Kisütött vaj

A vaj csak rövid ideig tartható el, mivel könnyen avasodik. Tartósításának egyik módja a sózás, a másik pedig egyfajta derítési eljárás, amikor is nagyon kis lángon történő hevítéssel, majd szűréssel az összes vizes írót és maradék tejfehérjét eltávolítják. A végeredmény 100 % zsiradék, a vajzsír. Ilyen formában még a tejallergiások is fogyaszthatják. Hónapokig eltartható még hűtőszekrény nélkül is és jóval magasabb hőmérsékletre hevíthető a leégés veszélye nélkül, mint a vaj.

Azt gondolhatnánk, hogy ez a fajta vajtartósítási eljárás csak Indiában (ghee) vagy Észak-Afrikában (szmen, szemne) dívik, azonban régebben a magyar parasztkonyhán - így a palócoknál is - elterjedt volt. Elsősorban a böjti időszakban főztek vele, amikor egyéb állati zsiradékokat nem lehetett használni (az olajüttetés nagyon drága volt).

A vajat egy (lehetőleg vastag fenekű) lábasba tegyük és takaréklángon addig hevítsük, amíg hab keletkezik a tetején. A keletkező habot folyamatosan el kell távolítani (később felhasználhatjuk).

Nem kell kevergetni, de arra figyeljünk, hogy le ne égjen! A vaj egyre aranyszínűbbé válik, finoman illatozni kezd és egyre több szilárd részecske süllyed le az aljára. Amikor már pattogó hangokat hallat és nem keletkezik több hab, hamarosan elkészül. Picit hagyjuk állni és még melegen szűrjük át egy csavaros tetejű üvegbe (csak a teljes kihűlése után zárjuk le). Vigyázzunk, hogy az alja ne kerüljön bele. Egyébként ezt a vajalját régen főtt tészták, gancák ízesítésére használták, érdemes kipróbálni. Hűtés nélkül is hosszú ideig eláll, de persze tarthatjuk a hűtőben is.

Tapasztalni fogjuk, hogy jóval kevesebb lesz a végeredmény a kiindulási mennyiséghez képest. A vaj minőségétől és írótartalmától függ, hogy mennyi az annyi. Ennél a mostani sütésemnél a 30 dkg vajból csak 18 dkg kisütött vaj lett, tehát 40 % (!) volt a veszteség. Szerencsére, ez nem általános, de 20-30 % mínuszra számíthatunk.