Neruda kenyere

Pablo Neruda: Óda a kenyérhez

Kenyér,
lisztből,
vízből,
tűzből
vagy.
Könnyű és sűrű,
lapos és kerek.
Anyai ölre
emlékeztetsz,
földi sarjadásra.
Kenyér
milyen könnyű
és milyen mély vagy!
A pék
fehér tálcáján
sorakozol,
mint az edények, mint
a tányérok
vagy lapok,
majd hirtelen
hullámozni kezd az élet,
a csíra és a tűz
összekapcsolásából
egyre növekszel,
mint öv, száj, mellek,
dombok, az élet.
Növekszik a meleg, áraszt
a teljesség,
a termékenység szele.
Változatlan marad
aranyszíned,
és amikor megtelnek kis öbleid
a barna sebhely
odaégette jelét
a földkerekség
aranyló világára.
Most itt vagy,
érintetlen
emberi cselekvés,
megismételt csoda,
az élet akarása.
Minden száj kenyere,
Mi
nem könyörgünk érted,
mi, emberek
nem fordulunk
bizonytalan istenekhez
és sötét démonokhoz.
Földön és tengeren
kenyeret fogunk készíteni,
a földön és bolygókon
búzát fogunk termeszteni.
Minden ember,
minden kenyere
azért fog eljönni, mert
mi megtermeltük,
nem egy ember,
hanem mindenki számára.
A kenyeret,
minden nép kenyerét
és mindent,
aminek kenyér formája és
íze van
el fogunk osztani:
A föld,
a szépség,
a szerelem,
mindennek kenyér íze van.
Minden azért született,
hogy megosszuk,
hogy átnyújtsuk,
hogy megsokszorítsuk.
Ezért hát kenyér,
ha elfutsz az
ember házából,
ha elrejtenek téged,
ha megtagadnak téged,
ha fösvény áruba bocsát,
a gazdag felvásárol,
ha a búza nem keres
barázdát és földet,
Kenyérmi nem fogunk könyörögni
koldulni.
Mi a többi emberrel,
minden éhezővel
harcolni fogunk érted.
Mindenhová
elmegyünk megkeresni,
felosztjuk a földet,
hogy te növekedj,
és velünk előre megy a föld.
A víz, a tűz, az ember
harcolni fognak velünk.
Búzakalász koronákkal
díszítik fejünket,
amikor indulunk,
hogy földet és kenyeret
hódítsunk
mindenkinek,
és akkor
az élet is
kenyérformát ölt,
egyszerű lesz, mély
megszámlálhatalan és tiszta.