Nem halt meg, csak alszik

"A halottakhoz való viszony egyúttal az elődökhöz, az ősökhöz való viszony is, s ez a tény messzemenően alakítja a halotti szokásokat. Az ősök tisztelete tulajdonképpen nem más, mint az élő közösség létét lehetővé tevő, azt eredményező és megszabó saját múlt emlékének ápolása, az élő közösség identitástudatának egyik alapforrása. Az őskultusznak a halottak tiszteletében megnyilatkozó vonatkozásai a halotti szokásokban is kifejezést nyernek, tartalmát elmélyítik, s ugyanakkor a közösség helyzetének erkölcsi mércéjévé is válnak. Hiszen minden egyes haláleset alkalmával megítéli a közösség, mennyire tudta, illetve tudja biztosítani tagjai számára a hagyományosan sikeresnek tekintett létstratégia kivitelezését." (Magyar Néprajz. VII.)

A halál a palóc felfogás szerint nem a megsemmisülést jelenti, hanem az emberi lét misztikus átalakulását. Nem egyszerűen a földi test elmúlásaként fogták fel a halált, hanem transzcendentális eseményként. A halottkultuszban ősi hiedelmek keveredtek a katolikus vallás tanításaival. A temetési szokások „sajátságos, a messzi múltból eredő szokásokkal és babonákkal vannak egybekötve a palócz népnél" - írja Istvánffy Gyula a XIX. század végén.

A temetéshez kapcsolódó régi szokásaik részben a búcsúvételt, részben az elhunyt túlvilágra segítését szolgálták (a léleknek a mennybe vezető útjára utal a palóc istenlétrás tojásminta is), illetve a halott lelkének visszajárását igyekeztek megakadályozni. A halottkultuszhoz tartozott a rokon karácsonyi hazavárása, a búcsúvétel, az évente tartott gyászmise és a sírok gondozása is. A palócok halállal kapcsolatos hiedelmei körében jelentős szerepet foglalt el a halottlátó, aki képes volt kapcsolatot teremteni az elhunyttal.


Források:

Csáky Károly: Nem halt meg, csak alszik
(A halállal és a temetéssel kapcsolatos szokások és hiedelmek a

Középső-Ipoly mentén) Dunaszerdahely 1999.

Demeter Éva: Párhuzamok a tojásornamentika értelmezéséhez

Kapros Márta: Paraszti ünnepek és hétköznapok Nógrád megyében

Magyar Néprajz VII.