A Palócprovence vendégbloggere, Guzsik Bernadett ismét olaszországi élményeit osztja meg velünk. A sorozat harmadik részében az olasz ételek világába pillanthatunk be.
Evésre fel! 1. rész
Ha egy szóval kellene jellemeznem az ételekhez fűződő viszonyom, azt mondanám hullámzó. Egyik barátnőm pont a hétvégén elevenítette fel, hogy az egyik első emléke rólam az, amikor megkérdeztem a maradék sült krumplijára mutatva, hogy "Azt még megeszed?". Elképzelése sem volt, hogy bírok egy komplett menü után még egy adag burgonyát is magamévá tenni.
Ezt az időszakot megelőzte a testképzavar és vega-korszak (amikor a szüleim nagy örömére még zöldséget sem ettem, mert nem szerettem), és követték az "annyira rohanok, hogy délután ötkor is még csak egy kávéra volt időm" évek.
Sokáig mindenki reménykedett, hogy a blognak hála elkezdek főzni vagy legalább enni. Mondanom sem kell, végül nem így lett. De legalább az évfolyam fiúinak fele megtanult egy-két receptet, hiszen a csajozás kemény meló.
Aztán egyszer csak elkezdtem felnőni, és azóta egy-egy új ételt is hajlandó vagyok megkóstolni, néha még meg is szeretni. A fél-tizenkettes közös ebéd a kollégákkal szépen lassan szent és sérthetetlen programmá vált az életemben. Váltig állítom, hogy főzni nem - pláne nem úgy, mint a környezetemben sokan - csak ételt készíteni tudok. Azt is csak ritkán, kivételes pillanatokban, kivételes személyeknek.
Így aki most arra számít, hogy beavatom a toszkán konyha rejtelmeibe, csalódni fog. Jöjjön inkább egy képes összeállítás arról, milyen ételek kerültek az utamba a két hét során!
A kávé:
Mondanom sem kell, ők nem így fogyasztják. Feketén, állva, gyorsan ... de néha azért megszántak egy kevés hellyel és némi édesítéssel.
Tészták:
Imádom, ha lehetne, intravénásan adagolnám. A környezetem állandó humorforrásaként pedig olyan cukrosan iszom, hogy egyszerűbb lenne a cukortartóba borítanom egy kis feketét.
Mondanom sem kell, ők nem így fogyasztják. Feketén, állva, gyorsan ... de néha azért megszántak egy kevés hellyel és némi édesítéssel.
Tészták:
Náluk előétel, nálam gyerekkorom egyetlen ételnek nevezhető kedvence. Legyen szó vargányás tagliatelléről, pesztós spagettiről, vagy dobozos toffie-ról sajttal és paradicsommal, nem csalódhatunk.
Az egyik szállásom különlegessége - a jelenleg pont aktuális menekültszállás-feelingen túl - az esti közös tésztázás volt. A tulajok minden este más-más tésztát készítettek, hogy megvendégeljék a világ minden tájáról hozzájuk betérő idegeneket. A szó szerint kondér felett, a pici konyhában összezsúfolódó embertömeg minden este más-más tájegységgel ismerkedhetett meg. Az élmény maga volt a tányérba zárt multikulturalizmus.
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése