Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2009. 12. 18.

Ha egyszer valami beindul...

Van az úgy, hogy hiába igyekszik az ember, semmi nem sikerül, máskor pedig mintha az égiek egyengetnék az útját. Ez utóbbi a ritkább, most mégis ebben a kivételezett helyzetben vagyok.

Ági a minap felhívta a figyelmemet, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei napilap leközölte egy receptemet. Bár nem ez az első, ami nyomtatásban megjelent, de minden alkalom örömmel tölt el.


Nemisbéka által meghirdetett Karácsonyi Receptversenyen megnyertem a főétel kategóriát a muffintepsiben sült csirkecsigákkal! Ezúton is köszönet a Zsűrinek!



A Zila Kávéház Kft megkeresett e-mailen keresztül, hogy nem akarok-e részt venni a Zila tortaformák tesztelésében. Természetesen nem volt ellenemre a dolog, így benyújtottam a pályázatomat - a Karácsonyi túrótortát. A kétfordulós válogatás során a közel 100 jelentkező közül engem is beválogattak a 14 fős tesztcsapatba (valamint Cukroskatát, Gabojszát, Nikit, Millie-t, Maxot, Renit).

Fotó: innen

Bejelentkezett a 150. rendszeres olvasóm. Liza, ezúton is üdvözöllek és köszönöm!

Kedves barátnőm, Hémangi megajándékozott most megjelent meseszép könyvével - A kerttől a konyháig című kötettel. A könyvről majd részletesen beszámolok!


Bár nem az én érdemem, de talán ennek örülök a legjobban, a lányom megkezdte első vizsgaidőszakát és sikeresen (ötös eredménnyel) túl van az első vizsgáján.

És végül, egyedül megküzdöttem egy fél mangalicával - de erről majd januárban.


32 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Csak két szó: szeretettel gratulálok!

Ez igen! Nem véletlenül :-)

Reni írta...

hopplá ott van az én receptem is 8)

ééés a tortaforma is megjött :)

a rendszeres olvasókra meg újra gyúrhatok :D

Palócprovence írta...

Viki, köszönöm szépen! :)

Palócprovence írta...

Reni, igen! :)
Már megkaptad a formát?!

Ottis írta...

Szívből gratulálok!A muffinos csirke nálunk a karácsonyi menü része lesz!

Messzenéző Minyon írta...

Ez igen, gratulálok Neked is és lánykádnak is!
Azért ugye senki sem vet meg, ha én ezt a fél mangalicás beszámolót várom a legjobban? :))

Palócprovence írta...

Ottis, köszönöm! És örülök neki! :))

Palócprovence írta...

Minyon, köszi! :DD

lekvároskukta írta...

Gratulálok!!!

Gabah írta...

Wooow!Ennyi jót egyszerre! Veled örülök! :-)
(És én is a vizsgára lennék a legbüszkébb!!! ;-)

Moha írta...

Gratulálok, akkor ez egy jól sikerült évvége lesz!
A csirkecsigád nálunk is az ünnepi menü része lesz, köszi a jó ötletet!

Reni írta...

Ühü, már reggel megjött a forma!

Amúgy én is gratulálok, mindegyikért egyenként! (mert az előbb kihagytam a gratulációt, annyira meglepődtem, amikor megláttam a saját receptem... :)

Piszke írta...

Én is...és közölték a forrást is, ami dícséretes :)

Hedvig írta...

Gratulálok én is, mert sok kincset lehet találni mindegyik blogodon!

Palócprovence írta...

Lekvároskukta, köszönöm! :)

Palócprovence írta...

Gabah, :))

Palócprovence írta...

Moha, köszi és örülök neki! :)

Palócprovence írta...

Reni, köszönöm és én is gratulálok! Nekem is lemaradt, annyira meglepődtem, hogy már (ahogy olvasom többen is ) megkaptátok a formát. Melyik futárcég vitte?

Palócprovence írta...

Piszke, gratula Neked is! :)

Palócprovence írta...

Hédi, köszönöm! Nagyon kedves vagy..:))

Reni írta...

Royal Sprint. Niki is megkapta!

Palócprovence írta...

Köszi, én is megkaptam 1/2 7 után! :)

Ízlésszindróma írta...

de jó, hogy ilyen jó dolgok történnek!!:) mindenhez gratu!

Tündér írta...

Gratulálok! Jó dolgokkal indul a karácsonyod!(Az újságcikkes képre kattintva vettem észre, hogy az én receptem is ott szerepel a többi között.Neked köszönhetően,így én is tudomást szereztem róla...Szóval: köszönöm!)u.i. A csirkés muffin nagyon tetszik:)

Palócprovence írta...

Ízlésszindróma, köszönöm! :)

Palócprovence írta...

Tündér, köszi! Gratulálok én is Neked! Örülök, hogy új információkkal szolgálhattam. :)

Annamarie írta...

Őszintén gratulálok ehhez a sok jóhoz, amit itt felsoroltál!

Nadine írta...

Szívből gratulálok!:)

Renata Kalman írta...

Gratulálok ehhez a sok jó dologhoz!

Palócprovence írta...

Köszönöm szépen! :)

L. M. Zsuzsi írta...

Hűha, Gratulálok!

Ez a csirkecsiga eszméletlenül jól néz ki, feltétlen megcsinálom én is!

Palócprovence írta...

Köszi! :) Kíváncsian várom a véleményedet!