Miklós-esti alakoskodás

Az ajándékozó piros ruhájú Mikulás és krampusz kísérői ismeretlenek voltak a parasztság körében, csak az  1930-as évekre vették át a városi polgárságtól. Az Ipoly menti falvakban ekkor már a gyerekek ablakba rakott csizmáiba krumplit vagy cukrot tettek.

A dramatikus néphagyományok egyik formája az alakoskodás, amikor a szereplők elmaszkírozzák magukat (ne lehessen őket felismerni) és így személyesítenek meg valakit vagy valamit. Ilyen alakoskodás a Mikós-napi alakoskodás is, ami egy középkori népszokás, így már igen régi múltra tekint vissza. Miklós napján a legények, de nős férfiak is, bekormozott arccal, kifordított bundában, láncokat csörgetve ijesztgették a gyerekeket és a lányokat. Ennek egyik változata volt  az Ipoly mentén a lányok tréfás, pajzán szövegű gyóntatása a fonóban.

Szereplők:

• püspök - nyakában krumpliolvasó, kezében bekormozott fakereszt
• két ministránslegény
• harangozó - kezében csengő és rossz bögre, amiben parázs volt a füstöléshez
• két ördög

A püspök kártyából olvasta a "litániát", majd kezdődött a "gyónás". A lányoknak, menyecskéknek sorban élé kellett állniuk és felelniük az ilyen kérdésekre: "Ki a szeretőd? Aludtál-e vele?" Ha nem tudtak ügyesen meggyónni, szellemesen válaszolni a feltett kérdésekre, a ministráns csengetett, a két ördög pedig kivitte a lányt a pitarba vagy az udvarra és jól bekormozták vagy/és összefogdosták. Ha viszont a menyecske mindenre igennel felelt, akkor a pap a szájához nyomta a bekormozott keresztet.

Az időjárással kapcsolatban úgy tartották, hogy ha Miklós napján havazott, akkor Miklós megrázta a szakállát. Úgy vélték, hogy a Miklós-napi időjárás megmutatja a karácsonyi időjárást is.


Forrás: 
Csáky Károly: Katalin-naptól Gergely-napig
Manga János: Palócföld
Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén