Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2009. 05. 14.

Virágok bundában

Mostanában felénk egész hegyoldalak fehérlenek és illatoznak a virágzó akáctól és ez eszembe juttatta, hogy milyen régen nem ettem bundázott akácvirágot. Tulajdonképpen bármilyen ehető virággal elkészíthető, de nosztalgiából az akác mellett bodzából csináltam, hiszen gyerekkoromban is e két növényből készült ez a csemege. Nem utolsó sorban szinte egyszerre nyílnak, a kicsit késő akácot beéri a siető bodza.


Hozzávalók
  • 15 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 3 evőkanál porcukor
  • 2 dl tej
  • akác- és bodzavirág
  • a sütéshez olaj
A hozzávalókat a virágok nélkül csomómentesre keverjük (sűrű palacsintatésztát kapunk) és fél órát pihentetjük. Közben a virágokat alaposan átnézzük, a bogarakat kilakoltatjuk (egyszerű rázogatással). A virágokat nem kell leszedegetni, az ernyővel illetve szárral együtt belemártjuk a masszába, majd forró olajban aranybarnára sütjük. Lecsöpögtetve, ízlés szerint esetleg porcukorral megszórva, forrón tálaljuk.


10 megjegyzés:

Messzenéző Minyon írta...

Annyit hallottam már erről, de még sosem kóstoltam. De olyan sokan dicsérik, hogy egyszer már csak meg kéne kóstolni!

duende írta...

Én is mindig készítek bodzaszezonban. Nagyon szeretem, csak még nem jutottam bodzához, talán a hétvégén.

erős ildikó írta...

Gondoltam rá, de nem tudom, ízlene-e a sült virág? Vagy csak a bundája? Felénk is most indultak be a bodzabokrok, azért mégis kipróbálom, mert izgat!

Nadine írta...

Napmátka, ha szereted a bodzaszörpöt/teát, akkor a virágja is ízleni fog. Nagyon finom egy kis lekvárral vagy gyümölcsszörppel is.

Palócprovence írta...

Minyike, tedd azt! :)

Palócprovence írta...

Duende, még nálunk sincs igazán bodza, hiszen errefele minden később van.

Palócprovence írta...

Napmátka, egy megoldás van, kóstold meg! Utána eldöntheted ízlik vagy sem...:)

Palócprovence írta...

Egyébként Nadine-nak igaza van!

Bombadil Toma írta...

én ezt mézzel szeretem leginkább. jóféle akácmézzel meglocsolva:)

Palócprovence írta...

Végülis, az akácvirághoz akácméz illik...:)