Hosszú évekig messzi tájakról ábrándoztam. Mára már elfogadtam Simone Weil gondolatát: "Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."A Börzsöny lábánál bújik meg kis palóc falum.Itt van az én Provence-om. Palócprovence...

2013. 04. 24.

Szent György-napi népszokások az Ipoly mentén


A néphagyomány Szent György napjától (április 24.) számítja az igazi tavasz kezdetét, csakúgy mint az ókori rómaiak, akik ekkor tartották a Paliliát. Az egyház sárkányölő Szent György (aki a lovasok, fegyverkovácsok, szíjjártók patrónusa) névünnepét tette erre a napra, azonban a hiedelmek és népszokások nem a szenthez kapcsolódnak, hanem a római pásztorünnep rítusaira emlékeztetnek.

E napon történt az állatok első kihajtása a legelőre, babérág helyett az Ipoly mentén karácsonyi aprószentek-vesszővel, máshol zöld ág (pl. nyírfa, vadrózsa) segítségével, aminek részben rontáselhárító szerepe volt, részben pedig az állatok gyarapodását volt hivatott elősegíteni. A kihajtáshoz még számos hiedelem és szokás kötődött, amivel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek biztosítani. Az Ipoly menti palócok az istálló védelmére zöld gallyat és fokhagymafüzért tűztek az ajtóra és füstöltek is, biztos ami biztos.


A pásztorok, béresek szerződtetésének ideje is volt Szent György napja, de ajándékozásuk alkalma is: a gazdáktól tojást, szalonnát, bort, pálinkát kaptak. Este aztán nagy eszem-iszom, táncmulatság zárta a napot.


Rontásra, varázslásra is alkalmasnak tartották e napot, Szent György éjszakáján különösen féltek a boszorkányok rontásától. Mágikus célzattal hajnalban lepedővel harmatot szedtek, amiből a kenyértésztába cseppentettek, hogy szebbre süljön a kenyér, de a tehenek is kaptak belőle, hogy jól teleljenek. Bernecebarátiban azt tartották, hogy Szent György napján az ürge bőréből készített erszényből sosem fogy ki a pénz.

Ezt a napot alkalmasnak tartották a kukorica, bab, uborka vetésére. A termésre nézve jó előjel volt, ha a varjú nem látszott ki a vetésből. Ha már Szent György előtt megdördül az ég, bő áldás előjele. Egész évben onnan várható az eső, ahonnan hallatszik a mennydörgés (na ezt idén figyelni fogom, néhány napja már villámlott és mennydörgött). Ha viszont a békák szólalnak meg korai tavasz és nyár várható.

Forrás:
Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén
Magyar Néprajzi Lexikon

2 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Nagyon szeretem ezeket az írásaidat!

Palócprovence írta...

Köszönöm! :)