Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2016. 10. 03.

Mici elköltözött


Régi olvasóim talán még emlékeznek Micire,  a kecskére.


Amióta társa, Dilo eltávozott az örök legelőkre (mindenki megnyugtatására, természetes halált halt), nagyon egyedül érezte magát.


Unaloműzésként Houdinit megszégyenítő módon állandó szökésben volt, sokak bosszúságára mindent megrágott, rendszeresen verte a kutyát, vagy éppen mekegésével szórakoztatta a szomszédokat.

Így elérkezett az idő, hogy egy nyájhoz csatlakozzon. Már az autós utazástól csillogott a szeme, úgy nézelődött, mint aki rendszeresen így közlekedik. Felesleges volt azon aggódni, hogy kiközösítik a többiek, szinte azonnal átvette a hatalmat. Nem sok idő kellett hozzá, hogy az amúgy jól nevelt nyájat kezelhetetlenné tegye.

5 megjegyzés:

Holdgyöngy írta...

Akár az emberek közt.

duende írta...

Nagyon édes jószág! :) Örülök, hogy megtalálta a helyét. :)

Anikó írta...

Édes nagyon :-)

Névtelen írta...

Micsoda fordulatok! Szívbe markoló, mennyire ragaszkodhat két állat egymáshoz, mennyire megváltozik a viselkedésük más környezetben, más közegben.
Egyéniség egy kecske is. Minden jót neki!
Brigi

Palócprovence írta...

Mici nevében is köszönöm! :)