Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2009. 11. 13.

Gránátalmás kuszkusz


Észak-Afrika egyik tradicionális ételének alapanyaga leggyakrabban a durumbúza darája. A berber eredetű kuszkusz neve készítésének módjára utal: "jól megsodort". Sok helyen még ma is gyakran kézzel készül, a benedvesített és liszttel megszórt durumdarát szitán sodorják át, majd a napon kiszárítják.

Egyre elterjedtebb azonban a gyári változat, sőt az előfőzött is. Hagyományosan a couscoussierben párolják, de e nélkül is elkészíthető.

Fotó: innen


Egy tálban a hideg vízzel leöntött kuszkuszt néhány percig hagyjuk állni, majd szűrjük le róla a vizet. Pihentessük legalább 20 percig, közben mozgassuk át, fellazítva a szemeket. A sűrű szövésű vagy konyharuhával bélelt szitába öntött kuszkuszt azután a ragu vagy forrásban lévő sós víz felett fedetlenül gőzöljük puhára. Amikor készen van keverjünk hozzá kevés vajat vagy olajat, majd tálalás előtt ismételten gőzöljük át. A kétszeres gőzöléssel pergős, lágy kuszkuszt kapunk.

Elkészíthetjük a csomagoláson leírtak szerint is vagy mikróban. Én leggyakrabban pontosan ugyanúgy készítem, mint a rizst. A kuszkusz sós és édes ételek alapja lehet, készülhet belőle egytálétel, köret, de akár desszert is.

A gránátalmás kuszkusz esetében egyszerűen gránátalmamagokat kevertem a kész kuszkuszhoz. Szeretem a gránátalmát. Nekem mindig a karácsonyt juttatja eszembe a sok drágakőként ragyogó vörös magja. Amikor nem levet szeretnénk nyerni a gránátalmából, akkor célszerű nem késsel kettévágni a gyümölcsöt. Ilyenkor csak a kés hegyével kis rést vágok a héján, éppen csak akkorát, hogy a hüvelykujjam körme beleférjen és szétfeszítem. A hártyákat eltávolítom, és ha jó érett a gránátalma, könnyen kipotyognak a magjai, nincs hozzá szükség fakanalas püfölésre.




6 megjegyzés:

Limara írta...

Két kedvencem. Kuszkusz és gránátalma! :))

erős ildikó írta...

Én még nem ettem gránátalmát, pedig annyira csinos, hívogató gyümölcs. Úgy tudom, hogy hazánkban is megterem néhány helyen. Nálunk a kertben csak dísznövény változata van: csodaszép, de nem lehet megenni...

Főfüge írta...

Szia!

A kuszkusz az egyik kedvencem! Van egy francia és egy arab barátom, ők szoktak olyat készíteni, hogy bárányhús, millió zöldségféle, sose hallott fűszerek, kuszkusz edény (egyszerű alumínium) a tetején párolódik a kuszkusz. Leírhatatlan! Csak az a baj, ha meghívnak, akkor le nem veszik a szemüket az edényről, és a fűszerekről! Ismernek!

Hol veszel kuszkuszt? Én még sehol nem láttam!

Palócprovence írta...

Főfüge, :))
Nagyobb boltokban lehet kapni, én általában a környékünkön lévő CBA-ban veszem, de bioboltokban is szokott lenni.

Renata Kalman írta...

Már azt hittem, hogy Tied az edény...:)
A kuszkusz nálunk az egyik SOS-étel.

Palócprovence írta...

Jó is lenne, ha az enyém lenne! :))