Szent András hava

A novemberi jeles napok elsősorban egyházi jellegűek (mindenszentek, halottak napja, Szent Márton-, Szent Erzsébet-, Szent Katalin-, Szent András napja) azonban a profán jellegű szokások, hiedelmek és jóslások talán még érdekesebbek.

A jeles napokon kívül erre az időszakra esett néhány munkafolyamat (kukoricafosztás, tollfosztás, fonó), ami jó alkalmat adott a tréfálkozásra, mesemondásra, éneklésre is.

kép

Szent András napjához nemcsak a disznóölések kezdete kapcsolódik (ekkorra már általában beáll a hideg idő), de a legjelentősebb házasságjósló és varázsló nap is. A palóc lányok praktikái a következők voltak:

Az eladósorban lévő lányok a fonó után a guzsalyukkal megveregették a zsúptetőt (esztriverés), és az ereszről  a kötényükbe hullott magvakból jósoltak a jövendőbelijükre: ha rozs esett a köténybe, akkor a lány szegény legényhez, ha búza, akkor gazdaghoz ment férjhez (a döglött légy kőművest jósolt). Bernecén a rozs legényt jelentett, a búza pedig özvegyembert. Persze, a lányok igyekeztek biztosra menni, ezért a megfelelő magokból jó sokat szórtak fel előtte az ereszre. Ahol nem volt esztri (eresz), ott a kapukat kellett megcsapdosni (lehetőleg olyat, ahol András nevű lakott), és ahonnan a kutyák ugattak, abba az irányba vitték férjhez a lányt.

Gyakori volt az ólomöntés vagy gyertyaöntés is (kulcson vagy ollón keresztül). Az öntvény alakjából a jövendőbeli egészségi állapotát vagy a foglalkozását igyekezték megjósolni. Az ólomöntésről Mikszáth Kálmán is írt Az a fekete folt című novellájában.

Több faluban is szokás volt a nadráglopás: András nap éjjelén az a lány, aki meg akarta tudni leendő kedvese nevét, azért, hogy megálmodja a nevét, ellopta az apja nadrágját, és titokban a párnája alá tette. A név megtudásának másik módja a gombócfőzés volt, a cédulára írt neveket gombócokba göngyölték, és a gombócok kifőzése során elsőként feljött gombóc adta meg a vőlegény nevét.

Az „aprószenteket” (azokat a vesszőket  amelyeket a pásztorok karácsony böjtjén hordtak) András napkor szedték. Szokás volt, hogy szilva-, cseresznye- és körteágakat tettek a lányok vízbe, és amelyik karácsony böjtjéig kivirágzott, az megjósolta, hogy ki lesz a lány férje (akire gondolt közben a vízbetételekor).

Forrás: Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén

            Csáky Károly: Katalin-naptól Gergely-napig

             Magyar Néprajzi Lexikon