Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2016. 09. 10.

A tériszony leküzdve


Soha ne mondd, hogy soha, kezdhetném ismét. Én, aki egy sámlin állva is képes vagyok szédülni, nem hittem volna, hogy önként rászánom magam, hogy felvonóba (pontosabban egymás után háromba) szállva felmenjek egy 3029 méteren lévő gleccserre. Az már csak mellékszál, hogy mindezt balerinacipőben, mezítláb, kölcsön pulóverben tettem meg.




Történt ugyanis, hogy tavaly augusztusban, egy pillanatnyi ötlettől vezérelve, a barátnőmmel elindultunk Salzburgba. Mozart városa méltán a Világörökség része. A mesebeli girbegurba utcák barokk házaikkal sétára csábítanak, amit számtalan helyen pihenhetünk ki egy méretes bécsi szelet és egy pohár bor, vagy akár kávé és sütemény mellett.


A város felett magaslik a Kitzsteinhorn, az Alpok fantasztikus gleccsere, ami nem csak a síelés szerelmeseinek felejthetetlen élmény. Így mi is nekivágtunk a kalandnak, bár eredetileg nem készültünk rá, de kár lett volna kihagyni.



5 megjegyzés:

Katalin írta...

annyira szép, az az 5. kép: mintha a sziklák a felhőket ölben tartanák ölelve

Katalin írta...

Palócprovence írta...

Igen! :) És a felhőpaplan alá be lehet kukucskálni.

Névtelen írta...

Szépséges fotók! :)Elismerésem a tériszony leküzdéséért!

Brigi

Palócprovence írta...

Köszönöm mindkettőt! :)