A hagyományos népviselet vadhajtása, avagy a műmagyar ruha

A nemzeti öntudat képviselőjeként a 19. századra kialakult a nemzeti díszöltözék végleges formája, a díszmagyar, az arisztokrácia, a birtokos nemesség és a középosztálybeliek kedvelt viselete. Trianon után különösen előszeretettel fejezték ki vele a hazafiságot, ezzel is igyekeztek visszaadni a sértett nemzeti önérzetet.

A mindenki számára elérhető leegyszerűsített, olcsó változata volt a magyar ruha, ami elsősorban a már kivetkőzött (a népviseletet elhagyó) területeken terjedt el, köszönhetően a népszínműveknek és a közoktatásnak.

Kislányok műmagyarban a 30-as években

1945 után háttérbe szorult, majd a 90-es években ismét felütötte a fejét, különösen a szüreti felvonulásokon, falunapokon. (Régen a nők és a gyerekek általában nem vettek részt a szüreti felvonuláson, de ahol igen, ott viszont népviseletet hordtak. Kislányokra soha nem adtak piros színű ruhát, hiszen az „felnőttszín”.) Sajnálatos módon mára oly annyira elterjedtté vált, hogy néhány éve bekerült a balassagyarmati Palóc Múzeum viseletgyűjteményébe is. Sőt, még  a mátraverebélyi öltöztetős Máriácskán is látható.

kép

A magyar zászló színeiben pompázó műmagyar ruha női változata a nemzeti jelleg erőteljes hangsúlyozására épít: farkasfoggal díszített piros puszrikból (mellény) és pártából, nemzeti színű szalaggal díszített fehér ingvállból (női ing), fehér ráncolt felsőszoknyából és (általában hozzávarrt) alsószoknyából, valamint zöld kötényből áll.

Forrás:

Dr. Lengyel Ágnes: „Csak a rózsám járjon szép csinosan...” - Ünnepi palóc öltözetek napjainkban

Dr. Lengyel Ágnes: Palóc népviselet egykor és ma Nógrád megyében

Tompos Lilla: A díszmagyar - a magyar díszviselet története

F. Dózsa Katalin: A magyar ruha feltámadása. Népviselet és napi divat a harmincas években