivánt, így próbálva tompítani a pogány szokásrendszert. A mélyen vallásos palócokoknál ennek ellenére nem a bizánci hatás, hanem a pogány tűzimádás volt erősebb.
A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi szertartásos tűzgyújtás és tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést, valamint egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt. Az Ipoly mentén a kenderföldeken, szőlőhegyeken, magaslatokon, keresztúton vagy a folyó melletti réteken rakták meg a tüzet a fiatalok gallyakból, venyigéből vagy szalmából. Pogány szokás szerint sok helyen négyszögre rakták, a tűzbe különböző növényeket dobáltak és mondogatták: "kelés ne legyen a testemen, törés ne legyen a lábamon!" Ezen a tűzön füstölték meg azokat a növényeket is, amelyeket később betegségek ellen használtak orvosságul.
A nyári napforduló időpontját csak 3 nap választja el Keresztelő Szent János (Szent Iván) születésnapjától. A kersztény egyház Szűz Mária és Jézus születésnapján kívül csak Keresztelő Szent Jánosnak ünnepli meg a "test szerint való születése napját", és az 5. századtól a napfordulóval együtt ünnepeltette Szent Ivánt, így próbálva tompítani a pogány szokásrendszert. A mélyen vallásos palócokoknál ennek ellenére nem a bizánci hatás, hanem a pogány tűzimádás volt erősebb.
A tűz tisztító, gonoszűző erejébe vetett hit az alapja a Szent Iván-napi szertartásos tűzgyújtás és tűzugrás szokásának is. Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, elősegíti a jó termést, valamint egészség- és szerelemvarázsló célzata is volt. Az Ipoly mentén a kenderföldeken, szőlőhegyeken, magaslatokon, keresztúton vagy a folyó melletti réteken rakták meg a tüzet a fiatalok gallyakból, venyigéből vagy szalmából. Pogány szokás szerint sok helyen négyszögre rakták, a tűzbe különböző növényeket dobáltak és mondogatták: "kelés ne legyen a testemen, törés ne legyen a lábamon!" Ezen a tűzön füstölték meg azokat a növényeket is, amelyeket később betegségek ellen használtak orvosságul.
A már lankadó tüzet átugrálták. Lenézték azt a legényt, aki nem tudta átugrani.Úgy tartoták, hogy az a lány, aki a tüzet átugrotta, még abban az évben férjhez megy. Az asszonyok, akiknek házasulandó korban lévő fiuk volt, távolabbról nézték, hogy melyik lány ugrik nagyobbat: "no, ez ügyes lyány, ez lesz a menyem, aki most ugrott". Az ügyetlen lányokra a legények tettek megjegyzést: "miért gyütt ide az a mátuha, hogy szétverje a tüzet?!"
Azok az anyák, akiknek a kisgyereke meghalt Szent Ivánkor, nem ettek gyümölcsöt, mert akkor "a mennyországban nem kaptak volna mannát" a kicsik.
Forrás: Magyar Néprajz VII.
Csáky Károly: Szent Ivántól Erzsébet-napig
Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése