2012. decembere óta a
matyóhímzés is felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség reprezentatív listájára.
A világon, de itthon is, a legismertebb
magyar hímzés a matyóhímzés. Ennek oka nemcsak a színpompás
motívumvilág, hanem az is, hogy a reformkortól kezdődő nemzeti
kultúra konstruálása során a nemzeti önképhez a matyóság
szolgáltatott modellt, majd az 1911-ben megrendezett Operabál matyó
lakodalma után egyértelműen a reprezentatív magyarságkép
megtestesítőjévé vált.
A matyók (ahogyan a
barkók is) a palóc népcsoporthoz tartoznak, de földrajzilag (Mezőkövesd,
Tard, Szentistván), nyelvjárásban, szokásaikban, viseletükben
(így hímzésükben is) elkülönülnek.
Az 1800-as évek elején
még az országosan elterjedt vagdalásos és fehér mértanias
laposhímzéssel díszített kendervásznak voltak jellemzőek itt
is,
majd később a finomabb vásznakra már piros és kék
pamutfonállal készültek a szabadrajzú hímzések.
A fordulat az
1870-es években következett be, amikor a szűcshímzések
térkitöltő hímzéstechnikájával készültek a kompozíciók.
Ekkor alakultak ki a ma is ismert mintaelemek (legismertebb a
matyórózsa) és ekkor kerültek át a viseletbe is, felváltva a
korábbi fehér lyukhímzést.
A leghíresebb íróasszony
Gáspár Mártonné Molnár Borbála (1876-1954) volt, aki Kis Jankó
Boriként vált ismertté (nagyapja ragadványnevét használta).
Tulajdonképpen a matyóhímzést Ő formálta olyanná, ahogyan ma
ismerjük: szűcsmester nagyapja mellett sajátította el a
szűcshímzés kompozíciós rendjét, színvilágát és ezt ültette
át a matyóhímzésbe.
Az elsők között (1953) kapta meg a
Népművészet Mestere címet.
Forrás:
Kútvölgyi Mihály –
Viszóczky Ilona – Viga Gyula: Matyóföld rózsái
Magyar Néprajzi Lexikon
5 megjegyzés:
Mi 8 éve voltunk Mezőkövesden és megnéztük a Matyó Múzeumot. Nagy csalódás volt: egy szocreál borzadály épületben, oda nem illő környezetben nem tudott minket meghatni a matyó népművészet. De most a honlapjukról azt látom, méltó helyére került a kiállítás. Érdemes lenne újra megnézni.
Dédi mamám kilencven éves koráig hímezte a matyó mintákat. Mezőkövesdi születésűként mindig simogatja a szívem, ha valahol ezeket a mintákat látom.
Kedves Minyon! A múzeumot most már tényleg nem lehet összehasonlítani a régivel. Az új épület amiben helyet kapott régen a Matyóház varroda volt, nagymamám is oda járt dolgozni/varrni már 17 éves korától. Egyébként helyileg pont szemben van a régivel (azóta már azt az épületet is felújították), a főutca másik oldalán. Tényleg érdemes újra megnézni:)
Én még anno Kis Jankó Bori néni házában láttam a műveket!
A várban a Mesterségek Ünnepén is elgyönyörködtem a szépséges matyó viselteben - s úgy hozta a sors, hogy ősszel a férfi "viselővel" egy közös fafaragó kiállításon személyesen is megismerkedtem.
Ideje lenne tavasszal egy matyó vidéki csavargásnak.
Gyermekkori utakon - néhány évig Mezőkeresztesen éltünk.
Gyönyörűek ezek a színek, a minták, és - bár mozgalmas az egész, nekem egyáltalán nem giccses. Igazán büszkék lehetünk arra, hogy ilyen kincseink vannak.
Erzsi
Hasonlóképpen Mézeskalácshoz, Nekem is megdobban a szívem amikor a városomról ejtenek szót, és pláne, ha olyan dolgokat mondanak róla ami öregbíti a hírnevét. Az már annyira nem tetszik amikor csúfolódás tárgyává teszik :( Itt lehet tájékozódni, hogy mely napokon szünetel a kiállítás. Nehogy valakit megint csalódás érjen. http://www.hermuz.hu/hom/index.php/hu/muzeumaink/muzmezokovesd/muzmatyo
Megjegyzés küldése