Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2009. 11. 12.

A húsevők okozzák a világvégét?!

Mostanában gyakran találkozom olyan írásokkal, amelyek a húsevőket teszik felelőssé a globális felmelegedés miatt. Repkednek a számok, 21%, 51%, sőt, 95 %, mi szerint ennyi százaléknyi szén-dioxidtermelődés tulajdonítható a húsevéshez kapcsolódóan az összes emberi tevékenység során termelődött szén-dioxidhoz viszonyítva. Ez "némileg" ellentmond az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) helyzetjelentésének, ami szerint a világ szén-dioxid emissziójának a főbb fogyasztói szektorok szerinti megoszlása: ipar - 43%, lakóépületek - 21%, egyéb épületek - 10%, közlekedés - 22%, mezőgazdaság - 4%. Nem volt szándékomban bármelyikre is reagálni a blogomban, de ha már így meg lettem szólítva, ám legyen.

A citált cikk nem kevesebbet állít, mint hogy a klímaváltozás elsődleges oka az állattartás:
"úgy gondoljuk, hogy az üvegházgázok forrásaként a táplálék céljából tartott háziasított állatok életciklusát és ellátási láncát nagyon alábecsülik, és valójában az összes ember-okozta üvegházgázok legalább feléért ezek felelősek. ... Ez a szám az állatállomány legeltetéséhez és a takarmánytermesztéshez szükséges erdőirtás, az állatállomány életben tartása, és a végtermékek feldolgozása és szállítása során keletkező üvegházgáz kibocsátások összegzéséből adódik. "
"Az állattartás (az autókhoz hasonlóan) emberi találmány és komfort, nem része az ember előtti koroknak, és az állatállomány által kilégzett CO2 nem természetesebb, mint az, ami az autó kipufogójából származik."

Ilyen szemszögből nézve az ember sem része. Miért? A vadon élő állatok és növények nem lélegeznek? Száz évvel ezelőtt a Föld lakossága 1,6 milliárd fő volt, most csaknem 7 milliárd (az előrejelzések szerint 2010-re el is érjük ezt a számot). Egy ember nyugalmi állapotban átlagosan 19 l szén-dioxidot lélegez ki óránként, fizikai megerőltetés hatására ennek sokszorosát. Ennyi ember már csak a légzésével több szén-dioxidot juttat a levegőbe, mint a világon forgalomban levő autók összesen. Az autóktól megszabadulhatunk, de a lélegzéstől?! Bár ez is egy megoldás..

"A föld 26%-át az állatállomány legeltetésére használjuk, a művelhető föld 33%-át pedig takarmánytermesztésre, ahelyett, hogy hagynánk újraerdősödni."

Akkor számoljunk egy kicsit. A Föld felszínének 70 %-át víz borítja, a szárazföldi rész 30 %, aminek így 26 %-a kiesne ugye. Ezt is csökkenteni kellene a 33 %-kal, így összességében a Föld felszínének kb. 14,9%-án élne 7 milliárd ember és folyna a növénytermesztés. Persze, csak akkor, ha nem vonjuk még ki belőle a kietlen láchegységek, sivatagok, állandóan jéggel fedett területeket.

" Mivel ma hiány van füves területekben, gyakorlatilag az egyetlen mód több állatállomány és takarmány előállítására a természetes erdők kiirtása."

Állattenyésztés azokon a területeken alakult ki elsősorban, amely területek nem voltak alkalmasak növénytermesztésre. Ennek részben klimatikus, részben talajtani okai voltak. Egy kecske még egy látszólag semmire sem jó tüskés bozótosban is talál ennivalót magának. De mondhatok hazai példákat, a hortobágyi gulyák, a bakonyi makkoltatott disznók is optimálisan használták ki lehetőségeiket. Ma a nagyüzemi állattartással már különösen nem igaz, hogy az állattenyésztés nagy helyigényű. Kevés a természetes körülmények között tartott állat. Sajnos. A cél a minél rövidebb idő alatt minél nagyobb tömeg elérése, ami leginkább szűk helyen, speciális takarmányozással érhető el. Szó sincs legeltetésről.

"Az ember okozta metán 37%-a az állattartásból származik ... a világszerte tartott állatállomány jelentős csökkenése viszonylag gyorsan csökkentené az üvegházgázokat."

Ami elől bemegy, az hátul ki is jön - általában. Nem csak a háziasított állatoknál van ez így.
Metán kerül a levegőbe a hulladéklerakókból, de a szennyvízkezelés, a fosszilis tüzelőanyagok égetése, a rizstermesztés és bizonyos ipari tevékenységek (szénbányászat, szivárgó földgázvezetékek) is hozzájárulnak a kibocsátáshoz. És igen, az állattenyésztés is. Az emberi eredetű metánforrások egymás közötti arányai: energiaipar - 18%, rizstermesztés - 28%, állattenyésztés - 22%, biomassza tüzelése: 20%, hulladékdepóniák: 12%. (Oremland, Lerner et al., UN, IRRI.) Az élő növényzet is termel bizonyos mennyiségű metánt. Egyes becslések szerint a szárazföldi növények esetében ez elérheti az évi 60-240 millió tonnát is, ami az éves légköri metántermelés 10-30%-át teszi ki. Ennek mintegy kétharmadát a trópusi területek adják, mivel ott képződik a legnagyobb mennyiségű biomassza. Az élő növényzet metántermelésénél lényegesen nagyobb az olvadó tundraövezet mocsári és tőzegláp-területeinek jelentősen megnövekedett kibocsátása. Ilyen folyamat játszódhat le például a szibériai örök fagytőzeg-mocsarak megolvadásakor, aminek során akár 70 milliárd tonna (!) metán is a légkörbe kerülhet.

"Világszerte az állati eredetű betegségek (mint például a sertésinfluenza), valamint a krónikus degeneratív betegségek (mint a szívkoszorúér betegség, többféle rák, cukorbaj, és agyvérzéshez vezető magas vérnyomás) milliónyi esetének szén-intenzív gyógyászati kezelése, amelyek az állattartás termékeinek fogyasztásához kötődnek. Az állattartás termékeinek tulajdonítható üvegházgázok teljes könyvelése magában foglalná a gyógyszeripari és egészségügyi ágazatok építésének és működtetésének azon részeit, amelyeket e betegségek kezelésére használnak."


Ez igazán jó hír! Dohányosok, nem kell aggódni a tüdőrák miatt, elég, ha elhagyjátok a húst! A veleszületett cukorbaj is ripsz-ropsz elmúlik mától, de a másodlagos cukorbetegek is mehetnek ezentúl a cukrászdába! Mától genetikai hajlamok, stressz nem játszanak más betegségek kialakulásánál sem. Orvosok, gyógyszergyártól lehúzhatják a rolót.

Tehát, jobban tesszük, ha nem fogyasztunk semmi állati eredetűt! Lakto- és ovovegetáriánusok, ez nektek is szól! Van más lehetőség is:
"Az alternatív alapanyagok közé tartozik a texturált szójafehérje, szója lecitin, barnarizs, őrölt napraforgómag, gombafehérje, és búza glutén.
Egy harmadik ösztönző, hogy egy élelmiszeripari cég elő tudja állítani és piacra tudja dobni az állattartás termékeinek olyan alternatíváit, amelyek ízben hasonlók, de könnyebb az elkészítésük, olcsóbbak, egészségesebbek, és így jobbak az állattartás termékeinél. Ezek az alternatívák az állattartás termékeinek olyan utánzatai, mint a szója és szeitán (búza glutén) alapú marha-, csirke, és sertéshús,

a szója- és rizstej, sajt, és fagylalt."



"Az analógok akkor a legkevésbé megkülönböztethetők a hústól és tejtermékektől, amikor aprítják, panírozzák, fűszerezik, vagy más módon feldolgozzák őket, ezért egy cég leányvállalata számára a legkevésbé kockázatos stratégiák közé tartozhat gyorsétterem láncok építése olyan termékekkel, mint szójaburgerek, szója csirke termékek, különböző húsutánzó termékekkel készült szendvicsek, és/vagy szója jégkrém. Ha a lánc növekedése gyors, akkor az csábíthat más élelmiszeripari cégeket, hogy másolják az először megmozdulót."

Akkor pontosítsunk. Ezeket nem kell előállítani, feldolgozni, szállítani, stb? Semmiféle üvegházgáz nem keletkezik közben? Kétlem.

"Egy másik lehetőség lehet a néha „in vitro” húsnak nevezett mesterséges hús, amit laboratóriumokban állati eredetű sejtekből tenyésztenek."

Szép új világ!

Értem én, hogy mindenki igyekszik a meggyőződését alátámasztani, de ez finoman szólva is túlzás! Nincs szándékomban cáfolni a globális felmelegedést, de hogy mindez csak a húsevők műve lenne?!

A kutatók hevesen vitáznak arról, hogy a globális felmelegedést mennyiben természeti hatások (napsugárzás erősödése, vulkáni tevékenység, a Föld pályaelemeinek változása) és mennyiben emberi tevékenységek idézik elő. Nem az én tisztem ennek eldöntése. Az azonban elgondolkoztató, hogy emberi tevékenységből tavaly 31,5 milliárd tonna CO2 került a légtérbe, a természet körfolyamataiból viszont közel 770 milliárd tonna keletkezett. A légkörbe kerülő szén-dioxid-mennyiség nem marad ott, a részben oldódik az óceánokban, részben a szárazföldi bioszférába kerül kerül, hiszen szén-dioxid nélkül nem lenne élet a Földön.

Ha félretesszük világvége hangulatunkat és önteltségünket - mi szerint létünk vagy nem létünk irányítaná bolygónk keringését, valamint nem csak az utóbbi 100 vagy akár 10.000 évre tekintünk vissza, szembesülhetünk vele, hogy a Föld klímája ciklikusságot mutat. A Föld történetében 4 globális lehűlés - vagy ha így ismerősebben hangzik - jégkorszak volt, de ezen időszakok alatt is voltak jelentős felmelegedést hozó ún. interglaciális szakaszok A lehűlések között pedig nagyon meleg, szinte trópusi klíma volt. A jégfúrások eredményei szerint most is ilyen interglaciális időszakban élünk.

Az elmúlt 1-2 ezer év viszonyait jobban ismerjük. Ezen időszakok alatt is voltak melegebb és hűvösebb szakaszok. A római korban jóval melegebb volt, mint manapság. Erre régészeti bizonyítékok is vannak, Aquincum házai jól példázzák ezt, de következtetni lehet erre a római katonák öltözékéből is. Hannibál afrikai elefántjai közül egy sem élte volna túl az utat az Alpokon át a mostani hőmérsékleti viszonyok között.

Mindezt csak azért meséltem el, mert úgy gondolom a globális felmelegedés és klímaválozás kérdése kicsit bonyolultabb annál, hogy eszünk-e húst vagy sem.


53 megjegyzés:

Lilla írta...

jóóóóóó....
nagyon utálom, amikor jönnek az okosságok nemlétező tudósokra hivakozva, és helytelen számokkal bűvészkedve. mert a sok bamba úgysem számol utána.

Annamarie írta...

A cikkel én sem értek egyet. Állattartás már az őskorban is volt - mint tanultuk - sőt, vadászatból tartották fenn magukat, tehát húsevők voltak! Szerintem az autókon kéne leginkább elgondolkodni.

Chef Viki írta...

Egyetértek!

Még egy kérdést feltennék (egyet a sok közül) a húsevőket legszívesebben kardélre hányóknak: no és mi van akkor, ha felébred egy szundikáló vulkán? Mi minden kerül a levegőbe?

Vagy tömjük be a vulkánokat?

Az in vitro hústól meg egész egyszerűen kirázott a hideg... Mi ez? Sci-fi?

duende írta...

:)
Ha jól sejtem, ráadásul Te valamennyire kompetens is vagy a témában.

Egyetértek.
Valamit, vagy valakit mindig ki kell nevezni egyedüli felelősnek? Érdekes elgondolás.
A Föld valóban ciklikusan működik, kicsiben is, nagyban is.
Rendben, vigyázhatnánk sokkal jobban is a bolygónkra. Ez igaz. De nem csak és nem kizárólag az állattartás és evés a felelős. Tudnék sorolni mást is, sokat.
És sajnos, akárhogy is nézzük, a kisember hiába tenne ezt vagy azt, a kormányok és a bennük ülők korruptak és s aját zsebükre játszanak általában.
vagyis hiába tudják sok esetben a megoldást, érdekkörök vannak mindenütt - és a pénz a zsebükben fontosabb, mint a bolygó megóvása.

duende írta...

Ja, még annyit: nem hiszem, hogy ezek a pótlószerek jobbak lennének. Én pl. nem bírom a szóját.
A helyettesítők helyettesítőjének a helyettesítője már annyira természetellenes szerintem, hogy inkább ne is beszéljünk róla.

Palócprovence írta...

Lilla, igen, néha nem árt egy kis matek. Akkor feltűnik, hogy a tavaly légtérbe kerülő 31,5 milliárd t CO2 (egy münsteri székhelyű, megújuló energiával foglalkozó IWR nemzetközi kutatóintézet adatai )51 %-a NEM 32,564 millió t.

"A mi elemzésünk viszont azt mutatja, hogy az állatállomány és melléktermékei rovására évente legalább 32,564 millió tonna CO2e írható, vagyis a világ évenkénti üvegházgáz kibocsátásának 51%-a."

Rengetek tanulmány kering mindenféle témában az interneten, egymásnak teljesen ellentmondó adatokkal.

Hobbiszakács írta...

Jól utánanéztél, és nagyon jól megírtad. Munkaigényes bejegyzés, gratulálok.


:-)

Palócprovence írta...

Annamarie,például India, ahol az összlakossághoz képest legtöbb a vegetáriánus, CO2 kibocsátásával az élen van a 3. helyezésével.A 638 millió t széndioxid-mennyiség (http://carma.org/region)jócskán meghaladja a 32 millió tonnát, ami a haszonállattartással jár

Palócprovence írta...

Chef Viki,a Krakatau adott már belőle ízelítőt 1883-ban.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Krakatau

Palócprovence írta...

Duende, egyetértünk, mint mindig! :)

Palócprovence írta...

Hobbiszakács, köszönöm szépen! :)
Általában igyekszem nem a levegőbe beszélni.

Palócprovence írta...

Minyon, egy probléma megoldásánál soha nem vezet jó eredményre a szezon keverése a fazonnal.

Palócprovence írta...

Zsuzsi, köszönöm szépen! :)

szepyke írta...

Húsevő vagyok, és büszkén vállalom.
Erre teremtett a teremtő is. Pont

timus írta...

Ez a gyorskajás álhúsos rész kicsit kiakasztott... éppen pont a túlfeldolgozottság ellen kellene küzdeni. OMG. Ma már reggel belebotlottam egy másik vega lapon ebbe a kutatásba, meresztettem is a szemem a ferdítés miatt... Szuper bejegyzés, gratulálok!
Egyébként hitelesebb lenne, ha nem a vegák lobogtatnák a (tanulmányt). :)

Makka írta...

Én is láttam a zindexen a cikket. De ott kb. beleillik a színvonalba.

Ilyenkor, amikor ilyen"cikkeket" olvasok, mindig elgondolkozom azon, hogy oké, ne legyen állattenyésztés. És a kis ehető növényeiket hol fogják megtermelni? A dzsungel aljnövényzete között (merthogy ugye erdőket nem irtunk tovább legelők miatt)? Mert elárulom, ott nem nagyon van napsütés, kissé nehezen fotoszintetizálna pár haszonnövény.

Meg azt is jó lenne végre elfogadni, hogy az időjárás az embertől függetlenül történik. Már a dinoszauruszok előtt is létezett.

Ez van, amikor a butaság párosul a szorgalommal. Mindig nagyon veszélyes kombináció.:)
Különben azt gondolom, hogy aki hiánytáplálkozással neveli a gyerekét, az ugyanolyan abúzus, mintha verné. Az ember tápcsatornája a mindenevésre - igen, opportunista felhasználók vagyunk – fejlődött ki. És ebbe, ha tetszik ha nem, beletartozik az állati eredetű táplálék is, nemcsak a növényi.

A másik meg az, hogy ugyanolyan tápértékkel rendelkező egységnyi növényi táplálék előállítása sokkal nagyobb energiafelhasználást jelent, mint ugyanez állatiban. És ha csak és kizárólag növényi táplálékkal akarnák a Föld lakosságát etetni, akkor nem lehetne megúszni a génkezelt termelést. Az ellen meg hogy fel vannak háborodva ugyanazok, akik a húsevőket abajgatják minden hülyeséggel.

Konyhatündér írta...

Én a magam részéről kizárólag a csirke, a marha, sertés és néhány társuk világának a végét okozom, azt viszont rendszeresen. :-)

Palócprovence írta...

Szepyke, nekem semmi bajom a vegetarianizmussal, csak néhány vega bigott hozzáállása képeszt el néha.

Palócprovence írta...

Timus, igen, amikor a két ominózus cikkíróra rákerestem, szinte csak vega oldalakat adott ki a google. Érdekes módon a Világbank oldalán nyomukat sem találtam, pedig elég sokat bogarásztam ott. Ha esetleg valakit érdekel:
http://www.worldbank.org/
Ha valaki megtalálja a tanulmányt, szóljon!

Palócprovence írta...

Makka, lehet, hogy úgy gondolják, majd mindenki helyben megtermeli a maga betevőjét. Csak azt nem tudom, hogy hogy győzik meg erről az eszkimókat vagy a New York méretű városok lakosságát.

Palócprovence írta...

Zsuzsi, jaj! Bocsi! Véletlenül töröltem a bejegyzésedet! A töröltedet akartam kitörölni. Na, ez így elég hülyén hangzik...

Ági, aki főz írta...

Nagyon-nagyon jót írtál! Az a baj ezzel az idézett "cikkel", hogy látszólag tudományos, de igazából semmi alapja sincs. Az a baj, hogy manapság minden ezzel van tele! Minden témából lehet ilyen megalapozottnak látszó szöveget összeállítani, amit pillanatok alatt meg is lehet cáfolni. Kérdés persze, hogy az embert érdeklik-e a hőzöngés mögött lévő tényleges érvek, adatok, vagy mindent elhisz csak úgy, mert jól hangzik.

ágota írta...

Nagyon jó kalauz!
Komplett ökoszisztémában gondolkodva, japán kutatók továbbfejlesztették a FAO elképzelését, miszerint a jövőbeni élelmezési problémákat rovarfogyasztással tervezik megoldani. Természetesen:)-mesterségesen.

Pár hónapja írtam ezekről: http://olajzoldlevelekkeken.blogspot.com/2009/08/bogaras-ember.html

Az origon kitekintésekkel: http://www.origo.hu/tudomany/20080611-szaftos-hernyo-ropogos-tucsok-eltunoben-az-entomofagia-a-rovareves.html

Flat Cat írta...

Végre!!!!
Nagyon jó, korrekt, összeszedett és végre nem valótlanságokon alapuló írás!
Jó volt ezt olvasni a sok humbug után! :)

Palócprovence írta...

Gasztromami, én évekig voltam vegetáriánus, így a saját bőrömön tapasztaltam az egészségkárosító hatásait. Annak ellenére, hogy igyekeztem a fehérje-komplettálás elvét alkalmazni és rendszeresen szedtem vasat meg folsavat, súlyos vashiányos vérszegény lettem. Ez elég gyakori a vegetáriánusok körében. Így bizton állíthatom, hogy nem mindenkinek felel meg az elsődlegesen növényeken alapuló táplálkozás. Persze, van akinek tökéletes.

Palócprovence írta...

Ági, ezt én is tapasztalom nap mint nap. Az internetnek vannak jócskán negatív hatásai is.

Palócprovence írta...

Olzka, erre csak ennyit tudok mondani: elképesztő!

Palócprovence írta...

Flat Cat, köszönöm szépen! :)

Palócprovence írta...

Következzen végre egy környezettudatosan élő vegetáriánus hozzászólása is. Remélem, nem lesz ellenére, hogy ide átmásolom mondandóját!


Gaura Sakti das
Kedves Palócprovence!

Tegnap nézegettem pont a honlapodat érdekelt hogy kik a palócok. Magam a türk népekkel kapcsolatban végzek egy kis kutatást éppen. Köszönöm az infót.

Ha megengeded pontosítanám az infókat amire utaltál, remélem ez neked is segíteni fog, hogy tisztább képed legyen erről a magyar médiában sajnos nem megfelelő mélységben kommunikált de annál fontosabb témában.

India mint ország minden bizonnyal nagyban hozzájárul a CO2 kibocsátáshoz, mivel 1, 2 milliárnyi népességével a Föld második legnépesebb országa. A CO2 kibocsájtást tehát országonként nézni nem érdemes mivel india népessége ahogy látjuk mondjuk kb 2,5-szöröse az EU-nak.

Mindenesetre jó tudni, hogy az EU kibocsájtása alapján az erős harmadik a sorrendben, ez csak azért nem hír mert a kellemesebb közérzetünk érdekében az EU nem egyben szerepel a listákon hanem az őt alkotó tagországokként. Az adatok 2006-osak a 4-5 hely azóta változott:

1. Kína …………..21,5%
2. USA ……………20,2%
3. EU ……………..13,8%
4. Oroszország …5,5%
5. India…………….5,3%

Látható, hogy az EU kb 3x annyit bocsájt ki mint India. Ezt egyébként nem India védelmében írom, hanem csak az adatok hitelessége céljábol. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_carbon_dioxide_emissions

Lássuk akkor hogyan is áll az egy főre eső kibocsájtás.
Ezt írtad:

“india…de az egy főre eső TOP10-ben is benne van!”

Nézzük a tényeket:

1 Qatar………………………56.2
2 United Arab Emirates…32.8
3 Kuwait…………………….31.2
4 Bahrain……………………28.8
5 Aruba……………………..22.3
6 Luxembourg …………….24.5
7 Netherlands Antilles…..22.8
8 Trinidad and Tobago….25.3
9 United States…………….19
10 Canada……………………16.7

68 Magyarország…………….5.8

132 Albánia……………………..1.4

139 India…………………………1.25

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_population

A fentiekből láthatjuk, hogy erősen félreértettél valamit. Mindenesetre ha az indiaiak annyit ennének mint egy átlag magyar és pláne annyi húst, akkor mostanra már nagyon nagy bajban lennénk. Szívből remélem, hogy nem sikerül őket meggyőzni hogy kövessék minden tekintetben a nyugati modellt és azt is remélem, hogy a nyugatiak is képesek lesznek leadni az egójukból és mindenhonnan – még akár az indiaiaktól is – elfogadni olyan megoldásokat, meylek segíthetik Földünkön egy a gyermekeink számára is élhető jövő megőrzését.

A fenti cikkel szerintem nem az volt Hemangi célja hogy levegye a húst a tiédről vagy bárki más asztaláról. Fogyasszátok nyugodtan. A célja az lehetett, hogy felhívja a figyelmet valamire, ami mindannyiunknak fontos: a Földünk jövőjére. És arra, hogy kivételesen ezért most HA AKAR, akkor a kisember is tehet valamit. Például azzal, hogy változtat az életmódján, példáulaz étkezésén.

Köszönöm a figyelmed.

Palócprovence írta...

Kedves Gaura Sakti das!

Köszönöm soraidat! Szívesen olvasgatom oldaladat-oldalaitokat, nagy tisztelője vagyok annak a munkának, amit Krisna-völgyben végeztek. Egyáltalán nem ellenetek irányul a cikkel szembeni véleményem, különösen nem a cikkből részletet közlő Hémangi felé, akit ismerek és azt hiszem, bátran állíthatom, hogy jó barátságban vagyunk. Egyszerűen az amerikai cikkírók csúsztatásait kívántam pontosítani kicsit:
http://palocprovence.blogspot.com/2009/11/husevok-okozzak-vilagveget.html

Nem akarok vitatkozni, na jó, csak egy kicsit :), de az információimat nem a magyar médiából, még csak nem is a wikipédiából szerzem. :)
A washingtoni székhelyű Carma Carbon Monitoring for Action (http://carma.org/) viszonylag naprakész adatai szerint, ami nem tartalmazza az összes CO2 kibocsátást, India a 3. helyezett Kína és az USA után. India már csak ezen 638 milliós tonnás kibocsátása közel 20 x annyi, mint amennyit a haszonállattartás nyakába varrnak mindenestül. És akkor hol van még a többi ország?

A TOP 10-t pedig úgy értettem, hogy ha a haszonállatok légzését, egyéb életfolyamatait, szállítását, stb. beleszámítjuk, úgy korrekt, ha ezt az emberek esetében is megtesszük. (Egyébként amire hivatkoztál link, az népességadatokat mutat!)

A számokkal tetszés szerint játszhatunk, de végül úgy is az számít, hogy mennyi üvegházhatású gáz kerül levegőbe. Ebben szerintem egyetértünk. A véleménykülönbség abból adódik, hogy szerintem a hús elhagyása csepp a tengerben, Te viszont más oldalról közelíted meg. Egyébként én is voltam évekig vegetáriánus, így azért ismerem a "másik" oldalt is.

Ha nincs ellenedre, bemásolom a hozzászólásodat a bejegyzésem megjegyzés rovatába, hogy végre legyen egy vegetáriánus vélemény is. Természetesen, ha kifogásod van ellene, rögtön törlöm.

Üdvözlettel, Palócprovence

Névtelen írta...

Kedves Paloc Provence!

Orommel olvastam a bejegyzeset a felmelegedessel kapcsolatban, mivel engem is foglalkoztat a kerdes. Meg is neztem a cikket, amire On utalt, s hozza is szoltam. Remelem, nem banja, ha ide beillesztem, mivel nagyon igazsagtalannak tartom, amikor a nyilvanossagot felrevezetik vagy felreinformaljak. Ha hosszunak tartana a velemenyt, nyugodtan torolje ki. Udvozlettel: Karib (Karacsony Ibolya)
Ime: Azokhoz szeretnek csatlakozni, akik azon a velemenyen vannak, hogy sokkal osszetettebb problemarol van szo. Az onmagaban nem igaz, hogy a husevok/huseves es ezzel jaro ipari vagy mezogazdasagi agazatok a szendioxid-kibocsatasban olyan nagy szerepet jatszananak. Sajnos a legnagyobb problema az, hogy foleg csak azokrol az informaciokrol es kutatasi eredmenyekrol hallunk/olvasunk, amelyeknek erdeke a minel nagyobb ijesztgetes. Ennek okat felesleges furkeszni, koztudott, hogy a szenzacio, a rossz hir mindig kifizetodobb. A kornyezet vedelme fontos, nem is kerdes, hasonloan az energiatakarekossaghoz, hogy a kovetkezo szazadok generacioinak is legyen mit fogyasztaniuk. Ezeket a kulonfele kerdeseket azonban nem szabad osszemosni. Kerdezem, hanyszor hallunk olyan kutatasi eredmenyekrol, amelyek nem akarnak minket azzal ijesztgetni, hogy 5 percen belul 5 fokkal emelkedik az atlaghomerseklet (kis tulzassal, de a lenyeg vagy szomorusag ebben eppen az, hogy foleg a tulzo hireket halljuk)? Sok neves kutato nem ert egyet azzal, hogy az emberek altal okozott szendioxid-kibocsatas dramatikus negativ valtozassal jar a klimara. Viszont az utobbi evtizedekben a (foleg baloldali) kormanyzatok hatalmas osszegu osszegeket tettek felre arra a celra, hogy ez a negativ kampany elterjedjen s ehhez kialakult pl. egy olyan ujsagiroi kategoria, ami ujkeletu (angolul environmental journalism), amelynek feladata eppen ezen nezetek terjesztese. Ha nincs rossz hir a klimarol, nekik sincs munkajuk tobbe. Sokan azon neves kutatok kozul, akik nem ertenek ezzel egyet, hamisan kerultek idezesre a kampanyt tamogato kiadvanyokban, hogy ezzel a kiadvany tekintelyet es hitelesseget emeljek. Csak tobbszori kiserletre ertek el, hogy nevuket levegyek a listarol, amikor mar buntetoperrel fenyegetoztek. S hogy mit mondanak tobbek kozott azon kutatok, akiknek munkajarol oly keveset hallunk? Pl. ezeket:
- a klimavaltozas ciklikus, van, amikor evezredenkent, van, amikor evszazadonkent kovetkezik be, s teljesen normalis jelenseg;
- a klima felmelegedeset mas bolygokon is megfigyeltek, pedig ott nem laknak emberek;
- a CO2-kibocsatashoz legnagyobb mertekben nem mas, mint az oceanok jarulnak hozza, kb. 2/3 aranyban; a kovetkezo jelentos tenyezo a levelek, novenyek lebomlasa; az emberek altal okozott kibocsatas meg az 5 %-ot sem eri el;
- az 50-es evekben, amikor elindult az a folyamat, aminek eredmenyekent a fejlett orszagokban minden atlagos haztartasban elerhetoek lettek a haztartasi felszerelesek (TV, huto stb.) es az auto, a CO2 kibocsatas nem emelkedett, sot ezen idoszakban egy 4 evtizedes stagnalas indult meg;

Névtelen írta...

Folytatas: - a legmeglepobb pedig itt kovetkezik: a CO2-kibocsatas es a felmelegedes kapcsolata eppen forditott, mint gondolnank: eloszor a felmelegedes kovetkezik (ciklikusan), s ezt koveti a CO2 tartalom megemelkedese;
- sokan azok kozul is, akik annak idejen a Greenpeace alapitoi voltak, elismerik, hogy a mostani kampany, ami mindenkeppen az emberiseget teszi felelosse a globalis felmelegedesert, hatalmas tulzasokba esett; ezt sok tennyel ala lehetne tamasztani, de csak egyen gondolkodjuk el: azok, akik a harmadik vilagbeli orszagokban eloket arra akarjak rakenyszeriteni, hogy hasznaljanak ujra megujulo energiat stb., ezzel azt is mondjak nekik, tulajdonkeppen ne is fejlodjenek, mivel ott, ahol semmilyen energia nincs (sot meg az ivovizellatas is problemas), hogyan lehetne a megujulo energia eloallitasank szintjere "ugrani"??

Névtelen írta...

Utolso resz: Ezt mindet elhallgatjak a nagyerdemutol, vagy legalabbis probaljak nemely tudosok (korantsem mind) es a media. Mi azert gondolkodjunk el roluk.
A vegetarianus eletmodhoz es ahhoz, hogy mennyit esznek a magyarok annyit szeretnek hozzafuzni, hogy az egeszseges eletmod fontos, de ki eszi, ki nem a hust, egyeni kerdes. (Sok orvos velemenye szerint bizonyos mennyisegu voros hus fogyasztasa szukseges, s az allati eredetu zsiradek segit a szervezet termeszetes testhomersekletenek fenntartasaban kulonosen hideg eghajlaton.) Viszont kivalasztani a magyarokat s majdnem ugy tuntetni fel, mintha a legfalankabb vagy legegeszsegtelenebbul elo nep lennenk, nem tisztesseges. Eloszor is, a kozel-keleti nepek egy-egy vacsoranal nem engedik alabb 3-4-5 fogasnal. Az olaszok, gorogok, maltaiak szinten. Masodszor, a franciak koztudomasuan vajat tejszinnel es forditva esznek, s megsem allnak a lista elejen koros elhizasban. (Europaban Anglia vezet ezen a teren, vilagszerte az ausztralok es amerikaiak versengenek, a magyarok nem allnak a lista tetejen, mivel legalabb ketszer annyi idot toltenek a konyhaban, mint a fent emlitett harom nemzet tagjai, valtozatosabban es jol foznek, tobb hazi etelt keszitenek el es kevesebb vacakra van penzuk). A tavol-keletiek rajonganak az olajban sult etelekert, sokkal tobb ilyen jellegu eteluk van, mint nekunk. Megis, vilagviszonylatban egeszsegesnek mondhatoak, foleg Del-Korea. Sajnos Indiaban azok, akik keveset esznek, nem mindig azert teszik, mert ez a sajat valasztasuk, hanem az orszagot meg mindig oriasi mertekben sujto szegenyseg miatt. Attol a vekony retegtol eltekintve, amelyik atvette a nyugati eletvitelt, oriasi retegek elnek szegenysegben. Eleg megnezni Bihart, ahol a kasztrendszer a gyakorlatban meg mindig mukodik es ellehetetleniti a megelhetest s tomegeket tart nyomorban. Vegul pedig, akarhanyszor etkezem egyutt indiai barataimmal, egyszeruen nem tudom veluk folvenni a versenyt. Sokkal-sokkal tobbet esznek, sok nehez es fuszeres etelt, s ahogyan Gaura Sakti das biztosan jol tudja, vannak fuszerek es egyeb "csemegek", amelyeket foleg azert tesznek az etelbe, hogy emeszthetobb legyen, vagy utolag fogyasztjak el. A legutobbi kozos vacsoran indiai baratainkkal a szo szoros ertelmeben rosszul lettem, s feladtam a "versenyt", mig ok tovabb falatoztak vigan, 4-5-fele fogast, tobb husetelt is. Mielott barki India-ellenesseggel vadolna, szeretnem leszogezni, hogy rajongok az indiai kulturaert (kozos vonasaink vannak nepzeneben, himzesben, nyelvben, bizonyos pontig kinezetben is, s bizonyitott, hogy a magyarok bizonyos csoportja sosem ert el Europaig, hanem letelepedett a szubkontinens eszaki reszen), a nyelvuket is tanultam, sok indiai, nepali baratom van, a vilagnak azon a tajan vegzek jotekonysagi munkat idorol idore, a saree-jaim a legfeltettebb ruhadarabjaim. Viszont az nem elfogadhato magyarkent, europaikent, hogy egoistanak hivjanak minket tobbi honfitarsammal egyetemben. Ugy erzem, ez Gaura Sakti das reszerol szemelyes volt, s mellesleg, ha megnezzuk, az indiaiak nagyon is buszkek, neha nacionalizmusba hajolva. S ott is, a tarsadalomnak azon retege, amelyik tehetos bizony sajnos lenezi a tobbieket, s a felso kasztbeliek sokszor elkovetnek mindent, hogy az alsobba tartozokat ott is tartsak. Az anyagiassag a legnagyobb sebessegben eppen abban a regioban szokik az egbe. Nepali ismeroseimnek etelen kivul szinte semmire sincs penzuk, de a mobiltelefont minden percben kezben tartjak. Peldanak hozhatnank meg a bollywood-i fenyuzes es a nyomorgo retegek kozotti szakadekot. Ezert szerintem India Europat egoizmussal semmikeppen nem vadolhatja.
Mindenkitol elnezest kerek, amiert ilyen "nagy" helyet vettem igenybe ezen a honlapon, de nem lehet szo nelkul hagyni azt, hogy milyen hihetetlenul nagy mertekben felretajekoztatjak az embereket, s probaljak osszemosni a baloldali politikat klimavaltozassal, vegetarianizmussal, kornyezetszennyezessel es meg nehany kerdessel.

Névtelen írta...

termeszetesen a "nagy osszegu osszegek" csak "nagy osszegek" akart lenni. elnezest a hibaert
Karib

Névtelen írta...

Elfelejtettem: a wikipediahoz barki hozzaszolhat, egyenek is irhatnak cikkeket, igy bizonyos ovatossaggal erdemes kezelni.
Karib

Palócprovence írta...

Kedves Karib!
Köszönöm hozzászólását és örülök a véleményének, mi szerint ez egy nagyon összetett probléma.Így nem lehet csodálkozni azon, hogy különböző csoportok érdekeiknek megfelelően egy-egy részt kiragadnak belőle. Még egy látszólag olyan egyszerű dologban sincs egyetértés, mint a H1N1 elleni oltás, akkor hogyan is lehetne közös nevezőre jutni egy globális kérdésben. Talán egyszer eljutunk ide. Csak nehogy túl késő legyen.

Névtelen írta...

Igen, vagy legalabbis ha nem is tudunk kozos nevezore jutni, fontos, hogy a nyilvanossag a masik oldal velemenyet is megismerje. Tovabbi jo irogatast es sok oromot a fozesben. Majdnem elfelejtettem: eppen ma ebedre elkeszitettem a Palocpecsenyet es nagyon finom lett. Biztosan nem orthodox, ha a zoldbabot a hushoz hozzaadjuk a fozes vege fele, de kiprobaltam, s nagyon finom lett.
Udvozlettel: Karib

Palócprovence írta...

Örülök, hogy ízlett! :)

Palócprovence írta...

Gaura Sakti das:

Kedves Palócprovence!
Köszi hogy visszajeleztél. Persze másold a hozzászólásomat ha szeretnéd. Lécci akkor cseréld ki benne a hibás linket a jóra:
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_
by_carbon_dioxide_emissions_per_capita
Ez mutatja a fejenkénti CO2 kibocsájtást. Asszem az kiderül belőle hogy India nincs benne az első 10-ben az egyfőre jutó kibocsájtás tekintetében, de még az első 100-ban sem. (Mindegy hogyan érted:)
Örülök, hogy te is próbálsz informálódni a témában. Lenne akkor még egy megjegyzésem a témához.
A húsevéssel nem az a baj amire mindenki zsigerből reagál, hogy az állatok húsát mint olyat valaki megeszi vagy nem. Mint vegetáriánus és Krisna hívő EZZEL SEM értek egyet, de ez ebben az ökológiai összefüggésben mellékes.
Szóval:
Ha egy disznópásztor mondjuk -az eredeti commented kedvéért Indiában (a hinduk közöt is vannak húsevők) – terelgeti a disznóit és néha levág közülük egyet-egyet, akkor ezzel nem fogja beborítani a bolgyónk carbon körforgását. Ha a hindu tehénpásztor barátja terelgeti a kis zebu csont és bőr tehenét, és néha megfeji: hát az sem. Tehát ökológiai szempontból nem az a bedőlés tárgya hogy húsevés vagy sem.
A HÚSEVÉS-BEDŐLÉS akkor kezdődik, amikor a disznópásztorunk a saját disznaja helyett, el kezd hamburgert zabálni, amit neki az USA-ból repülőn szállítanak oda, olyan ipari körülmények között tartott tehenek húsából készült burgerrel, melyek füvet soha nem láttak, viszont szóját zabáltak egész – amúgy rövid – életükben, amit meg Braziliából szállitottak az USA-ba, ahol meg előtte a farmerek leégettek pár százezer négyzetkilóméternyi őserdőt. Annak a burgernek a CO2 terheltsége iszonyú lesz!
Nagyon érdekes film a témában a FOOD.INC, asszem egyenlőre csak az angolul is értőknek:
Official trailer: http://www.youtube.com/watch?v=5eKYyD14d_0
Honlap: http://www.foodincmovie.com/
Ha meg a tehénpásztor barátom is a kis tehénkéje teje helyett elkezd majd az USA-ban vagy Kínában készült növényi alapú dolgokat zabálni, akkor nyilván neki is nagyobb lesz a CO2 terheltsége.
Tehát mindenképpen van szimmetria a környezetpusztító étkezésnek a hús- illetve a növényi alapú verziója között.
Jelen esetben azonban, a fentiekben ismertetett és a filmben részletesen bemutatott okokból kifolyólag a CO2 KIBOCSÁJTÁS 51%-A A HÚSEVÉSHEZ KÖTŐDIK. Ezzel nem kell hadakozni, ez csak egy infó. Ezt az információt FEL KELL TUDNUNK DOLGOZNI!

Palócprovence írta...

Folytatás:
Számomra nem elfogadható, hogy ezt úgy próbálod lesöpörni az asztalról, hogy egy – amúgy kellemes:) – érzelmi manőverrel a “véleménykülönbség” kategóriájába sorolod, még ráadásul azt mondod, hogy ez csak egy “CSEPP A TENGERBEN”. Ez most nem a VÉLEMÉNY, hanem a TUDOMÁNY kérdése. És én itt nem a szokásos húsevő-vega vitát nyomom, az egy teljesen más tészta.

De ha az 51% emészthetetlenül sok felelősséget akaszt a nyakadba, akkor menjünk vissza egy pár hónappal és vegyük az ENSZ korábban kiadott jelentését amelyben ezt a számot 18%-ra teszi, és ez ellen egyébként semmilyen komoly vita nem állja meg a helyét. Tehát szerintem a probléma minimalizálása vagy érzelmi elfojtása helyett inkább nézzünk szembe a tényekkel és vállaljuk fel a következményeit, TUDATOSAN. Így fogjuk tudni megváltoztani a saját, és EGYÜTT mindannyiunk életét.

Ha valaki szeretné csökkenteni az étkezéséből származó CO2 kibocsájtást akkor arra több verzió is van, pár példa:
1. Pl. elkezdhet disznót, vagy más kisebb állatot tartani, és azt feldolgozza úgy Karácsony tájékán ahogy azt őseink szokták volt. A technológia még ma is él a falukban Magyarországon. (Én is egy ilyen faluból származom magam is gondoztam a család disznait kb 25-30 évvel ezelőtt.
2. Elkezdhet olyan emberektől húst vásárolni, akik azt a lakhelyéhez közel tartják.
3. Egy egyszerűbb megoldás ha csökkenti a húsfogyasztást, vagy netán vegetáriánus lesz.

Itt ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a vegetáriánusoknak is környezet-tudatosabbá kell válniuk és nekik is a helyi termelésből való fogyasztás felé kell fordulniuk. Ez persze a húsevőknek a növényi alapú felhasználására is ugyan úgy vonatkozik.
Tehát, lehetőség szerint:
1. Át kell térni a saját magunk által főzött ételek fogyasztására, de mindenképpen fel kell adni mindenféle gyors-moslék fogyasztást.
2. Szezonális alapanyagokból kell főzni.
3. Magyarországon termelt alapanyagokból kell főzni.
4. Biogazdálkodásból származó alapanyagokat kell előnyben részesíteni.

Végezetül -és a hitelesség kedvéért annyit, hogy jelen sorok írójaként nem csak üres szöveget nyomok, mások kiakasztása céljából, hanem Krisna-völgy vezetőjeként 10 éve dolgozom azon, hogy mi meg tudjuk valósítani a fenti elveket (nyilván a vegetáriánus verzióban).

Itt most nem tárgyaltuk azt a témát, – ami szintén égető -, hogy az élelmiszertermelésbe bevont területek nagysága, végessége és csökkenése (évi 1,5%) miatt meg kell határoznunk, hogy mi a leghatékonyabb módja ezen területek felhasználásának az emberiség számára megtermelt fehérje szempontjából. A hústermelés kb 5-20 (hústipustól függően) annyi földterületet igényel, mint a növényi fehérje direkt emberi élelmezési célú felhasználása.

Konklúzióm:
Csatlakozzon mindenki a “HÚSMENTES HÉTFŐ” mozgalomhoz, és próbálja ki a Góvinda étteremben a nagymenüt, amit hétfőnként 51% kedvezménnyel kaphat meg!

Üdvözlettel: Gaura Sakti dász.

Talán ezt a hozzászólást is feltehetnéd az említett oldalra, gondolom egy jó irányba árnyalja a képet.

U.I.: Források a húsevés 18%-ra becsült CO2 kibocsájtásához, amit a fenti cikkben a World Watch Institute cáfol és nagyon alulértékeltnek tart.

Egyszerűen a napi sajtóból, a szövegben hasznos linkek is szerepelnek:
http://nol.hu/kulfold/dietaval_a_kornyezetszennyezes_ellen

Az idézett adat pedig a FAO-jelentésből származik, ezt kivonatosan ismerteti a Wikipedia is:
http://en.wikipedia.org/wiki/Livestock%27s_Long_Shadow

Maga a teljes anyag itt található:
http://www.fao.org/docrep/010/a0701e/a0701e00.HTM

És sok más helyen is megjelenik ez, vagy hasonló adat:
http://www.fao.org/ag/magazine/0612sp1.htm

Szó van az elkerülendőkről és a teendőkről is:
http://www.fao.org/ag/magazine/0603sp2.htm
http://www.fao.org/ag/magazine/9809/spot4.htm
ugyanitt számos más hivatkozás is található.

Palócprovence írta...

Kedves Gaura Sakti das!

Látod, végre valamiben egyetértünk! Nem a VÉLEMÉNYEK, hanem a TUDOMÁNYOS KUTATÁSON ALAPULÓ TÉNYEK számítanak!
Ez utóbbiakkal szokott a legtöbb probléma lenni, vagy a teljes hiányukon alapulnak egyes tanulmányok vagy csak az éppen szimpatikus, a célok eléréséhez passzoló adatokat veszik figyelembe, ahelyett, hogy az egészt néznék.
Mint például ez a 2006-os FAO jelentés. Igaz, hogy 18 %-os gázkibocsátást köt a haszonállat-tartáshoz (közel annyit, mint a közlekedéshez), azonban az is szerepel ebben a jelentésben, hogy ez a szárazföldi állati biomasszához köthetőnek CSAK 20%-a. Most akkor mi legyen a többi 80 %-ot adó vadon élő állattal? Öljük le őket? Vagy szedessünk velük fogamzásgátlót? És a nem szárazföldiekkel mi legyen? Ezek CO2 és metán termelése többszöröse a szárazföldieknek.

Az is szerepel ebben a jelentésben, hogy a haszonállattartás 1,3 MILLIÁRD! embernek biztosít megélhetést. Nonszensz azt képzelni, hogy a Földön élő 7 milliárd ember mindegyike mától áttér a vegán táplálkozásra.Hiszen e szerint nem lehetne sem tejet, tejtermékeket, sem tojást fogyasztani. Hogyan és főleg hol állítanánk elő ennyi növényi tápanyagot? Említettem már, hogy mennyire szimpatizálok az Öko-völgyben végzett tevékenységetekkel, de belegondoltál már, hogy pl. Tokióban ekkora területen nem 150-en, hanem 12.000-en élnek?! És még van néhány ilyen sűrűn lakott város a Földön. Vagy mi legyen az eszkimókkal? Költözzenek el? Az északi sarkkörön túli klíma nemigen kedvez a növénytermesztésnek... Folytathatnám a végtelenségig.Ha pedig mindenkinek helybe kellene szállítani a máshol megtermelt növényi élelmiszert, semmivel sem lennénk előrébb.

Szerintem egy tapodtat sem fog közelíteni a nézőpontunk, bár részemről ez NEM vega-húsevő vita, hanem a számokkal való zsonglőrködés kelt visszás érzéseket bennem, nem kedvelem a csúsztatásokat, a szelektív citálásokat.

Ami a házilag, helyi idényterményekből készült ételeket illeti, ezt a témát nem nagyon kell ragozni egy gasztroblogon.:) A több mint 500 gasztroblogger fogékony erre.

Üdvözlettel Palócprovence

Palócprovence írta...

Gaura Sakti das:

Kedves Palócprovence!

Ha a hozzászólásomat még egyszer áttekinted akkor látod, hogy én nem arról írok, hogy kinek hogy kell áttérnie a vegetáriánus vagy vega étkezésre. Ez inkább a te vesszőparipád, és ebből kifolyólag azt bizonygatod hogy ezek a tényeg amolyan vegák által támogatott adatok, azért hogy riogassák a húsevőket :) . Nem ez a helyzet.

Én a tudományos érveket hoztam fel és ennek egyik része a húsevéshez kapcsolódó kibocsájtás, ami annak nagyipari jellegű működéséből fakad. A hozzászólásban direkt kitértem az indiai disznópásztor esetére, nyugodtan helyettesítsd be abba a szövegkörnyezetbe az eszkimót is. Az eszkimóhoz még annyi hogy ha az éghajlatváltozás így halad akkor habár az ő húsevése semmit sem változtatott a klímán sajnos a jegesmedvékkel együtt annak legnagyobb áldozatai lesznek.

Azaz nem a húsevés a fő veszély a klímára hanem annak jelenkori módja és mennyisége.

Például száz évvel ezelőtt Európában az emberek élelmezésének alapjait a gabonafélék, zöldségek, hüvelyesek, burgonya, gyümölcsök és alkalmanként mezőn legelő tehenek teje, illetve a tejtermékek képezték. Ezzel a szükséges tápanyagokból (fehérje, zsírok, szénhidrátok, vitaminok, ásványi anyagok/nyomelemek és rostok) elegendőhöz jutottak. A hús egy ritka luxuscikk volt az amúgy kultúrájuknál fogva húsevőnek hívott emberek asztalán. Mindez először a XX. század második felében egészült ki nagymértékű hús-, hal-, szárnyas- és tojásfogyasztással, más vitális anyagokban szegény élelmiszerekkel együtt (sterilizált tejtermékek, ipari élelmiszerek és gyorséttermi ételek). Így ma a nyugat-európaiak és amerikaiak az 1900-as évekhez képest 33%-kal több tejterméket, 50%-kal több marhahúst, 72%-kal több halat, 190%-kal több tojást és 280%-kal több baromfit fogyasztanak. (1998, Dr. med. Werner Hartinger nyomán)

A növényi alapanyagok előállításával semmi gond nem lesz akkor ha véletlenül mégis az emberiség nagy része áttérne a vegetáriánus étkezésre, emiatt ne aggódj. Mint egy biogazdaság vezetője efelől megnyugtathatlak, akkor meg fogjuk tudni termelni a megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét. Ahogy írtam egy kiló hús előállításához annak sokszorosa szükséges növényi fehérjéből. Konkrétan 1 kg marhahús előállításához kb 10 kg gabona vagy szója szükséges, amit emberi étkezésre is lehetett volna fordítani! Azaz: egy adott darab földterületen sokkal több vegetáriánust lehet eltartani mint húsevőt. Szimpla. Vegánból meg még kb kétszer annyit mint ovo-lakto vegetáriánusból.

folyt.köv.

Palócprovence írta...

Folytatás:

A Tokiós példát meg tényleg nem értem, azért kéne húst enniük mert sokan vannak? Delhiben vagy Mumbaiban is sokan vannak.

Ahogy sokadszor mondom én nem a vega-húsos vitát nyomom itt, veled ellentétben (lásd a javaslatomat a végén). Ha pedig a “számokkal való zsonglőrködés kelt visszaérzést benned” akkor a blogodon akár törölheted is az ennek a témának szentelt zsonglőr-posztot. Csak vicc volt :)

Ahogy mondod a nézőpontunk lehet hogy nem közeledett (legalább is eddig a pontig), de lagalább jóóóól megtárgyaltuk a témát. Viszont van egy ötletem. Ha mégis közelíteni akarjuk az álláspontjainkat akkor a papírformától eltérő módon a végén akár össze is borulhatnánk ha mind a ketten ÖKOTÁRIÁNUSOK (EN: ECOTARIAN) lennénk. Sajna magyarul nincs semmi szöveg, amit idézhetnék de angolul itt az elképzelés: http://en.wikipedia.org/wiki/Ecotarian
Nincs most időm hogy leírjam részletesen de ha tetszik neked is akkor az lehet a tézis-antitézis után a szintézis. Ökotáriánus lehet húsevő is meg vega is és mind a ketten megpróbálnak minden tőlük telhetőt megtenni a természet és a Föld jövője érdekében. Mit gondolsz erről?

Köszönöm szépen, hogy a válaszaiddal inspiráltad ezt a beszélgetést!

Üdvözlettel, Gaura Sakti das.

Palócprovence írta...

Kedves Gaura Sakti das!

Egy szóval sem mondtam, hogy vegánságra akarsz rávenni mindenkit, az eredeti cikkből indultam ki és a megjegyzéseim is ehhez kapcsolódtak.

Én is tudományos érveket hoztam fel, de a tudomány megosztott ebben a kérdésben is.
100 évvel ezelőtt csak 1,6 milliárd ember élt a Földön, most viszont 7 milliárd. A régi időkben a szegénység miatt ténylegesen kevesebb húsfélét fogyasztottak, ez igaz. Már csak összmennyiségét tekintve is, hiszen negyed annyian sem éltek, mint most.

Az, hogy 1 kg marhahús előállításához 10 kg gabona vagy szója szükséges, megint csak dobálózás a számokkal. Anélkül, hogy nagyon belemennék a témába (ehhez azért kicsit értek), ezt sok minden befolyásolja. Elsősorban a fajta (nem mindegy, hogy milyen korban éri el a vágásérettséget), a hizlalás intenzitása (intenzív – gabona etetésével vagy extenzív – tömegtakarmányokra alapozott hizlalás). Egyébként az abrak etetése növeli a hús zsírosságát, akárcsak az embernél. :)
Meg miért is kellene marhahúsban gondolkodni (én életemben háromszor ha ettem marhahúst, sokat mondok), hiszen annyi más egyszerűbben előállítható húsféle van.

A Tokiós példát értem én, hogy nem akarod érteni! :)
Egészen egyszerűen nincs hol növénytermesztést folytatniuk! Nem véletlenül esznek annyi halat, több mint 70 kg-t fejenként évente, nálunk már csak a szintén szigetlakó izlandiak fogyasztanak több halat (90 kg/fő/év)

A Föld szárazföldi területe nem éri el a 149 millió km2-t, aminek jó része alkalmatlan a növénytermesztésre. Még ha ezeket a területeket nem is vonjuk le belőle, akkor is egy emberre nem sokkal több jutna 200 m2-nél, hogy dacolva az elemekkel és a befolyásolhatatlan időjárással megtermelje magának a betevőt egész évre. Ez egy elképesztő adat (ami nem zsonglőrködés, csak egyszerű matematika :) )már most is, amikor így is 1 milliárd ember éhezik napi szinten.

Ami az “ökotáriánizmust” illeti, szerintem sem kérdés, hogy mindenkinek – legyen az húsevő vagy vega – a tőle telhetőt meg kell tennie a természet és így a Föld védelme érdekében.

Köszönöm én is a beszélgetést!

Üdvözlettel, Palócprovence

Névtelen írta...

A Vegavarazs nevu honlapon "A klimavaltozas foszerepli" c. cikk altal elinditott forumhoz szeretnem ezt irni (ott is megjelent): Nem tudom, hogy van ezzel e forum tobbi resztvevoje, de ha mar azt kellene rangsorolni, kinek a megjegyzeseiben van tobb szemelyeskedes, szerintem nem Palocprovence az elso. Eloszor is, mivel mindannyian emberek vagyunk, szinte lehetetlen egyetlen hozzaszolast talalni valamilyen foku szemelyeskedes nelkul, masodszor pedig Palocprovence “beszelgetopartnere”, Gaura Sakti das megjegyzesei sokkal tobb szemelyeskedest tartalmaznak. Nem azert irom ezt, mert en is husevo vagyok, s Palocprovence-t partolom, hanem azert mert ez teny. Tudom, nem en lettem megszolitva, de gondolom, a forum sajatossagaibol kiindulva a beszelgeteshez barki hozzaszolhat. Nem tudom, megfigyelte-e valaki, de a nem vegetarianus gasztronomiai honlapszerkesztok etkezesrol valo elkepzeleseiket, hozzaallasukat tobbnyire nem ugy probaljak kifejezesre juttatni, masokkal megismertetni vagy teszem azt nepszerusiteni, hogy azzal vallasi meggyozodesuket is nepszerusitik. Sajnos sok vegetarianus honlapszerkeszto szamara a ketto kez a kezben megy, ami onmagaban meg nem feltetlenul negativ, kiveve akkor, amikor azokban, akik maskeppen gondolkodnak vallas, huseves vagy nem huseves teren, probalnak lelkiismeret-furdalast ebreszteni. Termeszetesen mindenki meg lehet gyozodve a sajat eletfilozofiajanak, vagy szukebben, vallasanak helyessegerol es igazarol. En is szeretnem, ha mas olyan lenne, mint en, masok pedig, ha mindenki olyan lenne, mint ok, ez emberi tulajdonsag, s kepmutato lennek, ha kivetelnek tekintenem magamat. De mi, akik nem vagyunk vegetarianusok, nem fogunk lelkiismeret-furdalast erezni, mivel attol meg a kornyezetvedelem kerdeset nagyon is komolyan vehetjuk. Minden jozanul gondolkodo ember belathatja, hogy a huseves vagy nem eves kerdese onmagaban keves, hogy a kornyezet vagy a vilag kerdeseit megoldja onmagaban, s nem lenne szabad mindent osszemosni. A levego tisztasaga, kornyezetkimeles, energiatakarekossag stb. iranti szemelyes felelosseg kerdese, huseves kerdese, vallas kerdese nem egybemoshato, kulonosen nem ugy, hogy a vegeredmeny az, hogy akik nem azt a vallasi iranyzatot kovetik, amelyik reszben a huseves megtagadasaval is jar, azoknak lelkiismeret-furdalast kellene erezniuk. Szerintem nem elegendo torekedni egy, a nagy vilag forgataban megteremtett szemelyes lelki “paradicsom” megteremtesere, ahol az egyen sajat belso lelki bekejenek es beteljesulesenek megteremtesere torekszik. Mi, akik, habar nem vagyunk vegetarianusok, de megosztjuk, amink van a szegenyebbekkel, a harmadik vilagbeli nyomorgok szamara letfontossagu gyogyszereket, tapszereket, alapveto elelmiszert, tiszta ivovizet es iskolazast, vagy a kihasznalastol, eroszaktol valo vedelmet teremtunk, ugyanolyan fontos munkat vegzunk, sot, talan sokkal nehezebb kilepni a “nagyvilagba” es vallasos meggyozodesbol vagy attol fuggetlenul, pusztan embersegbol egyszeruen a nyomorgot segiteni. Ez is mutatja, hogy onmagaban a huseves kerdese nem old meg mindent, s aki husevo, a vilagert ugyanannyit, sot neha tobbet tehet, mint aki nem az. Udvozlettel: Karib

Palócprovence írta...

Karib, természetesen bárki hozzászólhat! Én örültem Gaura Sakti das véleményének, de más vegetáriánusok véleményére is kíváncsi lettem volna, mert jó, ha megismerjük egymás szempontjait, még akkor is, ha esetleg nem jut közelebb a nézőpontunk.
A magam részéről tökéletesen meg tudom érteni, ha valaki egészségügyi, érzelmi vagy vallási, vagy akár egyszerre mindhárom szempont miatt kerüli a húsevést. Eszem ágában sincs meggyőzni az ellenkezőjéről. Tisztelem a döntését, még ha nem is értek vele egyet. Azt viszont "furcsának" találom, ha az én döntésemet úgy próbálják lesöpörni, hogy én okozom a Föld pusztulását. Nem akarok belemenni ismét, hogy - a kutatók szerint is - a globális felmelegedés mennyire összetett kérdés, inkább most csak egy dolgot emelnék ki: a húsevők nem csak húst fogyasztanak (természetesen itt az emberekről van szó, nem a ragadozókról), így talán célszerűbb is lenne vegyes táplálkozásúaknak nevezni minket. Például az én receptjeimnek nagy része teljesen húsmentes.

Szerintem sem a táplálkozási irányultságunkon múlik, hogy mennyit teszünk a környezetünk védelméért.

Névtelen írta...

Kedves Palocprovence!

Egyetertek, szerintem is szerencsesebb volna a "vegyes taplalkozasu" kifejezes. S en sem banom, ki milyen megfontoltsagbol valasztja a vegetarianus eletmodot, ahogyan irtam is fenn, onmagaban az eletmod es vallas osszekapcsolasa nem szuksegszeruen negativ, csak akkor, ha - ahogyan On is fogalmazott - lesopornek a mi dontesunket, mintha mi okoznank az osszes bajt vagy a vilag pusztulasat. Ugyanannyira mi is lehetunk a problemak, kornyezetszennyezes irant erzekenyek, s raadasul nem eleg csak a kornyezetszennyezesen lovagolni. Mostanaban foleg ezt allitja be a media ugy, mint a legnagyobb szenzaciot, s olyan tragediak, mint az ehinseg, nemzetirtas, a darfurihoz hasonlo meszarlas megelozese, ami tobb orszagban is fenyeget, mind hatterbe szorul. Ha igazan annyira torodunk a vilag megmentesevel, ne tekintsunk tul azokon, akik most elnek itt nyomorban vagy felelemben, s most van szukseguk segitsegre (ez nem zarja ki termeszetesen, hogy a tavoli jovo miatt is aggodjunk). Egeszen a problemak leszukitese dominal most, vagy csak egyik oldalanak bemutatasa dominal most a mediaban, de ugy, hogy meg azt sem mutatjak be hitelesen vagy korrektul. Nem helyes, amikor bizonyos csoportok ugy tesznek, mintha egyedul ok "lattak volna meg a fenyt", magyarul, mintha masok folott allva egyedul ok lennenek fogekonyak a vilag problemaira. Tovabbi jo sutogetest, a cseresznyes torta nagyon csabitoan nez ki...
Udvozlettel: Karib

Palócprovence írta...

Karib, egyetértünk! Ami a sütögetést illeti, ennél maradok a továbbiakban, semmi értelme a meddő vitáknak! :)

Palócprovence írta...

Karib, egyébként hozzászólásai az említett honlapon nem jelentek meg!

Palócprovence írta...

Gaura Sakti das:

Kedves Palócprovence!

Csak gyorsban eg kis korrekció:

149 millió km2 osztva 6,7milliárd fővel = 0.02km2/fő

1 km2=1millió m2 (100 hektár)

Tehát az általod jelezni kívánt szám nem 200 m2 hanem 20 ezer azaz 100x annyi, mint amit írtál.

Azaz a “levonások” nélkül 1 főre 20 ezer m2 jut, ami 2 hektár.

Csak a matematika miatt, látod nem is olyan egyszerű mint gondolod :)

Népsürüség:

Magyarország 1,0 fő/hektár
India …………..3,6 fő/hektár
Japán ………….3,3 fő/hektár

Látod ha a Japánok vegetáriánusok lennének úgy mint az indiai testvéreik többsége, akkor sokkal kevesebb halat kéne enniük. Ez persze izlés dolga, felőlem egyenek. De az nem szép dolog, hogy a bálnákat és a delfineket is komolyan vadásszák sajnos egész konkrétan húsevési céllal. Amúgy szeretem a japánokat, tavaly látogattak is bennünket krisna-völgyben japán krisnások Tokióból.

Üdv, gsd

U.I ha elszúrtam valamit a matekkal majd jelezd, kicsit fáradt vagyok már én is ilyenkor…

Palócprovence írta...

Gaura Sakti das, igazad van! Hiszen azt mondtam a szárazföldi részeket veszem alapul és végül mégis csak a termőföldekkel számoltam és még kerekítettem is. Bocsi! :)

Akkor a pontosítás: a 148.939.100 km2 11%-a termőföld, ezt osztottam a 7 milliárddal (néhány hónap múlva meg is haladjuk ezt a létszámot), így egészen pontosan 234 m2 az eredmény. Ha 6,7 milliárddal számolunk is csak 244 m2. Tényleg több, mint a 200, de messze az általad említett 20.000 m2 alatt van! :)

Ez a 234 m2/fő sem egyenletesen oszlik el a termőföldek elhelyezkedése és a népsűrűség függvényében.

Palócprovence írta...

Jenkizulu, sajnálom, ha csalódtál! Az én blogomban nem olvashattál vegetáriánusok elleni kampányolásról. Sőt! Bocsánat, hogy ellenkező esetben, amikor bírálják az étkezési szokásaimat és furcsa, tudományosan nem megalapozott összefüggésekbe hozzák, kicsit "karcos" vagyok. Ez van!
Ennek ellenére remélem, ha eddig olvastál (ha nem is évek óta, hiszen még 1 éves sincs a Palócprovence), ezután is fogsz! :)

Névtelen írta...

Bizony, sokkal tobb ertelme van az alkotasnak, mint a meddo vitanak, habar neha az utobbira is szukseg van sajnos, kulonben a kisebbseg azt hiszi, mindenki bamba, azert nem szolnak semmit. Neha azert jo elhessegetni eme teves otleteiket:-) S szerencsere a legtobben azok kozul, akik olvassak a gasztronomiai blogokat, jozanabbul nyilatkoznak, de mint mindig, a kisebbseg sokkal hangosabb...
Egyebkent az en gepemen ugy jelenik meg a Vegavarazs oldal, hogy tartalmazza a megjegyzeseimet. Inkabb sutogessunk! Azt legalabb a fel utca ertekeli. Udvozlettel: Karib