A tojásfestés palóc hagyományai

A Húsvét a tavasz kezdetének termékenységi ünnepe, amely a kereszténységgel Krisztus feltámadásának ünnepévé is vált. Ezért a palóc falvakban is keveredett egymással az egyház tanítása a nép szokásrendszerében testet öltött hiedelemvilággal. A tojás az élet keletkezésének jelképe mindenütt a világon, nem véletlenül főszereplője a teremtésmitoszoknak (Duende remek összefoglalót írt a témáról). A keresztény vallás is átvette ezt a szimbólumot, a feltámadást, az új életet látja benne. Ezért is szokás húsvétkor a tojás ajándékozása. Színezése, díszítése teszi ünnepivé, kiemelve a hétköznapokból. A régen általános piros szín is kettősséget hordoz, egyrészt a piros az öröm, az élet színe, másrészt emlékezés Jézus keresztrefeszítésére. A legenda szerint egy asszony letérdelt imádkozni a keresztrefeszített Jézus előtt és közben tojásokkal teli kosarát letette maga mellé. Jézus vére lecsöppent a tojásokra és pirosra színezte azokat.

A piros festékanyagot a vörös berzsenyfa kérgéből nyert főzetből állították elő, ez régen minden szatócsboltban beszerezhető volt. Csak természetes színezőanyagokat használtak, hiszen a tojásokat elfogyasztották. A ma általános, szintetikus tojásfestékekkel vagy textilfestékekkel ez nem lehetséges, mivel a festőlé behatol a tojás héja alá is, így már nem ehető.

Az alábbi színezőanyagokat használták még a különböző színek előállítására
Piros:
- festőmályva
- báránypirosító - ma már védett!!!
- vöröshagyma héja (inkább vörösesbarna színt ad)
- festőbuzér
Sárga:
- almafa kérge
- sáfrány
-vöröshagyma héja timsóval
Barna:
- vadalmafa és vadkörtefa kérge vegyesen + timsó
- vörös- és lilahagyma héja vegyesen.
Zöld:
- zöld búza főzete + timsó
- fekete bodza zöld bogyói
- fekete áfonya levele és zöld termése
Lila:
- nyárfa virága + timsó
- tárogató kökörcsin virága + timsó
Kék:
- csillagvirág + timsó
- cserszömörce forgácsa spirituszban áztatva, majd vízzel hígítva
Fekete: általában nem alkalmazták, hiszen a tojás az élet szimbóluma
- tölgyfagubacs forgácsának főzete + timsó
- bodza érett termése + fahamu
- égerfa kéreg + kékkő

Nem véletlen a tojások díszítése sem. A rárajzolt jelek nem csak díszítik, hanem arról is árulkodnak, hogy az adott közösség mit tartott erről az ünnepről. Eleink nem csak a kimondott szó erejében hittek, de a képjelek megidéző hatásában is. Ha jobban megfigyeljük ezeket a díszítéseket, az ősi magyar hitvilág óvó-védő, rontáselhárító jeleit fedezhetjük fel bennük. Ezzel a tojásra írt mágiával akarták bebiztosítani életük menetét az elkövetkező egy évre, a következő tojásfestésig.

A "tojáshímzésnek" elsődleges technikája a palócoknál a gicével vagy a kipcével való írás. Gicének nevezik azt a kis szerszámot, ami kis behasított fa, végében kis csövecskével, az olvasztott viaszt (méhviaszt, néhol gyertyaviaszt) ezzel viszik a tojásra. A viasszal rajzolt alakoknak következő elnevezése volt: rákfarkas, nagykeresztes, nyeregbundás, dominum, keresztes, kerítéses, halbordás, nagyleveles, bokrétás, kisasszonyos, katonás, orgonasípos, cifrabimbós, egészgyisztás, istenlétrás, papstólás, tökmagos, galambházas, macskanyerges, lóherés, rozmaringszalagos, malomkerekes, rozmaringbokrétás.



Nem fújták ki a tojást, mert nem díszként alkalmazták, hanem a fiúk megették a tartalmát - az életcsírát -, így részükké vált a lányok ajándéka, kívánsága. Ezért nem volt divatban a fából készült tojás ajándékozása. Ennek ellenére - például Bernecén is - készültek sarkantyús és patkolt tojások is, azonban ezek csak díszként szolgáltak. A kifújt tojást homokkal megtöltötték, majd vékony vaslemezekből nyírt virágokat, alakokat gombostűkkel tűzdeltek rá. A szélesebb pántokra sarkantyúkat, kereszteket helyeztek.

Forrás: Malonyai Dezső - A magyar nép művészete V. A palócok művészete
Makoldi Sándorné: Tojásfestés hagyományosan