A
fészkesvirágzatú jázminpakóca (Stevia rebaudiana Bertoni), vagy
közismertebb nevén sztívia, Paraguay-ban és
Brazíliában
őshonos, de nálunk is termeszthető (bár inkább csak
egynyáriként, mivel fagyérzékeny). Ezt az édes leveleiről híres
fűszer- és gyógynövényt először Moises Santiago Bertoni svájci
botanikus írta le 1899-ben, de természetesen a dél- amerikai
indiánok már évszázadok óta használták édesítésre és sebek
gyógyítására,
bőrbetegségek
kezelésére.
Európában
a II. világháború alatti cukorhiány miatt kezdett elterjedni, a
növény levele ugyanis
30-szor
édesebb a répacukornál, de kivont
édesítő
hatású összetevői (stevisiode és rebaudioside) akár
300-400-szor édesebbek lehetnek. Magas a hő- és pH stabilitása,
így sütésre, főzésre és italok édesítésére is alkalmas.
A
vércukorszintre nincs hatása, ezért cukorbetegek is
fogyaszthatják. Szabályozza az inzulinszintet. Gyulladásgátló
hatású, segítség lehet megfázáskor, szájüregi problémák, de
allergia esetén is.
A
sztívia magról igen nehezen szaporítható,
a
magok 93 %-a terméketlen, csak a fekete magok kelnek ki, azok is
csak fényben csírázók (a talajfelszínre kell vetni) Ezért
érdemesebb palántát beszerezni, amit később dugványozással mi
magunk is tudunk szaporítani. Folyamatosan takaríthatjuk be a
leveleket, de a virágzást semmiképpen ne várjuk meg, mert
keserűvé válik.
Frissen is használhatjuk a leveleket, de szárítva intenzívebb az
édesítő hatása és megőrölve
könnyebben
használható sütésnél. Készíthetünk belőle vizes és
alkoholos kivonatokat is az
egyszerűbb felhasználáshoz.
Ezek garantáltan természetes édesítők, iparilag feldolgozott
formájuk már
határeset...
5 megjegyzés:
Ez nagyon tetszik -milyen aranyos neve van- és megint egyel okosabb lettem!
:) :) :)
Szia!
Szeretettel adományozok egy díjat neked, gyere, vedd át a blogomban, ha szívesen fogadod.
Zsuzsa, :))
Tara, kedves vagy, köszönöm szépen! :))
A bogodban valamiért nem tudtam üzenetet hagyni...
Pedig nem korlátozom a kommenteket semmivel sem, valami pillanatnyi üzemzavar lehetett:)
Megjegyzés küldése