Sok-sok éve már, hogy
készítettem ezt a levest, Apám kedvence volt. Anyám legalább 8
literes fazékkal főzte mindig, pedig Apámon kívül más nemigen
ette, nem szerettük, de Ő szinte ezen élt salátaszezonban
(akkoriban még nem lehetett egész évben salátát venni). Kép
most nem lesz a levesről (kizárt dolog, hogy megcsináljam), de a
receptet leírom.
Hozzávalók
- 3-4 nagy fej saláta
- 2+2 evőkanál zsír
- 4-5 gerezd reszelt fokhagyma (ízlés szerint több is lehet)
- 2 evőkanál liszt
- 1 liter tej
- só
- a tálaláshoz ecet
Az alaposan megmosott
salátákat negyedeljük el, majd vágjuk vastagabb csíkokra. 2
evőkanál zsírt melegítsünk meg egy fazékban, dobjuk rá a
salátát és kevergetve fonnyasszuk meg. Sózzuk meg, keverjük
hozzá a fokhagymát és öntsünk rá egy bögre vizet. Fedő alatt
főzzük puhára. A másik 2 evőkanál zsírral és a liszttel
készítsünk világos rántást, rántsuk be vele a párolt salátát,
öntsük fel a hideg tejjel. Forraljuk ki, ízesítsük még, ha
szükséges. Hidegen tálaljuk, ízlés szerint ecetezve.
8 megjegyzés:
Elmentettem a te családi receptedet, mert valószínű, hogy a nagymamámék anno így főzhették, így még nem ettem, de kipróbálom:-)))
Nálunk soha nem fordult elő ez az étel gyerekkoromban, anyám nem főzte se a leves, se a főzelékváltozatát, azt hiszem apám gyerekkorában egyszer majdnem megfulladt, mert torkán akadt egy levéldarab, úgy hogy felnőttkoromig nem is ismertem, csak hallottam róla, kb. 40 éves korom körül Anyósom főzte főzeléknek, jó tejszínesen-fokhagymásan, krémes állagúra és sült angolszalonna szeletekkel tálalta, annyira guszta látvány volt, én nagy óvatosan megkóstoltam és azóta örök szerelem lett, akár leves, akár főzelék. Isteni finom, nagyon szeretem, én is szinte csak magamnak főzöm, a férjem egyszer eszik belőle, több napon keresztül nála szóba sem jöhet, a gyerekeim megkóstolni sem hajlandóak, nem tudják mit veszítenek, én bezzeg napokon keresztül eszem, akár reggelire, akár ebédre, vacsorára, mindig jó, hidegen-melegen egyaránt.
Általában erdélyiesen készítem, kaprosan-tejfölösen-tejszínesen-sok fokhagymával és betétnek rántotta kockákat szórok a tetejére:-)))
Elnézést, hogy ilyen részletesen írtam neked, aki nem is szereted, nem is eszed, de tényleg te sem tudod, mit veszítesz, de hát ízlések és pofonok....ugye :-))))
Köszönöm, hogy ilyen részletesen leírtad, örömmel olvastam! :) Bár az biztos, hogy egyik variációt sem fogom kipróbálni ;) Gyerekként már a szagával ki lehetett üldözni a világból (a fővő salátának speciális "illata" van). Ugyanígy elkészítve a zöldbabot viszont imádom, csak a főtt saláta nem jön be.
De gyerekkorod óta próbáltad már egyszer is, hátha elmúlt már az undor, változunk és az ízlésünk is változik.
Ne haragudj, tudom, hogy ízlésekről nem lehet vitatkozni, csak azért firtatom, mert én nagyon szeretem, de például az öntött salátát is, most már, gyerekkoromban pedig rosszul voltam, hogy a nagymamámék úgy eszik, mint ha "felmosórongy" lenne, ráadásul fokhagymásan-tejfölösen, sült szalonnásan, ahelyett, hogy a harsogóan friss ropogós ecetes salátaleveleket ennék,most meg imádom.
Vagy a tökfőzelék, a kapor miatt, ki nem állhattam az illatát, hányingerem lett tőle, felnőttkoromtól /kb. 30 éves koromtól/ pedig megveszek érte, rendszeresen készítem, hidegen-melegen, már nincs bajom a kaporral sem.Na csak ezért:-)))))
:))) Aranyosan próbálsz meggyőzni, de hiába, pont annyira eredményes, mintha véres dolgok evésére biztatnál (sült vér, véreshurka, angolosra sütött hús, stb).
Jaj nem akarlak meggyőzni, ne haragudj, csak érdeklődöm:-)))
A sült vért, és véres hurkát szeretem, de az angolosra sütött hústól kiráz a hideg, azt nem tudom, csak jól átsütve megenni:-)))
Pedig a sült hagymás vért is felnőtt koromban ettem először, mivel én tősgyökeres budapesti lány voltam, a férjemnek meg vannak vidéki rokonai és életem első disznóvágásán és torosán persze meg kellett kóstolnom, figyeltek is, hogy na itt van ez a kis pesti "elkényeztetett" aki még életében nem látott élő disznót /ez így is volt/ csak a tévében, de mindenki mondta, hogy meglátom milyen isteni finom étel, én meg gondoltam majd megmutatom ezeknek, hogy nem fog ki rajtam.
Legnagyobb meglepetésemre - no meg az övékére is - nagyon ízlett, de még jobban délben a fokhagymás pecsenye.
Persze rengeteget dolgoztam is, az összes főtt hús aprítása disznósajthoz,zsírszalonna kockázása a kisütéshez, hurkák, kolbászok kötözése, az abálólében való kifőzésük stb.stb. annyira elfáradtam, hogy késő este mikor mentünk lefeküdni, leültem az ágy szélére és mondtam a férjemnek emelje be a lábaimat, mert nem érzem és főleg nem tudom a fáradtságtól megemelni.
Na elég az hozzá, ezután 10 évig minden disznóvágásra meg voltunk híva, a férjem nagybátyja mindig azt mondta, simán eladhatom magam parasztasszonynak, mert tudok dolgozni, ez nagy elismerés volt és én szívesen is csináltam, még szívesebben ettem a finomságokat. Budapesten ilyen ízű disznótorost, kolbászt stb. nem lehet kapni sehol, azóta sem ettem olyan finomságokat, hogy meghalt a nagybácsi.
Elnézést a bő lére eresztett családi történetért:-))))
Pető Margit: kedves vendég, tiszteltessél, nálunk megvendégeltessél c. könyvében a matyó konyháról olyan kedvesen írja le ezt a gyerekkori kedvenc ételét, a salátafőzeléket, hogy végül én is kedvet kaptam hozzá. Én a "polgári konyha" módjára készítem, a leveleket bő forró vízben egy percig kifőzöm, mint a tésztát, kiszedem hideg vízbe, apróra vágva teszem egy kis párolt hagymára és ha puhult kicsit, lehet rántani, habarni, ki mit szeretne. Van, hogy főtt burgonyával sűrítem, akkor mixelem is.
Az abálás elveszi azt a vad ízét.
A blogod változatlanul kedves...
Imádom. Nme ettem meg - míg ki nem vették a mandulámat. Állítólag azzal változik az ízlés. Másnap kértem, azóta is nagyon szeretem.
A világból ki lehet vele zavarni... Gyerekkoromban, áldott emlékű nagymamám, ezt főzte hetekig, amíg szezonja volt. Inkább koplaltam, minthogy megegyem, azóta sem vagyok hajlandó még megkóstolni sem...
Megjegyzés küldése