Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2016. 10. 05.

Az én napsütötte Toszkánám 1.


A Palócprovence vendégbloggere, Guzsik Bernadett olaszországi élményeiről mesél nekünk. Fogadjátok szeretettel a sorozat első részét, amelyikben arról mesél, hogyan tévedt el majdnem Liguriában.


Centro / Riomaggiore balra.

Keskeny utcák, lépcsők, macskakövek és az égkék Ligur. A Ligur, melyre egyre magasabbról látok rá. A házak makettnak tűnnek, biztosan eltévedtem. Az út elfogyott, az emelkedők meg egyre csak nőnek. Lehet mégsem volt akkora ötlet egy másik úton visszaindulni? Csak egyszer maradnék a járt úton! Vajon milyen messze van Manarolatól Riomaggiore?


Hirtelen két lány zökkentett ki a merengésből. Mintha ők eddig előttem mentek volna, tetőtől talpig nordic walkinghoz öltözve. Vajon miért fordultak vissza?

  • Ebben a cipőben nem javasolt! - szólított meg az egyik.

Majd rövidesen megtudtam, hogy Riomaggiore nagyjából 40 percnyire* van és a szandálom nem épp a legalkalmasabb az előttem álló úthoz. Hátha még tudták volna, hogy két hete törtem el a lábujjam és pár napja még a lábra állás sem ment egyszerűen.

De hát ahogy az ismerőseim megállapították néhány nappal ezelőtt, hülye vagyok vagy bátor - mindenki válassza ki a neki tetszőt, így végül továbbmentem.


Tovább, egyedül. Egyedül, ahogy Olaszországba is jöttem, szőkén, egy fia olasz tudás nélkül, hogy a következő két hétben bejárjam a vidéket.

*A valóságban 12 km, melynek 50%-a masszív emelkedő.

Nincsenek megjegyzések: