Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2009. 04. 28.

Poharas

Ismét egy palóc étel, ami még ma is jellemző Bernecén. Nevét onnan kapta, hogy pohárral szaggatják ki.


A hozzávalókat régi falusi szokás szerint adják meg, ezen én sem változtattam, szerintem, így is érthető.

Hozzávalók
  • 2 nyomó krumpli
  • 3 összmarok liszt
  • lekvár (szilva)
a tetejére: cukor, dió, mák, prézli vagy túró

A héjában megfőtt krumplit krumplinyomón áttörjük, majd a liszt és a só hozzáadásával összegyúrjuk.
Deszkán nyújtófával fél cm vastagságúra nyújtjuk. Egyik felére pohárral ("decis pohárral") kör formákat jelölünk ki, ezekbe tesszük kis kupacokban a szilvalekvárt.
Majd ráhajtjuk a tészta másik felét, és ugyanazzal a pohárral kiszaggatjuk.

Az így elkészített poharasokat forrásban lévő vízben addig főzzük, amíg fel nem jönnek a víz tetejére és onnan számítva még 3-4 percig főzzük. Leszűrjük és a megfőtt tésztát tetszés szerint ízesítjük: cukorral és mákkal, dióval, prézlivel vagy túróval, stb.
Fotók: Bartus Tamás

20 megjegyzés:

minyike írta...

Ez akkor lényegében gombóctészta, ugye?
És kié ez a szép kéz? Aki mondta, hogy "2 nyomó krumpli"?

Palócprovence írta...

Igen és igen. :)

Limara írta...

Ez egy tökéletes étel, nagyon tetszik! :)))

lúdanyó írta...

Nagyon klassz lehet! Az én nagymamám is ilyen mértékegységet használt: összmarok, jó volt nálad olvasni :)

Palócprovence írta...

Limara, :)))

Palócprovence írta...

Lúdanyó, örülök, ha szép emlékeket ébresztettem! :))

Gabriella írta...

Kissé hasonló a derelyéhez... fini lehet..

duende írta...

Ez isteni finom lehet! Kicsit hasonló a barátfüléhez, de azt sima tésztából szoktam készíteni. Így krumplisan még nem csináltam, de ki fogom próbálni. És tetszik, hogy kerek a formája! :)

Palócprovence írta...

Gabriella, igen hasonló, csak ez krumplis.

Palócprovence írta...

Lesz majd didelle (derelye)is! :)

Házisárkány írta...

Kinek van
ilyen gyönyörű munkával teli keze?
A Te Mamikádé?

Házisárkány írta...

:)
Most olvasom vissza,hogy nem csak nekem tetszik a néni keze!

Palócprovence írta...

Kölcsön Mamikáé! :) Ugye milyen szép tud lenni egy ilyen kéz?!

Házisárkány írta...

Nagyon szeretem ezeket a gyönyörű kezeket!
A mamámé is ilyen volt....Isten nyugosztalja!

Renata írta...

Nagymamám is didellének hívja, de eddig még mindenki furán nézett rám, ha megemlítettem :)
és "összvemarok", így mondja...

Palócprovence írta...

:)))

Névtelen írta...

Összmarok liszt, ez mennyi is? Éva

Palócprovence írta...

Összmarok - a két marok (behajlított tenyér) között elférő mennyiség.

Vigyoriúrfi írta...

Tudjátok júniusban lesz az esküvőm egy kárpátaljai leánnyal én magam palóc lennék és hát sokat gondolkodtam mi legyen a "vendég elszállásoló" vacsora egyik fogás .. most már tudom.. köszönöm a tippet.. :)

Palócprovence írta...

Gratulálok az esküvőhöz és remélem, ízleni fog a vendégeknek! :)