A Palócprovence vendégbloggere, Guzsik Bernadett olaszországi élményeiről mesél nekünk. Fogadjátok szeretettel a sorozat első részét, amelyikben arról mesél, hogyan tévedt el majdnem Liguriában.
Centro / Riomaggiore balra.
Keskeny utcák, lépcsők, macskakövek és az égkék Ligur. A Ligur, melyre egyre magasabbról látok rá. A házak makettnak tűnnek, biztosan eltévedtem. Az út elfogyott, az emelkedők meg egyre csak nőnek. Lehet mégsem volt akkora ötlet egy másik úton visszaindulni? Csak egyszer maradnék a járt úton! Vajon milyen messze van Manarolatól Riomaggiore?
Hirtelen két lány zökkentett ki a merengésből. Mintha ők eddig előttem mentek volna, tetőtől talpig nordic walkinghoz öltözve. Vajon miért fordultak vissza?
- Ebben a cipőben nem javasolt! - szólított meg az egyik.
Majd rövidesen megtudtam, hogy Riomaggiore nagyjából 40 percnyire* van és a szandálom nem épp a legalkalmasabb az előttem álló úthoz. Hátha még tudták volna, hogy két hete törtem el a lábujjam és pár napja még a lábra állás sem ment egyszerűen.
De hát ahogy az ismerőseim megállapították néhány nappal ezelőtt, hülye vagyok vagy bátor - mindenki válassza ki a neki tetszőt, így végül továbbmentem.
Tovább, egyedül. Egyedül, ahogy Olaszországba is jöttem, szőkén, egy fia olasz tudás nélkül, hogy a következő két hétben bejárjam a vidéket.
*A valóságban 12 km, melynek 50%-a masszív emelkedő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése